„Ha nem ugrál a közönség, kialszanak a fények”- a Coldplay zöld turnéra indul

Október 15-én megérkezett a Coldplay Music of the Spheres című albuma, aminek megjelenése előtt egy nappal a környezetvédelem jegyében  tűzve hirdetett világkörüli turnét a zenekar. A tagok vállalják, hogy a 2022-es koncertkörútjuk 50 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid kibocsátással jár majd, mint a 2016-os volt, a zöld programjukba pedig a rajongóikat is igyekeznek bevonni.

A zenekar fenntarthatóság iránti elköteleződése eddig sem volt ismeretlen.  Hogy ezt mennyire komolyan veszik, Chris Martin 2019-es nyilatkozata is alátámasztja – az énekes akkor azt mondta, nem indulnak lemezbemutató turnéra az Everyday Life című albumukkal, mert aggasztónak tartják a koncertjeik környezeti terheit.

„Kell egy kis idő, hogy megvizsgáljuk, hogy lehetnének egy turnénak kedvező hatásai a környezetre.” – mondta akkor a BBC-nek az énekes.

Az együttesnek Ammánban, Jordánia fővárosában lett volna két fellépése, amit az interneten élőben lehetett követni. A zenekar utoljára 2016-2017-ben turnézott a világ körül, négy kontinensen 122 koncertet adtak.

Azt is kiemelte, csalódnának, ha a következő körútjuk nem lenne karbonsemleges, a közelmúltban tett bejelentéseik pedig mind azt igazolják, hogy az elmúlt pár évben rengeteget dolgoztak azon, hogy összehozzanak egy környezetkímélő turnét.

Mitől lesznek zöldek a koncertek?

Erről a BBC tudósítójának, Colin Patersonnak beszélt először a frontember. Elmondta, hogy kidolgoztak egy 12 pontos cselekvési tervet annak érdekében, hogy csökkentsék a szén-dioxid kibocsátásukat. Amire most vállalkoznak, az olyasmi, amit még senki sem próbált azelőtt, ám ha működik, megváltoztathatja az egész iparágat, zöldebbé téve a koncertezést.

Mindez persze kockázatos, hiszen számtalan hibalehetőséget rejt magában, ám hihetetlenül példaértékű, hogy a Coldplay ezt bevállalta, mert – ha csak azt vesszük, mekkora rajongótábora van a zenekarnak – nagyon sok embert ösztönözhetnek arra, hogy környezettudatosabban éljen.

A turnét így hirdették meg a közösségi oldalukon a zenészek:

Élőben játszani és kapcsolatba lépni az emberekkel, végső soron ezért vagyunk zenekar. Évek óta tervezzük ezt a turnét, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy az együtt töltött időnk dalait játszhatjuk végre. Tisztában vagyunk vele, hogy a bolygó éghajlati válsággal néz szembe. Ezért az elmúlt két évben környezetvédelmi szakértőkkel konzultáltunk, hogy ezt a turnét a lehető legfenntarthatóbbá tegyük, és ami ugyanilyen fontos, hogy kihasználjuk a fellépésekben rejlő lehetőségeket az ügy előmozdítására. Nem fogunk mindent jól csinálni, de elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk, és megosszuk mindazt, amit tanulunk. A munka még folyamatában van, hálásak vagyunk az eddig kapott segítségért.”

A rajongók is kellenek, hogy működjön

Mitől lesz más a zenekar 2022-ben startoló koncertkörútja? És hogyan kell elképzelni egy olyan turnét, amelyen kizárólag megújuló energiát használnak?

 Ami talán a legérdekesebb, hogy az arénákba kinetikus padlót telepítenek, és a koncert alatt a rajongók által létrehozott energiát is hasznosítják. Ennek működését Chris Martin úgy magyarázta, hogy amikor mozognak az emberek, áramot adnak a koncertnek, és vannak bringáik is, amik ugyanezt teszik. Minél több ember mozog, annál inkább segítenek nekik.

Forrás: indiatoday.com
Forrás: indiatoday.com

 „Biztosan ismered azt, amikor a frontember azt mondja: szükségünk van, rá, hogy ugráljatok. Amikor én mondom ezt, szó szerint arra lesz szükségem, hogy fel-le ugráljon a közönség, különben kialszanak a fények.”

Az áramellátás terén persze nem csak a rajongókra hagyatkoznak. Amint a zenekar megérkezik egy helyszínre, napelemeket helyeznek el a küzdőtéren, a színpadon és a szabadtéri stadionok más részein, hogy energiát termeljenek a koncert előtt. A hálózati áram szintén megújuló forrásokból származik majd, maga a színpad pedig újrahasznosítható és fenntartható anyagokból, többek között bambuszból és újrahasznosított acélból épül fel.

Az énekes azt is elmondta, tisztában van vele, hogy lesz, ami miatt majd beszólnak nekik, mint például, hogy egyes helyszínekre magánrepülőn utazik a zenekar. Ezzel nincs is gondja, hiszen bármennyire is igyekszik az ember, teljesen nem tudja lenullázni a környezetszennyezést. A repülés kapcsán is lesznek egyébként változások: a turné útvonalát úgy tervezték meg, hogy minimalizálják a légi utazást, ahol a repülés elkerülhetetlen, ott pedig fenntarthatóbb légi üzemanyagot használnak.

Akiknek olyasmi miatt, mint a repülés ellenérzéseik vannak, teljesen megértem. Semmilyen érvünk nincs erre. Mindig felmerül a kérdés, minek turnézni egyáltalán, a visszatérésre más válaszunk nincs, kivéve, hogy tényleg szeretnénk. Maradhatnánk persze otthon is, talán jobb lenne. De mi akarunk turnézni, találkozni és kapcsolatba lépni az emberekkel – megpróbáljuk ezt a lehető legtisztább módon csinálni.”

A zenészek a rajongókat is igyekeznek arra ösztönözni, hogy a helyváltoztatásuk módján változtatva csökkentsék a karbonlábnyomukat. Azok, akik vállalják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású utazást, és ezt egy alkalmazáson keresztül igazolják, kedvezményeket kapnak a koncertek helyszínén. Emellett a szervezők felé is vannak kéréseik: arra buzdítják őket, hogy alkalmazzák a legjobb környezetvédelmi technikákat, például a vízpazarlást megelőzvén használjanak levegőztető rendszerrel ellátott csapokat, illetve szereljenek fel alacsony öblítésű WC-ket.

A show elemeiben is lesznek változások, de nincs ok a pánikra. Nem fogják tönkre tenni a korábban megszokott koncertélményt.

Forrás: Pinterest
Forrás: Pinterest

Amiken módosítottak: a lézer- és a fényeffekteket például energiatakarékosabbá tették, a Coldplay-bulik kellékeként ismert világító LED-karkötők pedig ezentúl komposztálható, növényi alapú anyagokból készülnek majd. A tervek szerint egyébként ezeket a rajongók által viselt karpereceket minden este újra felhasználják. A konfettitől sem búcsúznak el, ám ez mostantól biológiailag lebomló anyagból készül majd. Mindemellett a zenekar törekszik rá, hogy a helyszíneken megszüntesse az egyszer használatos műanyag vizespalackok értékesítését.

A zenekar tagjai azt is vállalták, hogy minden eladott jegy után legalább egy fát ültetnek, ami nagyon szép eredményeket vetít előre annak fényében, hogy a legutóbbi turnéjukon 2016-17-ben 5,4 millió embernek játszottak.

 

Bihari Bernadett Luca

Forrás: Index.hu

A rovatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja.

Innovációs és Technológiai Minisztérium - Munkavédelem - Foglalkoztatás-felügyelet :.