Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

A nyugalom és profizmus tábora

"Tíz éve nem születtek olyan színvonalas produkciók, mint az idei táborban" - Kecskés István értékelte ezekkel a szavakkal a DUE huszonhatodik médiatáborát július 9-én Balatonfenyvesen.

 

A diákújságíróknak az időjárás is megkegyelmezett: az első néhány nap esői után a munka mellett igazi balatoni verőfény is megizzasztotta a táborozókat. Az egyik szakmai vezető, Balázs Géza ezúttal is "elnevezte" a tábort: a nyugalom és a profizmus táborának. Herczeg Zsolt tudósítása.

 

Új hely, régi lendület

 

A DUE ötödször látogatott el a tó déli partján, Fonyód mellett fekvő Balatonfenyvesre, de ezúttal új táborhelyet választottunk. A Bács Ifjúsági Tábor jó döntésnek bizonyult: tágas stúdió és lapszerkesztőség, fedett aula, udvari előadótér, kényelmes szobák, frissen aszfaltozott focipálya, valamint saját strand és étterem várta az ötvenöt táborlakót. "Minden tábor kulcsa a szállás és a kaja" - mondják az "okosok", és igazuk van. Nos, idén egyikre sem lehetett panasz, mert bár néhány vécét elöntött a víz, volt zár, ami beragadt, és villanykapcsoló, amit csak ököllel lehetett lekapcsolni, összességében azonban nem lehetett komoly panasz. Ami hiba volt, abból pedig jó szokásunkhoz híven hír, tudósítás, sőt tényfeltáró riport lett, tehát mondhatnánk: jól jött... Az étterem, és benne Gereben "Gebe" Ervin, a szakács, a futballszurkolók legszenvedélyesebbike pedig a várakozásokat is felülmúlta - a szó minden értelmében...

A tábor néhány óra alatt felvette megszokott ritmusát. A nulladik napon idén is megjelent a vezetőség "Kis Hasznos" című információs lapja, majd következett a "forgószínpad", amelynek során bemutatkoztak a csoportvezetők és helyetteseik. Az első napon "Sanyarúcukor" címmel minta-reggeli műsor és Herczeg Zsolt szerkesztésében mintakrónika is készült. Néhány nappal később a táborlakókat bemutató "Ki kicsoda" című kiadványt is kezükbe vehették a duésok.

 

Csoportszellem és tábori szellem

 

2006-ban a televíziósok "Eszkép" névre keresztelt csoportját Kruzslicz Dávid (RTL Klub) és Hajdú "Kacsa" Péter (tv2) vezette, ők a tíz nap alatt két, immáron greenbox technikával is látványossá tett híradót, valamint Switch Black címmel egy horror-sci-fi filmet készítettek el, utóbbit Kupás Gábor rendezésében, Kecskés István és Kovács József Attila főszereplésével.

A rádiósok az "FTC" nevet vették fel. A Fenyvesi Tudósítók Clubja három déli krónika és egy Reggeli Ébresztő Műsor (RÉM) mellett "összeütött" egy újságot (Partilapot) is, legnagyobb sikerük azonban egy hangjáték volt, "Az ötvenhatodik" címmel, amelyben egy tábori fantom erkölcsi fejlődéstörténete gondolkodtatta el a hallgatót. Az FTC vezetője Herczeg Zsolt (InfoRádió) és Győri Hajnalka (DUE) volt.

A "Bulvárszennyes" csapata alkotta meg az első Partilapot, természetesen saját profiljának megfelelően. Ezt követően a tábor folyamán Varga G. Gábor (Vasárnapi Blikk) és Beke Dániel (Exit) csoportja egy déli krónikát és két reggeli műsort is készített, sőt az utolsó előtti éjszakán egy második újságot is kiadtak.

Bár alapvetően "újságos" csoport volt, déli krónikájával és a hét fő bűnről szóló esti műsorával is nagy sikert aratott a magazinokra specializálódott "Trendőrök", H. Tóth Hajnalka (SzépLak, tv2) és Korpa Melinda (DUE) parancsnokságával. Készítettek reggeli műsort, utolsó produkciójuk pedig megteremtett egy új laptípust is, a "táborzáró újságot".

Érsok Zoltán (Magyar Rádió) és Pál Zsombor (szabadúszó újságíró) vezette a "SajtÓrgia" csapatát, amelynek tagjai rádióműsorokban és újságkészítésben próbálták ki magukat. Repertoárjukban reggeli műsor és déli krónika is szerepelt, esti műsoruk pedig egy antiutópikus hangjáték volt, "2084" címmel.

Idén először az online újságírás iránt érdeklődőknek is indított csoportot a DUE. A BalatOnline vezetője Kecskés István (Nemzeti Sport) és Papp-Kuster Ádám (Kuster Webdesign) volt. A lelkes netes zsurnaliszták megfeszített munkával gyakorlatilag élőben közvetítették a tábort, gondoskodva a fényképek, hanganyagok és videók feltöltéséről is. Erőfeszítéseiknek köszönhetően a DUE Online látogatottsága az egyébként általában nem túl nagy forgalmat hozó júliusban minden korábbi rekordot megdöntött.

A munkáját szenvedélyesen szerető fotós, Kecskeméti Dávid (Blikk) 2006-ban is a tábori fotórovat élére állt, teljes mértékben csoportjára vállalva a Partilapok képszerkesztői munkáját is.

 

A táborvezetőségben a csoportokat irányítókon kívül is képzett, gyakorló szakemberek dolgoztak: Kecskés István táborvezető, Szayly József (Petőfi rádió), Balázs Géza (ELTE) és Váry Gábor szakmai vezetők, Bocz Márton műszaki vezető, Holik László technikus és Mezei Tamás tördelő, valamint a két programszervező, Zala Orsolya és Németh Gabriella.

 

Úsztunk a Coca-Cola-nál (-ban)

 

Mint ahogy sok területen, úgy a szakmai előadások kapcsán is megújulást tapasztaltak a régi táborlakók. A műfajelmélettel ezúttal egy sokkal "pörgősebb", öt előadó bevonásával megrendezett délelőttön barátkoztak meg a diákújságírók. A hírről Herczeg Zsolt, a tudósításról Kecskés István, az interjúról Kruzslicz Dávid, a riportról Pál Zsombor, a publicisztikáról pedig H. Tóth Hajnalka beszélt. Új előadás is szerepelt a kínálatban: "Mi az újságíró?" címmel Herczeg Zsolt, a DUE által kiadott "Presszárium" című tanácsadó könyv szerzője a szakmához szükséges képességekről, készségekről, erényekről és trükkökről beszélt. Az egyik - ha nem "a" - legnépszerűbb előadást H. Tóth Hajnalka és Varga G. Gábor tartotta meg a bulvárújságírás izgalmas, vad világának mozgástörvényeiről. Dr. Balázs Géza nyelvész professzor az utolsó szombaton a nyelvi változások szintjeiről beszélgetett a táborlakókkal.

 

A DUE-tábor vendégül látta az egyesület és a rendezvény támogatóját, a Coca-Colát, amelynek képviseletében Pellion Ágnes PR-munkatárs tartott előadást, július ötödikén pedig "testületileg" eltöltöttünk néhány napfényes órát a siófoki Coca-Cola Beach House-on. A kólacég a tábor végén jókora ajándékkal, 114 rekesz üdítőitallal is meglepte a duésokat.

A T-Online-nap keretében, a tábor és egyesületünk támogatója nevében egy régi dués, Szilágyi Árpád újságíró, PR-menedzser is ellátogatott Balatonfenyvesre, hogy a digitális médiáról és a jövő újságíróiról beszélgessen - a jövő újságíróival.

Szintén régi kedves ismerősként köszöntöttük Kiss Wandát, aki korábban a DUE-val táborozott, most azonban az Üvegtigris 2 és a Fekete Kefe című sikerfilmek vágójaként "lépett fel" a táborban, ahol bemutatót tartott a balatoni vizirendőrség és egy teljes heti "Hőálló megállót" forgatott le a Viva TV stábja a gyönyörű "Ada" vezetésével.

Vendégül láttuk a tv2 Aktív című műsorát is, amelynek felelős szerkesztője, Váczi Virág és riportere, Kadlecsek Krisztián legjobb produkcióikat is elhozták a táborba.

Ismét emlékezetesre sikerült a hagyományos Érsok-Kruzslicz-féle vetélkedő (kiderült, hogy tudunk tojást dobálni anélkül, hogy az összetörne), és a Fele sem igaz, amelyből a táborvezetőség múltjának hihetetlen, de (legalábbis felerészben) igaz fejezetei derültek ki. (Győri Hajni kamionsofőr akart lenni, Mezei Tamás villámokkal küzdött a Pireneusokban...)

 

Természetesen idén sem maradtak el az esti műsorértékelések, amelyek során egy-egy arra kijelölt "kontrollcsoport" külön is felkészült az aznapi tábori produkciókból, alaposan kivesézve azokat.

Nincs DUE-tábor választások nélkül. Idén Koczó Kata és Kupás Gábor lett "A tábor szépe", sőt utóbbi "A tábor embere-díjat" is elnyerte, amelynek vándorserlegét a Balatonszennyes csoport és főképp annak tagja, a tavalyi díjazott Mavrák Kata szervezőmunkájának köszönhetően nagyszabású, az Oscar-gálákra emlékeztető műsoros est keretében adták át.

Bár a táborlakók a hagyományos focimeccsen megalázó vereséget mértek a táborvezetőségre (10-3), azzal végül mindenki egyetértett, hogy a táborral idén is mindenki nyert.

 

Herczeg Zsolt

 

A tábor támogatói:

 

Coca-Cola Magyarország

Magyar Rádió

T-Online

TÜV-Rheinland

Hungária Kft.

Viva TV

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság