Tudós csajok pályázat – A rákkutatás és ami mögötte van

Dr. Orsós Zsuzsanna biológus, rákkutató: Én magam cigány származású vagyok és egy 7 gyermekes család legkisebb gyermeke.
Bár anyukám írni – olvasni nem tudott, én mégis nagyon érdeklődő voltam a tanulás iránt, így érettségit szereztem, majd pár év munka után nappali tagozatos egyetemista lettem. Diploma után doktori képzésben vettem részt, amikor is megnyertem a Magyar Tudományos Akadémia először kiírt roma Phd ösztöndíját.

Ettől a perctől sok minden megváltozott az életemben, legfőképp, hogy azt érzem, hogy a kitüntetésért "cserébe" nekem is tennem kell a cigányságért. Azóta számtalan esetben vállalok közszereplést, motiválást, hogy példámmal is segítsem a tanulást, a fejlődést a célokért való küzdést.
Szakmámat illetően egyetemi adjunktus vagyok a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Népegészségtani Intézetében, doktori címemet 2013-ban szereztem a "Karcinogenezisben szerepet játszó allélpolimorfizmusok a magyarországi roma populációban" címmel.
A Tudós csajok projektben részt vevők számára egy érdekes és izgalmas előadással készülök, szeretném számukra megmutatni, hogy küzdeni érdemes és kell is az álmainkért. Nem feladni amikor falakba ütközünk. A rákkutatás egy csodálatos dolog és örömmel osztom meg a kutatásaim eredményeit a diákokkal.

Várok mindenkit szeretettel!