Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Hősök

A médiatábor hatodik napján egy régi, hagyománnyá vált programot rendezett meg a táborvezetőség. A Nagy Kreatív Nap mintájára létrejött az első Projektnap.

Fotó: Sipos Evelin

A táborlakók fél napra kiléptek megszokott kisközösségükből, hat különböző csoportot szervezett a táborvezetőség. A Projektnap a korábbi évek Nagy Kreatív Nap versenyeinek mintájára jött létre. Az idén félnaposra szervezett program lényege, hogy a táborlakóknak táborvezetői segítség nélkül kell produktumaikat elkészíteniük és határidőre leadniuk. A téma: hősök.

Az ifjú diákmédiások reggeli után azonnal megkezdték a kiscsoportos munkát. Mély vízbe kerültek, ugyanis nem kérhettek szakmai segítséget sem csoport-, sem pedig szakmai vezetőiktől. A produktumok leadásának eredeti határideje délután 2 óra volt, azonban több csoport jelezte, hogy haladékot kér, így a táborvezetőség háromnegyed négyig fogadta el a pályaműveket műfaji megkötöttség nélkül.

Az anyagleadást követően kezdetét vehette a közös strandolás. A Projektnap eredményhirdetését vacsora után tartotta a szakmai zsűri: Balázs Géza, Herczeg Zsolt és Kruzslicz Dávid. Összesen 25 produktumot értékeltek. Az első helyezett csapat ajándékcsomagot vehetett át.

Az első helyezett csapat tagjai:
Baranyi Fruzsina
Bogdán Kitti Barbara
Dósa Loretta
Kerékgyártó Lilla Szilvia
Kovács Boglárka
Kovács Orsolya
Kövesdi Ákos
Lampert Kitti
Niver Patrik Krisztián
Sipos Rita Veronika
Szalay Krisztina
Tóth Attila
Vincze Mónika

A Projektnap produktumai elérhetők a www.mediatabor.hu weboldalon.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság