Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Megkezdődött a nyár utolsó fesztiválja, a SZIN!

Nagy Kátya tudósítása a Szegedi Ifjúsági Napok első napjáról!

 

Még a hatalmas hőség is elviselhetőbbé válik az Újszegedi-Partfürdő területén, köszönhetően a
hűsítő Tiszának és a fürdő területén lévő két, csobbanásra csábító medencének, ami még éjjel is jó
szolgálatot tesz a kitikkadt fesztiválozóknak.

Ilyenből pedig akadt, nem is egy, az első nap folyamán.
 
18 órakor az Intim Torna Illegál mozgatta meg az arra vágyókat. A zenekar stílusosan, még a forróság ellenére is cirkuszi artistákat lefölöző ruhában nyomta végig a koncertet, piros zakó, fekete mellény kombóban.
És ha már cirkusz, kellett egy porondmester is, amely szerep Janóra, az ütős hangszerek felelősére esett, aki ha kellett, katona kalapban menetelt, máskor pedig taps koreográfiát tanított a közönségnek.
 
„Fel a kezeket az égbe szépen, mind a 19 megyében” – és Szegeden az égbe repültek a kezek, mikor megérkezett az Irie Maffia tizenkettese. Két szám között azt is elárulták, valószínűleg Sun City-ben forog majd a következő klipjük.
 
Sok kannibál kis helyen is elfér, például a Borsodi Malátabárban, ha a színpadon épp az Animal
Cannibals tagjai pörgetik szájukkal a szavakat. A srácoknak sikerült a lakodalmak kedvenc
műsorszámát, a vonatozást is műsorra tűzniük, az Ülünk a vonaton alatt szinte az összes
Malátabárban tomboló ember MÁV szerelvényé lényegült át. Már tudjuk, hogy Budapest nyáron sokkal szabadabb, tehát Szeged milyen lehetne nyáron a fiúk szerint, mint sokkal Szegedebb?
 
A sok ugrálás és hőség bizony sokat kivesz az emberből, ilyenkor a fesztiválozók kedvenc hűsítőjének a sör és a fröccs minősül. Borsodi Zenei Fesztivál lévén, a csapból eme folyékony kenyér folyik, korsónként 370 Ft-ért. Mivel a fesztivál évek óta nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre is, ezeket RE-poharakba mérik, amiket plusz 200 Ft-ért kaphatunk meg, de ezt elég csak egyszer kifizetnünk és a pohár leadása esetén vissza is adják a pénzt.
 
A többi étel és ital sem kerül többe, mint egy átlagos budapesti szórakozóhelyen. A nagyfröccs
360 Ft, koktélokat 1000 Ft-tól ihatunk, a gyros 690- , amerikai hot-dog 450-től ehető-vehető, míg a
lángos 400 Ft-nál kezdődik.
 
Ha vége a koncerteknek a Jéger és az Axe sátraknál dj-k keverik a talpalávalót, míg az ATC silent party stage-nél (ami egyébként egy leeresztett medencében van) fülesekből zúg az elektro.
 
Tehát, a fesztivált bemelegítettük, most jöhet a java!
 
Nagy Kátya

 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság