Eseménynaptár

Sajtóigazolvány
és tagjelentkezés

Shop

Shop

Így írtok ti

DUE Almanach

Due Tallózó

Due rádió

Médiatár

Médiatár

DUE Média Archívum

DUE Média Archívum

Due Médiaügynökség

Tábori PETchill

Már a médiatábor felénél járunk. Ezt meg kellett ünnepelni, így két helyszínen is buliztunk, de szigorúan csak munka után.

 
DUE Médiatábor 4. nap, egyben a felezőbuli estéje is. Sötétedés után hatalmas buli vette kezdetét, melyhez szakmai és csoportvezetőink biztosították a talpalávalót. Az ebédlő diszkóvá alakult, ahol Bocz Marci és Beke Dani felelt a hangulatért. A lapszerkesztőség mögötti területet Klebercz Kriszta álmodta meg PET-palackokkal, összecsomózott lepedőkkel és fényfűzérekkel, így igazi nyári kerthelyiséget idéző hangulatot varázsolt nekünk kis csapatával. A DJ-pultban Kupi és Tybi pörgette a lemezeket. A hangulat kiváló volt, a táborozók is élvezték a programokat. A biliárdszobában Kelemen Luci és Jamriskó Tomi, a komPRESSor csoport irodalmi estjén vehettek részt az érdeklődők, akik szép számmal jelentek meg.
 
A jól megérdemelt pihenés, azaz a felezőbuli előtt bőven volt mivel foglalkozniuk a csoportoknak. Délben a komPRESSor csapat Krónikával jelentkezett, melyet a táborok történetében először harangszóval indítottak. Az adásban a zánkai református templom harangja szólt. A fotósok elkezdték a másnapi Partilap illusztrációinak elkészítését, a RetRovat pedig gőzerővel hozzálátott az újság megírásához. Kecskeméti Dávid délelőtt az ebédlőben tartott látványkonyhát a Facebookon megjelenő profilképekről, és a gyakorlatban is megmutatta, hogyan lehet amatőr fotósként minőségi képeket készíteni. Szintén ezen a helyszínen néztük meg a tábor első híradóját, a Partizánka csoport munkáját. A mustra keretében szakmai vezetőink értékelték a nap termését.
 

Due Médiahálózat- a diákújságíró egyesület. Közösség. Tehetség. Barátság