Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Nemzetközi EYP tréning szervezésében vesz részt a DUE

Budapesten szervezi következő tréningjét a European Youth Press, a kisebbségek médiában való ábrázolásával foglalkozó World Perspectives: Diversity Voices című egyhetes programot, melyen közel 75 fiatal újságíró vesz részt Európa számos országából november 23. és 29. között.

Az EYP az európai diákújságíró egyesületek és európai médiumok ernyőszervezete, mely számos workshopot, projektet szervez egész évben. Most ősszel Budapest és a DUE Médiahálózat ad otthont az Erasmus+ által támogatott World Perspectives: Diversity Voices című projektnek. A hét nap alatt a diákújságírók tapasztalt szakemberekkel, újságírókkal járják körül azt, miként jeleníti meg a média a különböző kisebbségeket, emellett pedig lehetőségük lesz bepillantást nyerni hazai kisebbségi – etnikai, vallási, nemzeti, nyelvi – médiumok működésébe, a terepmunka eredményét pedig a hétvégén különböző médiaproduktumokban foglalják össze cikkek és videók formájában. A cél az, hogy a képzés végén átfogó képet kapjanak a kisebbségi jogokat és kérdéseket illetően, és képesek legyenek magas színvonalon, objektíven, azaz megkülönböztetés nélkül, elfogulatlanul írni ebben a témában.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság