Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Ne dőlj be!

ne-dolj-be

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

A nagybetűs Rádióban vendégeskedett a DUE

A Magyar Rádióban tett látogatást 2005. december 9-éna DUE Kulissza Gerilla Brigádja. A Budapesti Kommunkációs Főiskola néhány érdeklődő hallgatójával kiegészült csapatot Kuti Sándor hangmérnök Kiss Gábor informatikus és Érsok Zoltán hangmester társaságában kalauzolta végig az MR új stúdióin.

Fogadás a Pagodában

A Rádió szigorú és modern (már-már futurisztikus) beléptető rendszerén átjutva Szayly József DUE-alelnök a Magyar Rádió „legendás” Pagodájában köszöntötte csoportunkat. A Pagoda a stúdióépület előcsarnoka és több nagy rádiós, illetve színész kedvenc találkozóhelye. Mi is innen indultunk el mintegy másfél órás látogatásunkra. Egyetlen rövid beszámoló a magyar közszolgálati rádiózás „fellegvárának” csak egy igen kis „szeletébe” nyújthat bepillantást, azt viszont nagyon is „megfogható” közelségből ismerhettük meg.

A „mamutszervezetről” bevezetésképp

Vezetőnk, Kuti Sándor először egy általános bevezetést tartott, hogy jobban megérthessük, mit fogunk látni. Szó esett a Rádió szervezeti felépítéséről, röviden visszatekintettünk a rádiózás nemzetközi és magyarországi történetére, sőt a technikai ismertető még a hangtani alapismeretek néhány fontos tételét is megvilágította számunkra.

Megtudtuk, hogy a Magyar Rádió „területileg” és „személyzetileg” is adókra bontott, azaz a hatalmas épületegyüttesen belül fizikailag is elkülönítetten, más-más emeleten vagy szárnyban találhatók a Kossuth, a Petőfi és a Bartók Rádió stúdiói, a munkatársak pedig rendszerint vagy csak egyik, vagy csak másik adónak dolgoznak.

A munkatársak száma és a fejlett infrastruktúra a Magyar Rádiót alkalmassá teszi a kereskedelmi rádióknál jóval előkészítettebb, nagy stúdióigényű műsorok elkészítésére is. A stúdiók száma fajlagosan háromszoros a kereskedelmi adókhoz képest, ami abból is adódik, hogy a közszolgálati rádió sok olyan feladatot is felvállal, amelyek nem tartoznak a kereskedelmiek profiljába. Ennek a méretnek persze megvan a hátránya is: amíg egy kisebb, kereskedelmi rádió elhatározza, hogy technológiát vált, s két új PC, illetve egy új operációs rendszer megvásárlásával felújítja a rádiót, addig a Magyar Rádió 500 szerkesztőjének ennél jóval többre van szüksége. Ráadásul egyszerre, nem pedig fokozatosan, hiszen a zökkenőmentes működés előfeltétele az egységesség, az interkompatibilitás, vagyis hogy a számítógépek megfelelően együtt tudjanak működni és a hálózat adott pontján dolgozó munkatárs ugyanazt lássa a képernyőn, mint társa a hálózat bármely más pontján. A probléma, amivel a Rádió küszködik, a változásokhoz, újításokhoz való gyors alkalmazkodás képességének a hiánya.

Márpedig a rádiózás nagy iramban fejlődik. Ezt jól szemlélteti, hogy a magyar rádiózás 80 éves történetének elején még csak élő adásokat lehetett sugározni, hiszen nem volt mivel rögzíteni. Azután következtek a ma már avíttnak ható, a maguk korában mégis forradalmi viaszlemezes rögzítőkorongok, majd pedig a zselatinos fémlemez. A második világháború után jelent meg a szalagos rögzítés, a magnetofon, amit már hosszabb, mintegy ötvenéves egyeduralom után szorított ki az elmúlt évtizedben a digitális technika. Most a helyzet minden korábbinál bonyolultabb: egyrészt a szalagtárban található fél évszázadnyi archivált anyagot képtelenség egyik napról a másikra digitalizálni, másrészt a digitális eszközöknek is több változata (MiniDisc, DAT) használatos párhuzamosan. Mindezek miatt a Magyar Rádió kénytelen hibrid eszközállománnyal dolgozni, vagyis a stúdiókban egymás mellett megtalálható az ötvenéves elavult technika és a világszínvonalú high-tec berendezés.

Az akusztikai „gyorstalpalón” megbarátkozhattunk például a „reflexiók”, az „utózengési idő”, a „mélyfrekvenciás rezonátor”, a „magaselnyelő”, a „középhang”, a „fél süket-fél zengő elv”, a „hanglokalizáció” és a „fázislinearitás” fogalmával. Megtudhattuk, honnan ered a süketszoba kifejezés: egy rádióstúdiónál alapvető feltétel, hogy a helyiség ne legyen visszhangos, azonban ha bizonyos határon túlmutatóan „csillapítjuk” a helyiséget, akkor a benn lévőknek olyan érzésük lesz, mintha dugót tettek volna a fülükbe, minden hang eltompul. Ez azért is hátrányos, mert a rádiósoknak célszerű azt a hangot hallaniuk, amit az embereknek normális lehallgatási körülmények között továbbítanak, vagyis közelíteni kell a szekrényekkel, függönyökkel berendezett lakószoba akusztikájához.

A megtapasztalt csend

A Petőfi rádió, műsorstruktúrájából adódóan, elsősorban magazinműsorokat készít. Az ezeknek otthont adó stúdiók egyike a nemrégiben felújított 5-ös számú. A stúdiótér egyszerre hat-nyolc embert képes befogadni, hiszen lehetőséget kell biztosítani egyszerre több vendégnek is. A technikai helyiségben dolgozik a műsorszerkesztő, a zenei szerkesztő, a telefonügyeletes, valamint a technikus, aki egyszerre kezeli a keverőasztalt és a Daletet, a számítógépes adáslebonyolító rendszert. Itt szembeszökő látványosság az újonnan beszerzett digitális keverőasztal, ami csupán kezelőfelület, hang nem "közlekedik" benne. A rendszer „lelke”, a különböző funkciókat külön kezelő célszámítógépek sora valójában egy hangcsillapító ajtó mögött, egy kis kuckóban foglal helyet.

Külön „fejezetben” lehetne még beszámolni a helyiség akusztikai kialakításáról, ami első ránézésre is szembeszökő. Ilyenek a burkolatok, amelyek számával és elhelyezésével lehet elérni a süketszoba- és a „fürdőszoba-effektus” közötti ideális állapotot. Minden nagyobb sík falfelületre leginkább zsámolyhoz hasonlító, hangelnyelőként viselkedő egységpaneleket erősítettek fel, míg a hangmérnök munkaterülete, a keverőpult mögött dekoratív, első ránézésre polcsornak gondolható rezonátorüreg-rendszer, úgynevezett diffúzor van, amely szétszórja a rá különböző irányból érkező hangokat. Mégsem polc, hiszen az egyes fachoknak különböző a mélységük, az alapjuk nem is mindig vízszintes, a felsőbb sorokat pedig egy átlagos termetű rádiós föl sem érné – vitathatatlan azonban, hogy a kézre eső egységekben azért így is láttunk egy-egy hanyagul hátrahagyott holmit...

A berendezéseket megnézhettük használat közben is, belehallgattunk a Petőfi rádió legközelebbi aktuális műsorának előre felvett, a monitoron jól követhető, listaszerű forgatókönyvbe rendezett anyagaiba. Vendéglátónk megmutatta a kapcsolójelet, ami a közlekedési hírek szignáljában egy egyszerű, szintetizátoron lefogott akkord, mégis képes arra, hogy ha a rádióban lejátsszák az adott szignált, a kapcsolójel az erre alkalmas autórádiónkon elveszi a cd hangját, és rákapcsol a rádióra, majd a közlekedési hírek végén, az újabb szignál elhangzásakor ismét visszakapcsol, és folytathatjuk a cd-nk hallgatását.

A technikai okosodás mellett némi szórakozásra is lehetőségünk nyílt: csoportunk kedvére kívánhatott zenét a Rádió mintegy 17 ezer tételt tartalmazó online könnyűzenei adatbázisából, amelynek kínálatát főként a Kívánságreggel című műsor igényei határozzák meg.

Mindezek kapcsán felmerült persze, hogy ha ennyi mindent lehet egy stúdióban csinálni, és minden stúdiónak rendelkezésére áll mindenféle anyag, akkor nem tehette volna-e meg akármelyik mókás kedvében, vagy eltökélt hangulatában lévő dués, hogy adásba kapcsolja magát, hogy „élesben bizonyíthasson”. A válasz természetesen egy „kiábrándító” „NEM”: a Magyar Rádió összes adójának előre meghatározott sugárzási rendje van, így minden stúdióra kiosztottak egy időablakot, amikor onnan történik a sugárzás – az adásba kerülést pedig egy központi kapcsolóteremből felügyelik.

Ha valaki nem hallott volna még igazi csendet, annak lehetősége nyílt erre, miután a technikai helyiségből átvonultunk a stúdiótérbe. A saját szobánkban még nyugalomban is tapasztalható háttérzajhoz képest valóban „süket csendet” tapasztalhattunk – legalábbis néhány másodpercig, ennyi volt ugyanis a maximális időtartam, amennyit élénk csoportunk összes tagja kibírt pisszenés nélkül...

A stúdió, amelyben Morricone is járt

Látogatásunk következő állomása a zegzugos, megszámlálhatatlan sarkú, formabontó 22-es stúdió volt, amely akkora, hogy nagyzenekarokat is le lehet ültetni benne. Ez volt az a hely, ahol még arra is ügyelnünk kellett, hogy a zenekar tagjainak odakészített székeket se mozdítsuk el, a hátrahagyott állapotoknak való teljes megfelelés ugyanis elengedhetetlen feltétel a hangzás állandóságának biztosításához.

A stúdiót a Magyar Rádió tavalyelőtt szerelte fel egy majd’ százmillió forint értékű úgynevezett SSL-asztallal. Ez világstandard a zenei felvételek készítésében, ami magyarul azt jelenti, hogy a világ bármely tájáról érkező hangmérnök ugyanazt találja, mint amit a saját stúdiójában hátrahagyott: nem kell betanulnia egy új kezelőfelületet, beállításait egy az egyben, kis túlzással egy pendrive segítségével áttelepítheti a 22-es stúdióba. Így talán érthető, hogy a világszínvonalon képzett de a nyugati kollégáiknál lényegesen olcsóbb muzsikusok és technikai személyzet birtokában – miért ugrott meg a stúdió keresettsége. A technikai helyiségben ott jártunkkor egy francia tévéfilm zenei utómunkálatai folytak. Az elmúlt hónapokban, években külföldi, hollywoodi filmzenék tucatjai készültek bérmunkában a 22-esben, még ha ez legtöbbször csak a filmek stáblistájának végén, apró betűkkel van is feltüntetve. A közelmúltban az egyik legnagyobb filmes esemény a Sorstalanság zenéjének felvétele volt, aminek során Ennio Morricone is ebben a stúdióban dolgozott, és elégedett volt mindennel.

Legutoljára a 6-os stúdiót, a Magyar Rádió légköbméterben mérve legnagyobb és egyben legrégebbi zenei stúdióját tekinthettük meg. Ott jártunkkor is épp próba folyt: ebben a teremben egy xilofonművész kíséretével hallgathattuk Kuti Sándor részletes és érdekfeszítő ismertetőjét.

Élőben a Petőfi Rádióból

Túránk végén munka közben is láthattuk a Rádió munkatársait. Egész pontosan egy élő sportközvetítésbe csöppentünk bele, amelynek szünetében Kökény Beával készítettek telefoninterjút – ez az egyszerűbb rutinfeladatok közé tartozik MR-es körökben...

Távozás előtt Kuti Sándor még rendelkezésünkre állt, hogy feltegyük a még bennünk maradt kérdéseket, amelyeknek természetesen csak a töredékét lehetett érinteni. Mindenesetre így is felvetődtek egészen új témák, mint például a Magyar Rádió, illetve a rádiózás jövője. Rövid, de tartalmas barangolásunk a Magyar Rádió stúdióépületében hivatalosan ezzel ért véget. Néhányan még maradtak, mások elmentek – a látottak-hallottak után talán egy a Magyar Rádióban elképzelt karrierrel a fejükben...

Holndonner Róbert László

A DUE Intézőbizottsága hálás köszönetet mond Kuti Sándor hangmérnöknek, aki csoportunkat még az elvárhatónál is nagyobb szakértelemmel és kedvességgel kalauzolta a Magyar Rádióban.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság