A 12 éves Mercédesz lett a fotópályázat nyertese

Az „Önkénteskedni menő!” fotópályázat nyerteseit a Székesfehérvárott megrendezett Közösségi Médianapon hirdette ki a zsűri elnöke, Kecskeméti Dávid fotográfus.

A pályázatra olyan fotókat vártunk, amelyek egyértelműen bemutatják, hogy miért is örömforrás az önkénteskedés. A képek kidolgozásában a pályázók szabad kezet kaptak. A zsűri, az önkéntes szervezetek képviselői és Kecskeméti Dávid fotográfus ezúttal sem voltak könnyű helyzetben, de döntést hoztak, amelynek eredményeként az „Önkénteskedni menő!” fotópályázat első három helyezettje:

I. helyezett: GREGURICZ MERCÉDESZ KATALIN (12 ÉVES): ADNI JÓ.

II. helyezett: PRAJDA CSABA: PARTY

III. helyezett: BITTER ZSUZSANNA: JANE GOODALL INTÉZET

Gratulálunk a nyerteseknek és minden résztvevőnek! Köszönjük, hogy megosztottátok velünk gondolataitokat. Az első három helyezettnek küldjük az ajándékokat, a résztvevőknek pedig az okleveleket.

A FOTÓPÁLYÁZATRA BEÉRKEZETT FOTÓKAT letölthetitek itt.

A program a Közösségek határok nélkül – diákújságírók a kisközösségek szolgálatában című, EFOP-1.3.5-16-2016-00279 számú projekt keretében valósult meg.