Puskás, a musical!

A hazai kulturális és sportélet különleges színfoltja a tavaly elkészült és bemutatott Puskás, a musical!

Puskás Ferenc 1945. augusztus 20-án játszott először a magyar labdarúgó válogatottban: a Magyarország-Ausztria mérkőzésen, amelyet 5-2-re nyertünk meg, az első válogatottbeli gólját is megszerezte!

1960. május 18-án Puskás négy gólt lőtt a Real Madrid–Eintracht Frankfurt mérkőzésen, a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) döntőjében: ennyi gólt azóta sem rúgott senki a BEK/BL döntők történetében!

A Puskás, a musical a legismertebb magyar ember – és közvetve, minden idők egyik legnagyszerűbb futballcsapata, az Aranycsapat – történetét dolgozza fel és állít nekik méltó emléket! A musical 1937 és 1960 között játszódik, Puskás 10 éves korától, amikor először igazolja le a Kispest, a Real Madrid–Eintracht Frankfurt BEK-döntőig mutatja be a világ egyik legnagyobb futballistájának életét.

A színdarab teljes egészében valós eseményeken nyugszik és hűen mutatja be a kort, amelyben játszódik. A musical szereplői – két figura, Klára és Vörös kivételével – mindannyian egykor élő, valóságos emberek, minden, amit a színdarabban tesznek, a valóságban is úgy történt.

A grandiózus látványelemekkel kísért produkcióban 23 színész, 60 táncos, 30 gyerekszínész és artista szerepel, 20 dal hangzik el benne, rendezője: Szente Vajk; zeneszerzője: Juhász Levente; szövegírói: Galambos Attila és Szente Vajk; díszlettervezője: Rákay Tamás; jelmeztervezője: Kovács Yvette Alida; koreográfusa: Túri Lajos Péter; zenei vezetője: Károly Katalin; szakértője: Szöllősi György, a Nemzeti Sport és a Four Four Two főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, Puskás-ügyek és a magyar futballhagyomány hivatalos nagykövete, a Puskás életrajz írója.

Az előadás producere Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Sakkszövetség elnöke, az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála kreatív producere.

A Puskás, a musical szereposztása:

Puskás Ferenc: Veréb Tamás/Kocsis Dénes; Puskás Ferenc felesége, Hunyadvári Erzsébet: Kovács Gyopár / Simon Panna Boglárka; Bozsik József: Fehér Tibor / Orth Péter; Czibor Zoltán: Ember Márk / Pesák Ádám; Klára: Gubik Petra / Becz Bernadett; Farkas Mihály: Nagy Sándor / Nemcsák Károly; Vörös elvtárs: Szabó P. Szilveszter / Chajnóczki Balázs; Östreicher Emil: Szerednyey Béla / Peller Károly; Sebes Gusztáv: Cseke Péter / Bakos-Kiss Gábor; Szepesi György: Harsányi Levente / Gundel Takács Gábor; Grosics Gyula: Berettyán Nándor / Angler Balázs; Kocsis Sándor: Cseh Dávid Péter / Imre Roland; Zakariás József: Pásztor Ádám / Horváth Dániel; Budai László: Kovács Péter / Tarlós Ferenc; Lóránt Gyula: Illés Zoltán / Hermann Bertold; Hidegkuti Nándor: Solner Dániel; Buzánszky Jenő: Baranya Dávid / Lugosi Fábián; Lantos Mihály: Kovács Richárd / Kenyeres Bendegúz; Alfredo di Stefano: Nagy Balázs / Juhász Levente; Puskás Ferenc édesanyja, Bíró Margit: ray Erika / Katz Zsófia; Puskás Ferenc édesapja, idősebb Purczeld Ferenc: Barabás-Kiss Zoltán / Barát Attila.