Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

A ByTheWay is ott lesz a 21. Sajtófesztiválon!

Előzetes kérdőíves felmérésünk alapján a ByTheWay volt az a csapat, akit a legtöbben látni és hallani szerettetek volna a Sajtófesztiválon. Ne hagyjátok ki a lehetőséget, mert most kéréseteknek megfelelően személyesen találkozhattok velük május 16-án a budapesti Millenáris Park D csarnokában!

A ByTheWay 2013-ban tűnt fel a magyarországi X-Faktor negyedik évadában. A csapat hamar a közönség kedvencévé vált. Meg sem álltak a neves műsor döntőjéig, ahol végül a 2. helyen végeztek. Ezzel az X-Faktor történetének legsikeresebb csapatává váltak. A fiúk elmondása alapján összehangoltságuk és sikerük titka nem más, mint hogy a munkakapcsolat mellett az életben is igazi barátság van köztük, így a színpadon és azon kívül is számíthatnak egymás támogatására. Idén első kislemezük is megjelent, amelynek címe: You’ve Got It.

A csapat főleg a jelenre és a most elért sikerekre koncentrál, de hosszabb távú céljaik között szerepel további lemezek kiadása, nagykoncertek, valamint nem zárják ki egy európai turné lehetőségét sem.

A ByTheWay az X-Faktorban elért sikere óta folyamatosan felkéréseket kap fellépésekre, népszerűségük azóta sem csökkent. Az idén május 16-án megrendezendő 21. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon színpadra lépésük mellett egy közönségtalálkozó keretén belül is találkozhattok kedvenceitekkel, ahol lehetőségetek lesz feltenni kérdéseiteket.

Részletesen a fiúcsapatról az áprilisi DUE Tallózóban megjelent interjúban is olvashattok.

Április 30-ig elővételes jegyeiteket 2000 Ft-ért vehetitek meg. Időben biztosítsátok helyeteket a rendezvényen!

Csatlakozz a Facebookon!

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság