Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Lépj ki a sorból és ments életet!

Tíz magyarból mindössze egy mer vészhelyzetben cselekedni és elkezdeni az újraélesztést! A többi kilenc meg sem próbálja - vagy bátortalanságból vagy pedig arra vár, hogy majd másvalaki megteszi. Tippeket, a GENERALI Nagy Diák KRESZ-teszt kitöltésével is kaphattok!

 
Sokan attól tartanak, hogy nagyobb kárt tesznek, ha segíteni próbálnak, pedig a legnagyobb kárt azzal tesszük, ha egyáltalán nem cselekszünk. A leállt légzésnél minden pillanat számít, a mentők kiérkezéséig mindenképpen meg kell kezdeni az újraélesztést.
Te pedig erre pont alkalmas vagy!
 
A Generali a Biztonságért Alapítvány célja, hogy minél többen tisztában legyenek azzal, mi a teendő vészhelyzet esetén. Most, ha a GENERALI Nagy Diák KRESZ-tesztre az iskolátoktól neveznek a legtöbben, az SOS Elsősegély szakembereitől tanulhatjátok meg azokat a fortélyokat, amelyekkel akár életeket menthettek.
 
Addig is merj cselekedni, hiszen az életmentéshez szükséges módszer csupán pár lépésből áll:
 
  • ÚJRAÉLESZTÉS
  • BIZTONSÁG- Győződj meg a biztonságról! Halott hős nem ment életet!
  • ESZMÉLET- Szólj hangosan a beteghez!
  • LÉGÚT- Fektesd a hátára, kemény talajra! Hajtsd hátra a fejét, emeld meg az állát! Ezzel szabad, átjárható légutat tudsz biztosítani.

 

Következő cikkünkben folytatjuk további tanácsokkal látunk el!

Addig töltsd ki a GENERALI Nagy Diák KRESZ-teszt 3.-at!

 
 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság