Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Idejött Európa, hogy nagyítóval vizsgálja Magyarországot

Életem legnagyobb internacionális élményét éltem át, a bőrömön éreztem a globalizációt. Nagyítóval vizsgálták az országomat, a társadalmat, amiben élek, és tőlem vártak választ a kérdéseikre, hiszen rajtam kívül nem sok magyarral találkoztak.

Részt vettem a European Youth Press nemzetközi tréningjén november 23. és 29. között. A World Perspectives: Diversity Voices címen futó program keretein belül Európa legkülönbözőbb országaiból érkeztek újságírók Budapestre. Az előre meghatározott cél az volt, hogy a képzés végén, mi résztvevők, átfogó képet kapjunk, a kisebbségi kérdéseket illetően, és képesek legyünk objektíven, elfogulatlanul írni ebben a témában.

Az esemény témája elsősorban az etnikai, vallási, nemzeti, valamint nyelvi kisebbségek ábrázolása volt a magyar médiában. Mint kiderült, a választás azért esett kicsiny hazánkra, mert a menekült-krízis kapcsán a szervezők különösen érdekes helyszínnek találták. Már a tréning előtti héten áramlani kezdtek az e-mailek a szervezőktől és a résztvevőktől. Mindenki rendkívül izgatott volt, és már munka-lázban égett, hiszen az egyhetes program egy elméleti és egy gyakorlati részből állt, melynek végén csoportonként bemutattak egy-egy produktumot. Ehhez meg kellett találni a tematika kicsiny szeletét, ami eléggé foglalkoztat bennünket ahhoz, hogy minden oldalról körbejárjuk.

Ahogy már korábban említettem fergeteges élmény volt számomra az egész esemény, így nagyon nehéz most ezt a szomorú történetet megosztani, de nem hagyhatom ki.

Miután előadásokon vettünk részt emberi jogok és tolerancia, kritikus gondolkodás, valamint adatújságírás (Data Journalism) témában; vadul munkához láttunk, hogy elkészüljünk a produktumunkkal vasárnapra. Az én csoportom végül a menekültek integrációjával foglalkozott. Egy dán lány, akit különösen kedveltem, összegyűjtötte az adatokat a rádióműsorhoz, amelyet készítettünk. Az Amnesty International szerint Magyarország háromszor annyi pénzt fordított arra, hogy a határokon kívül tartsa a menekülteket, minthogy integrálja őket a társadalomba. Valamint az országunk az integrálási ráta szerint felállított rangsorban középtájon foglal helyet. Az integrálási ráta azt mutatja meg, hogy a Magyarországon élő bevándorlók hány százalékának integrálása volt sikeres. Európai szinten nem állunk rosszul. A lány javasolta, hogy a második adatot ne használjuk, hiszen nem túl érdekes, mivel pozitív, ellentmond az előzőnek.

Az én olvasatomban ennek a két adatnak együttes jelentése, hogy az ország kevés pénzből sikeresen integrálja a bevándorlókat. Manipulatívnak tartom ezt a megközelítést és meg voltam róla győződve, hogy nem kellene ilyen egyértelműen állást foglalnunk, ennek hangot is adtam. Azt a választ kaptam, hogy Magyarország nem tartja tiszteletben a menekültek emberi jogait, erre pedig nincs mentség. Nem értette, hogyan vehetem védelmembe az országom, amikor szégyellnem kellene magamat és az összes magyarnak szégyellnie kellene magát az országa miatt. De megértette, hogy ez nekem nem lehet könnyű, hiszen személyesen sokkal inkább érintett vagyok, mint mások. „Objektívnek és elfogulatlannak lenni…”

Rendkívül különleges ilyen közelről találkozni hazánk nemzetközi megítélésével…

Ezzel szemben viszont hadd osszam meg a legpozitívabb élményeimet is. Már a Welcome vacsorán egyértelmű volt, hogy nem mindennapi emberekkel vagyok körülvéve. Velem szemben egy szíriai lány mosolygott kedvesen, aki épp Németországban tanul, balra tőlem egy szomáliai férfi ült, aki illegális bevándorlóként érkezett Máltára, ma viszont az országos afrikai média egyesület egyik vezetője és a rádió főszerkesztője.

Rhim, a szír leányzó, szuper kedves volt, és érdekes beszélgetéseink egészen más perspektívába helyezték számomra a szíriai eseményeket és a menekültválságot. Azonban legmeghatározóbb, ami talán a legtöbbet adott nekem a konferencián az volt, hogy megismerhettem Ahmedet.

Ő egy huszonéves férfi, aki békében élt feleségével és gyermekével Szomália fővárosában. Újságíróként dolgozott, kiemelte, hogy voltak keresztény munkatársai is. Egy nap váratlanul kapott egy telefonhívást a helyi terrorszervezettől, amelyet úgy írt le, mint a szomáliai ISIS vagy al-Kaida. Ultimátumot adtak neki, 3 napon belül ott hagyja a munkáját és beáll közéjük, vagy megölik. Ezt követően naponta telefonáltak. Ahmed egy muszlim férfi, de az élete árán sem akart terroristává válni. Végül, mivel nem volt más választása, úgy döntött, elmenekül az országból. A családját nem fenyegették, és nem bízhatott benne, hogy nagyobb biztonságban lennének vele az úton, így kénytelen volt otthagyni őket. Az első országban azonnal börtönbe vetették 25 évre, ahonnan nehezen a családja támogatásával horrorisztikus áron tudta csak kiváltani magát. A családjától kapott pénz maradékából megegyezett embercsempészekkel, akik átjuttatták a sivatagon és azt ígérték elviszik Olaszországba. Máltán azonban ismét börtönbe került 3 hónapra. Amikor letöltötte a büntetését hamarosan megkereste az African Media Assotiation Malta, itt ma vezetői pozíciót tölt be. Évekbe telt, mire a családja újra egyesülni tudott. Ma már 3 kisgyerek apukája.

Egyik reggel lihegve estem be a megbeszélt találkozónk helyszínére, hogy folytassuk a munkát. Ő szokásához híven széles mosollyal üdvözölt és felállt, kezet nyújtott. Már hétvége volt és a konferencia alatt egyszer sem üdvözöltük egymást kézfogással, kivéve a bemutatkozást. Meglepődtem, de azt hiszem sikerült megdöbbenés nélkül fogadni. A valódi meglepetés azonban csak ekkor ért. Ez a férfi, aki abban élt és nevelkedett, abban szocializálódott, és hite szerint is egy olyan kultúrkörhöz tartozik, ahol a nőknek meghatározott helye és szerepe van (komolyan, a felesége is csadort hord), a Blaha Lujza téri Müsziben kezet csókolt nekem. Szóhoz sem jutottam a megtiszteltetéstől.

Szeretném összegezni valahogy a hét élményeit, de valójában nem tudom. Még egy hosszú folyamat, amíg mindez leülepszik bennem, még feldolgozás alatt van mindaz, ami történt. Viszont talán sosem válik majd könnyebben leírhatóvá ez az egész. Nem csak azért, mert különlegesen módon érintette meg  a lelkem, hanem mert a világ hatalmas és rendkívül bonyolult. A szépségéhez tartozik, hogy ha ennyire közel is jön, ugyanolyan nagy marad és ugyanannyira megmagyarázhatatlan.

Dósa Loretta

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság