Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Ihos Iringó a DUE Iroda fedélzetén!

A szeptember sok-sok változással indul a DUE életében is. Folyamatosan bemutatjuk nektek az újakat, és a kevésbé újakat. Köszöntsétek a DUE Rádió új főszerkesztőjét, aki egyben az irodát is menedzseli majd. Üdv a fedélzeten Iringó!

„Gyorsan megtanultam úszni”

2018 szeptemberében nem csak a DUE Tallózó talált új főszerkesztőre, hanem a DUE Rádió is, sőt az irodának új menedzsere is így ezt a két pozícióit egy személyben nem más tölti be mint, Ihos Iringó Bea, akit pedig vallat, az nem más, mint saját maga.

 

Ki is vagyok én igazából?

Ha most bárki jellemeznek,- akár én magamat-, akkor a következő szavak villannának fel: vidám, pörgős, csacsogós és örökmosolygós. Ennek ellenére az az igazság, hogy néha kimondottan szeretem a csendet, ugyanakkor az is teljesen biztos, hogy bárkivel, bármikor, bármiről tudok és szeretek is beszélgetni. Az életemet az elmúlt egy évben egyszóval lehetne jellemezni: változás. De nem is egy és nem is kicsik. A közelmúltban költöztem egy vidéki városból a  „nagyvárosba szerencsét próbálni. A DUE oszlopos tagja vagyok, és most már mint, az iroda menedzsere és DUE Rádió főszerkesztőjeként állom meg a helyem. Lehetnék tucat ember is, csak hogy én „DUE-s” vagyok.

 

Gondolom most, hogy mindezt már tudjátok rólam azon kezdtetek el agyalni, hogy hogyan kötődőm én az egyesülethez?

Ha jellemeznem kéne a Due-val való kapcsolatomat, akkor az az lenne, hogy ők szeretnek engem a mély vízbe dobni, de biztos azért csinálják ezt velem, mert tudják, hogy tudok úszni. 2017 nyarán kezdődött az egész, amikor tavasszal eldöntöttem, hogy médiatáborba szeretnék menni. Ekkor kezdtem el keresgélni és mivel a Google a barátom, hát összefogtam vele és felmértem a lehetőségeimet. Igen jól látjátok tulajdonképpen akkor a Googlenak köszönhetem azt, hogy most Due-s vagyok? Joggal kérdezitek, hogy amikor felmértem a terepet akkor vakon ezt az egyesületet választottam azért, mert a böngészőm ezt dobta ki? Igen, a Google elém tette és én döntöttem, hogy én náluk szeretnék táborozni és őszintén, nem bántam meg. A következő évben már (igaz az utolsó pillanatban) felkértek, hogy legyek a vlogger csoport egyik vezetője és én szinte gondolkodás nélkül mondtam igent, hiszen álmaim folytatása volt ez a lehetőség. Jelenleg pedig saját „sarkom”van a DUE irodában é s azzal töltöm napjaim nagy részét hatodmagammal, hogy az ifjú diák újságírókat összefogjuk a média szerteágazó palettáján.  Azt, hogy pontosan, hogyan kerültem ide azt nem szeretném most ellőni, hiszen az ihosiringobea nevű blogomon folytatásos történetként olvashattok róla.

Ha már blog, mit csinálok amikor rá érek?

Nos, imádom a social media felületeket és mindig is égett bennem a szereplési vágy, így hát sok gondolkodás és a blog beüzemelése után, elindítottam a saját Youtube csatornámat, ami RingloTube néven fut.  Vannak benne hullámvölgyek, de ez egy hobbi, amikor kedvem van és érzek affinitást akkor csinálom, amikor azt érzem most kell a szünet, akkor hanyagolom. De egy biztos a videózás és a blogolás egy igazi szerelem számomra.

 

Hallom a kérdést, jogos bennem is felmerült már, hogy mégis honnan jött ez az egész média gondolat, hogy a családban van e bárki, aki ezzel foglalkozott volna?

Őszinte leszek veletek, mint mindig, NINCS. A szüleim, sőt a nagyszüleim is műszaki beállítottságúak, viszont én emlékszem, hogy kiskorom műsorvezető szeretnék lenni illetve szerkesztő riporter, de mindenképpen a média világában hasznossá tenni magam, egy álom látszik valóra válni a DUE jóvoltából.

 

Igen, igen, hallom valami csak inspirál, egy példakép?

Azt hiszem  konkrétan példaképem nincsen, mert általában zanzásítom a karaktereket és próbálom magamra formálni őket, azt megragadni belőlük, amivel én azonosulni tudok és hasznosítani tudom az életben. Ellenben volt egy személy, aki nagyon inspirálóan hatott rám. Óvodás voltam, vagy talán kisiskolás, amikor ültem a szüleimmel a TV-előtt és megláttam Ördög Nórát a Szombat Esti Láz című műsorban egy csodálatos ruhában kivonulni, majd jó estét kívánni, ekkor tudtam, hogy ez az én utam, hogy egyszer majd én is szeretnék a TV- nézőknek jó estét kívánni és ezt még mindig tartom. Lesz még, hogy Ihos Iringó fog köszönteni titeket főműsor időben.

 

Tudom-tudom már az előbb is szabadidőt ígértem. Mit csinálok akkor, amikor nem a médiával foglalkozom?

Most életem jelentős részét teszi ki a média, de nagyon szeretem a jó minőségű és különleges kávét nem csak inni, de elkészíteni is. Ebből adódik a válasz, a barisra szakma sem áll tőlem messze. És hogy teljes legyen a kör a sport sem állt tőlem messze, hiszen évekig táncoltam illetve talán hihetetlen, de volt időszak, amikor cselgáncsoztam, és hogy kicsit még fel is vágjak, van egy országos III. helyezésem, szóval féljetek….

 

 Kattog a fülembe ott legbelül egy kérdés. Hallom, hogy egyre többen duruzsoljátok, miért nem mentem tovább tanulni miért „választottam” inkább azt az opciót, hogy dolgozom?

Hát, ez nagyon érzékeny téma, de az igazság az, hogy nem vettek fel az egyetemre, és nem volt nagyon más választásom, mint összeszedni magam és bebizonyítani, nem másnak magamnak, hogy igen is megállom a helyem és a legjobb képességeim szerint az előttem lévő kihívásokat. Természetesen a továbbtanulásom előszobájának tekintem ezt a lehetőséget.

 

És így a végére, ha valaki kíváncsi lenne érzéseimre a lehetőségek hallatán…

Amikor vlogger csoportvezetőnek kértek fel, előbb fogadtam el és örültem neki, mint, hogy leesett volna, hogy ez mekkora feladat. Azt éreztem beledobnak a mélyvízbe, de hát nem gond én tudok úszni. Hisz itt vagyok 20 évesen igazi zöldfülűként és mégis bíznak bennem, számítanak rám. Nem tudom figyelemmel kíséritek-e a DUE Médiatábor eseményeit - higgyétek el érdemes-, de azt éreztem a tábor végén jó buli volt és nem süllyedtem el. És mikor partra értem újra a tó közepén találtam magam, és kezdek neki újra kiúszni, de hát már tapasztalhatták a nyáron, hogy jól úszok, valószínű ezért dobtak vissza. És hogy miért tudok úszni? Mert édesanyám nem tud és azt mondta, a gyerek nem fulladhat vízbe, ha ő nem tudja kimenteni. Egy biztos, hogy ha már ekkora bizalmat kaptam, nem szeretnék csalódást okozni.

Ihos Iringó Bea

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság