Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

A vidéki fesztiválok is élen járnak

Immár 6. alkalommal rendezték meg Győr környékének legnagyobb szabadtéri, könnyűzenei fesztiválját július 12-14. között, a Szigetközi Music Fesztivált.

A 6. Szigetközi Music Fesztivál a környék legszínesebb programjait garantálja, kicsit eltérve a korábbi évek mintájától. Idén a három napos, két színpados rendezvény kizárólag élőzenei koncertekkel várja a szórakozni vágyókat, nem csak Szigetközből.

A Győr24 Hírcsatorna által támogatott színpad kiemelt koncertprogramja, az első Szigetközi Hip-Hop maraton, mely 20 órán át a hazai szcéna legnagyobbjait sorakoztatja fel, mint az Akkezdet Phiai, a Hősök, a Punnany Massif, DSP, NKS, Barbárfivérek, Bro'n'Sis, Vészk'járat, Jambalaya, Killakikitt és még sokan mások.

Győr térségében a Szigetközi Music Fesztivál, Árkád Győr színpadán hallhatjuk először a Republic 67-et Sipos F. Tamás vezetésével, de élő koncertet ad az Edda, a Beatrice, Rúzsa Magdi, Dobrády Ákos, 25 év után először élőzenei folklór kísérettel Bódi Guszti és a fekete szemek, és a "Sing Hallelujah", "It's my life" világslágerek szerzője Dr. Alban is.

A szabadidős programok skálája is bőven tartalmaz színeket, mint a PlayStation GT Academy, a regionális Paintball bajnokság, a Hidegháborús Airsoft börze, vagy épp az első SZMF Sörpong Kupa.

A fesztivál keretein belül zajlik a térség legnívósabb szépségversenye, a Szigetköz Szépe. A fesztiválra látogatók megcsodálhatják a versenyző bemutatóit, felvonulásait, és szavazhatnak kedvencükre.

És ami az álomízű programlehetőségeken felül már csak édes simogatás azok a hihetetlenül barátságosra szabott jegyárak, melyekről és még rengeteg másról pontos részleteket találsz a fesztivál honlapján vagy facebook-oldalán.

 

Amit Szigetközről tudni érdemes

A Szigetköz a Győri-medence Duna (Öreg-Duna, Nagy Duna) és a Mosoni-Duna által határolt kistája. Magyarország legnagyobb szigete, melynek területe: 375 km². Kiemelkedő jelentőségű nedves élőhely, amelyen az egyedülálló geomorfológiai, klimatikus, talajtani és nem utolsósorban vízháztartási adottságok következtében különösen változatos élőhelyek alakultak ki, lehetőséget teremtve gazdag és sokszínű élővilág megtelepedéséhez. Ezen az ország területének alig 0,4%-át kitevő területen például megtalálható a teljes hazai edényes flóra 47%-a, a hazai halfajok 80%-a. A Szigetköz otthont ad számos különösen ritka növény- és állatfajnak, amelyek hazánkban másutt nem fordulnak elő.

A kivételes természeti adottságok mellett Győr és környékén rengeteg lehetőség adódik a nyári melegben a fürdőzésre is, például a lipóti fürdőben, a győri Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdőben, a szomszédos nagymegyeri fürdőben, vagy akár Pápán és Sárváron. Vagyis a Szigetközi Music Fesztivál helyszíne nem csak a fesztiválozóknak alkalmas célpont, hanem kiváló lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra, a nyaralásra, és a kirándulásra vágyóknak is.

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság