Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Megrázó valóság

Van Szolnokon egy különleges lánycsoport, akik 2016-ban hatalmas feltűnést
Keltettek a tv2 „kismenők” című műsorában. A 22 tehetséges tizenéves lány azóta sem
Pihen, műsoraik pedig fontos tartalmat hordoznak.

A diszkóból hazafelé autózó tinilányok éjszaka a kocsiban szelfizgetnek, közösen nevetnek, s persze – ahogy ez lenni szokott – még néhány újabb korty is lecsúszik. Poénnak tűnik egy cuki macival eltakarni a sofőr szemét. Ám egyszer csak fékcsikorgást hallunk, majd a képernyő elsötétül: a fiatal lányok a földön fekszenek, magatehetetlenül. Így kezdődik az Üzenet lánycsapat egyik legsokkolóbb és leghíresebb koreográfiája, amely a „Drámai baleset” címet viseli. Az Üzenet csoport a szolnoki New Step Tánc és Fitness stúdió növendékeiből, 11-15 éves lányokból alakult néhány évvel ezelőtt, megalakulásuk után egy évvel pedig már balesetmegelőzési kampányok arcaiként és egy televíziós tehetségkutató sztárjaiként figyelt fel rájuk a nagyközönség. Azóta leginkább olyan problémákra hívják fel a figyelmet, amelyek a fiatalokat különösen érintik — ilyen a közlekedésbiztonság mellett a kiközösítés, vagy a túlzott telefonfüggőség. Szeivold Andrea, a stúdió elnöke elmondta, az első üzenetként értelmezhető videó ötlete 2015-ben merült fel. Ekkor lánya, a koreográfusként dolgozó Sánta Renáta betanított egy táncot néhány igen tehetséges növendéknek, sajátos mozgásviláguk pedig nemsokára meghódította YouTube-ot —egy igényes videó készült ugyanis, amely ma már több tízezres megtekintésnél jár. „Erre a videóra később felfigyelt az ORFK és a TV2 is, mely utóbbi meghívott minket a műsorába” — árulta el Andrea. „Ennek a felvételnek volt címe Az üzenet, és később ez a név marad rajtunk, innentől kezdve Üzenet lánycsapat lett a neve annak a körnek, amit a stúdió legtehetségesebb mozgású lányai alkotnak.” Az Üzenet-csapat természetesen nem zár el senkit a csatlakozási lehetőségtől: mint Andreától megtudtuk, 22-24 fővel működnek, de időnként vannak távozók és érkezők is, akik szerencsére többségében képesek felvenni a ritmust tapasztaltabb társaikkal. Aki az Üzenet tagja kíván lenni, fel kell készülnie a fokozatos terhelésre. „Heti három-négy edzésük van. Elég sok ez számukra ,de szeretik” – mondta az elnök asszony. A csoport 2016 óta sem tétlen: sikeres szereplésük óta állandó együttműködésük van az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal, és folyamatosan járják az országot különleges, egy órás műsorukkal, melynek legfőbb mottója: „A felelősség a tiéd!”. A roadshowként működő, bűn- és balesetmegelőzési célokat szolgáló produkciósorozatot általában fiatalok százai, ezrei tekintik meg. A táncok során remek színészi játékkal, aktív mimikával, extravagáns mozdulatokkal mutatnak be szavakban sokszor leírhatatlan érzelmeket és helyzeteket. A kiközösítés, a gyermekkatonaság, a környezetvédelem, a drogprevenció mind olyan témák, amelyekről időnként hallanak a tizenévesek különböző helyekről , leginkább szóban, hosszadalmasnak tűnő előadások keretében. Itt azonban a problémák vizuális megközelítésén van a hangsúly, amelynek segítségével a mondanivaló  könnyebben átadható a célkorosztálynak. „Nagyon sokat fejlődtek a lányok az elmúlt két év során. Azt vesszük észre, hogy ők is nyitottabbak lettek a megjelenített kérdésekre, ez segít a konfliktusok megoldásában is” – állította a csapat vezetője. „Természetesen mindig beszélgetünk velük az adott témáról, így nem viseli meg őket lelkileg. Amire nem számítottunk korábban, hogy már igénylik a drámát, mert szeretik azt játszani. Nem okoznak gondot számukra a komolyabb, szomorú témák” – tette hozzá. Akik kedvet kaptak a lánycsapat megtekintéséhez, és kíváncsiak üzeneteikre, az ősz folyamán Kalocsán, Pécsett és Kiskunfélegyházán láthatják roadshow előadásaikat. Itt legújabb, a 2018-as szolnoki nyári táborban megalkotott produkciójuk, a „Ne hagyd, hogy elvesszek!” is terítékre kerül, amely során a tinédzserek a Welhello együttes „Retúrjegy” című dalára táncolnak. Legújabb kampányuk célja ugyanis az, hogy felhívják a figyelmet az eltűnt gyerekek, fiatalkorúak magas számára, és arra, hogy ez a gyakran tragédiával végződő esemény megelőzhető.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság