Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Bőkezű volt a DUE-Mikulás

Meghitt és családias hangulatban telt a 2005. évi DUE karácsony. Aki a tagok közül december 16-án ellátogatott a Buena Vista étterembe, nem mehetett haza ajándék nélkül, ugyanis a belépőket egy igazi piros ruhás télapó fogadta, szaloncukrot osztogatva.

Az ünnepség Kecskés István elnök megnyitó beszédével kezdődött, majd vetítést tekinthettünk meg a DUE 2005-ös eseményei összefoglalásaképpen. Az izgalmas és vicces pillanatok felelevenítését Herczeg Zsolt segítette humoros kommentárjaival. A fényképes összeállítás hamarosan a DUE honlapján is megnézhető.

Izgalommal vártuk a fogyasztóvédelmi pályázat eredményhirdetését, amelynek első helyezettje Balogh Antal lett. Jutalmul mobiltelefont és oklevelet kapott, míg a második és a harmadik helyezett Lakatos Dalma, illetve Magos Antal ajándéka könyv és oklevél volt. A többi résztvevőnek emléklap járt munkájáért.

Ezután az egyesület rangos jutalma, a tiszteletbeli DUE-tagság átadása következett, amelyet Galambos Viktor, a Magyar Telekom médiakapcsolatok és webkommunikációs osztályának osztályvezetője, illetve Érsok Zoltán, a DUE-táborok veterán csoportvezetője kapott.

Szórakoztatásként Eőry Attila és Somogyi Márton jazz produkcióját hallgathattuk meg. A két tehetséges fiatal a Benczúr Ház Erkel Ferenc Jazz Konzervatóriumában tanul, három éve zenélnek együtt különböző formációkban.

Ajándékok mindenkinek

Új lendülettel folytatódott az ajándékozás, amely kitüntetettjei ezúttal az aktív DUE-tagok voltak. Könyvutalvány és oklevél járt Győri Hajnalkának és H. Tóth Hajnalkának a rendezvényeken nyújtott önzetlen segítségéért; Lancz Alexandrának és Habók Lillának a DUE médiumaiba írt beszámolóiért; Hanko András Miklósnak a rendezvények képgalériáinak fényképanyagáért.

A MÚOSZ is karácsonyi rendezvényünket választotta jutalmainak átadására. Gazdasági sajtódíját Szekeres Ágnes szakosztályi titkár adta át Nagy-Szilitsán Eszternek és a Kaleidoszkóp szerkesztőségének. Az Asztali Örömök Társasága Lindenberger Tamás képviseletében dr. Balázs Géza nyelvész professzort, a DUE alelnökét díjazta, mivel "a pálinka nyelven való hatásainak leírásával hasznot tett az emberiségnek".

Eőry Attila és Somogyi Márton produkcióját hallhattuk ismét, majd tombolasorsolás következett. Húsz darab, csokikkal teli mikulás-zacskó talált gazdára. A műsor pezsgős koccintással ért véget, de a beszélgetés, "eszemiszom" csak ezután kezdődött.

Habók Lilla

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság