Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

A Dal 2016 sztárja is a DUE-val Sajtófesztiválozik

A DUE 23. Sajtófesztiválján ad koncertet az elbűvölő fiatal tehetség, Agárdi Szilvi, aki az elmúlt években több tehetségkutató műsorban is részt vett. A koncert után rendezett ifjúsági sajtótájékoztató keretén belül személyesen is felteheted kérdéseidet Szilvinek.

A korábban leginkább népdalversenyeken induló, zalai származású, látássérült Szilvi a 2012-es Voice tehetségkutatóban mutatkozott be az országos nyilvánosság előtt. A műsor történetének egyik legemlékezetesebb párbajában Pál Dénessel vett részt rögtön az első élő showban. Szilvi akkor kiesett a műsorból, de 2013-ban már közösen indultak A Dalban Szíveddel láss című számukkal, és a döntőbe is bejutottak. Útjaik azóta elváltak: Szilvi saját dalokat mutatott be, sőt nemrég egy látássérült énekeseknek szervezett nemzetközi dalfesztivált is megnyert Krakkóban.

It Is Love című versenydalát az eurovíziós veteránnak számító Rakonczai Viktor és a fiatal osztrák énekes-dalszerző, Tamara Olorga írta. Szilvi a legjobb 30 közé is bekerült A Dal 2016 versenyében.

A 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon nem csak koncertjével kápráztat el Szilvi a színpadon, hanem egy ifjúsági sajtótájékoztató keretén belül személyesen is találkozhatsz kedvenceddel, és felteheted kérdéseidet.


A 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál alakulásáról a linkre kattintva tájékozódhatsz.

Csatlakozz az eseményhez a Facebookon is!

A 22. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál eseményvideóját erre a linkre kattintva nézheted meg.

Kövess minket a Facebookon is: www.facebook.com/DUEmediahalozat

Jegyvásárlásért kattints ide!

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság