Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia III.

Időpont: 2015. február 25.

Helyszín: Budapest

Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia III.A 2015-ös Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia harmadik, egyben utolsó programjának középpontjában a szép magyar beszéd, a választékos kommunikáció, valamint az egyén-csoport-társadalom állnak.

A 3 napos, ingyenes programsorozat zárásaként február 25-én dr. Balázs Géza néprajzkutató, egyetemi tanár, a DUE alelnöke nyelvészeti, kommunikációs szempontból nyújt segítséget a résztvevőknek, hogy minél választékosabban és szakszerűbben szólítsák meg célcsoportjukat. A DUE alelnökének előadása a szép magyar beszéd elméletéről és gyakorlatáról szól majd. Dede Éva pszichológus pedig a társadalom, a közösség, a csoport, valamint az egyén irányából közelíti meg a civil szervezetek munkájának hatékonyabbá tételét. Kiderül, hogy miért csatlakozik valaki egy adott civil szervezethez.

Valamennyi előadást workshop jellegű beszélgetés követ, melynek keretében a résztvevők feltehetik kérdéseiket az előadónak, aki személyre szabott tanácsokkal és tippekkel látja el az érdeklődőket. Az egyes válaszok azonban valamennyi jelenlévő számára értékes információt hordozhatnak.

A Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia nevű ingyenes programsorozat részletei ide kattintva érhetők el.

A regisztrációs lap innen tölthető le.

Kapcsolódó hírek

Lezárult a Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia

A DUE Médiahálózat szervezésében, közel 50 magyarországi civil szervezet részvételével március 1-jén ért véget a 2014 szeptembere óta tartó rendezvénysorozat. A februári képzéseken megjelent civil szervezetek képviselői szakszerű segítséget kaptak kommunikációjuk hatékonyságának növelésében.

Sikeres közszereplés

Miért csatlakozunk egy civil szervezethez? Hogyan építsük fel szövegeinket, és mennyi időt szánjunk azok előadására? Többek között ezekre a kérdésekre adtak választ a Nemzeti Civil Kommunikációs akadémia utolsó képzésnapjának előadói, Dede Éva és dr. Balázs Géza.

Civilek a köztudatban

A DUE Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémiájának második képzési napja a közönségkapcsolatok és a civil pályázatírás lehetőségeinek feltérképezésének jegyében telt február 18-án.

Civil Kommunikációs Akadémia februárban

A DUE Médiahálózat 2014 őszén indította el Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia nevű, ingyenes programsorozatát, melynek előadásait és az azokat követő tanácsadást februárban tartják. A civil szervezetek képviselői magas fokú kommunikációs kompetenciák birtokába kerülhetnek a 3 képzés során.

Korábbi események

Nemzeti Civil Akadémia

A DUE ingyenes képzéssorozata 2017 január-februárjában ismét megnyitja kapuit a hazai civil szervezetek előtt. Hogyan legyünk tudatos médiahasználók? Hogyan írjunk, beszéljünk, közvetítsük céljainkat könnyen befogadható formában? Milyen kommunikációs lehetőségeket rejt a közösségi média?

Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia II.

A 2015-ös Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia második programján abban kapnak segítséget a résztvevők, hogyan vezethető be a köztudatba egy-egy civil szervezet. Február 18-án a pályázatokról is szó lesz. A pályázatírásban jártas szakértők adnak hasznos tippeket a civil szervezetek képviselőinek.

Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia I.

A 2015-ös Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia első programján a közszolgálati és kereskedelmi médiumok, valamint a közösségi média kommunikációs lehetőségei kerülnek a középpontba.

Nemzeti Civil Kommunikációs Akadémia

A DUE Médiahálózat képzése abban segít a civil szervezeteknek, hogy hatékonyabban tudjanak kommunikálni szimpatizánsaikkal, a médiával, potenciális támogatóikkal.

Civil Kommunikációs Akadémia

Hogyan viselkedjünk, levelezzünk, írjunk, beszéljünk, hogyan képviseljük az ügyet, amiért dolgozunk? Hogyan találhatnak célba az ötleteink? Hogyan kommunikáljunk? Ebben segített a DUE Médiahálózat Civil Kommunikációs Akadémiája.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság