Aquaman kínál vizet!

Az egyszer használatos palackok helyett egy újrahasznosított verzióból kínált vizet egy repülőgép utasainak  Jason Momoa, amerikai színész. Ez volt az első alkalom, hogy a Momoával együttműködő Mananalu csapat mellé társult egy légitársaság is, a Hawaiian Airlines.

Jason Momoa Hawaiian Airlines légiutas-kísérőjének öltözött, virággal a hajában hirdette az újrafelhasználható, alumínium palackos vizet, a gépen utazók meglepetésére. A színész azt is elmondta a stewardessek által használt mikrofonban, hogy egy utazása során döbbent rá, mennyire szennyező a műanyag palack fogyasztási módja, és egy fenntarthatóbb módot kell keresni. Akadt is partner, aki ezt az ötletet támogatta, és így született meg a Mananlu Pure Water.

A víz Montanából, Nebraskából és Kaliforniából származik, amit fordított ozmózissal és háromszoros szűréssel teszik jobbá.

A csomagolás alumínium, így végtelen alkalommal újrahasznosítható, anélkül, hogy elveszítené tulajdonságait. Az összes italcsomagolási lehetőség közül az alumínium rendelkezik a legmagasabb újrahasznosítási aránnyal.

A mottójuk: „Igyál egyet, távolíts el egyet”

Azt is elárulták, hogy minden eladott palack után, egy műanyag palacknak megfelelő szemetet távolítottak el az óceánból.

A légiutaskísérő társaság is törekszik a fenntarthatóbb termékek forgalmazására a fedélzeten, ezzel is megóvva az óceánokat.

A partnerség megkötése óta több mint 35 ezer vizespalackot osztotta már ki.

Jason Momoának nem ez az első figyelemfelhívása, és nem is az utolsó az ENSZ környezetvédelmi programján belül a (Life Below Water) egyik szóvivője lett.

Bartos Benigna

A cikk a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatásával jött létre!