Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

A harmadik az első

Újításokat vezettek be a tábor szervezői az első "dolgos" napon megrendezett versenyben. Az ősduésok kíváncsian vártak, hogy lesz-e olyan feladat, amelyben használhatatlan tárgyat kell eladni. Az verseny megkezdése előtt táborvezetőségi tagokra lehetett licitálni.

 

. A hármas csapat jól választott, H. Tóth Hajnalka jó vásárnak bizonyult.

A vetélkedőest fergeteges véget ért, a nehézkesen induló hármas számú csapat nyerte meg a versenyt H. Tóth Hajnalka bizonyította, hogy nyerő játékos, megmasszírozta a zsűri néhány tagját. A másik két csapat fortélyai nem váltak be, hiába próbálták magukat édességgel, kávéval, pálinkával, csinos tesó telefonszámával belopni a zsűri szívébe, csak pár pontot tudtak kicsikarni a döntnökökből. Így az első helyezet a Hármas számú csapat lett, őket követték az Elsők, a sort végül a Felső-villanykapcsolók zárták. A verseny némileg hasonlított a már eddig megszokottakhoz, de a két szervező, Kruzslicz Dávid és Érsok Zoltán több újítást is vezetett be. A táborozók Dávid csapatépítő-feladatát élvezték a legjobban, amelynek az volt a lényege, hogy az első emeletről ledobott tojásoknak épen meg kellett érkezniük a "medencébe". Mindenki megkapta a kiérdemelt jutalmát a vetélkedő végén, melyet a játékosok közösen fogyasztottak el az ebédlőben.

 

Szegedi Petra, Szigligeti Orsolya

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság