ÖKOSODÁS- Hétköznapi mérgeink

Egy 2003–as felmérés szerint az európai lakosság 93 százaléka úgy véli, a vegyi anyagok hatással vannak az egészségünkre. Így igaz: a vegyszerek hatnak, ráadásul többségükről azt sem tudjuk pontosan, hogy hogyan.

Becslések szerint a szennyező anyagok 10 százaléka a levegővel, 20 százaléka a vízzel és a maradék 70 százalék az évente elfogyasztott több, mint fél tonna élelmiszerrel jut a szervezetünkbe.

Az Európai Nők a Közös Jövőért szervezet felmérése szerint egy átlagos európai emberben körülbelül 300 féle mesterséges vegyi anyag található. A vérből kimutathatók például égésgátló anyagok, növényvédő szerek és műanyaglágyító szerek is.

Ezek a vegyi anyagok bekerülnek a Föld ökorendszerébe, ezért manapság kevés olyan élőlény van a Földön, amely ne lenne kitéve a vegyszerek hatásainak. Gondolnánk, hogy évente több száz otthon tartott madarat ölnek meg a teflonedényekből kikerülő részecskék? Meglepő módon még a sarkvidéki állatok testében is rendkívül sok káros anyag halmozódott fel.

Egyes újabban kifejlesztett vegyi anyagok, melyek veszélyesek lehetnek az immunrendszerre és gátolhatják az idegrendszer fejlődését, kezdenek beépülni a sarki táplálékláncba is. Az immunrendszerünk képtelen mit kezdeni a korábban sosem létezett vegyületek tízezreivel, ráadásul számtalan, korábban ártalmatlannak hitt anyagról derült ki, hogy hosszútávon egészségkárosító hatása van. Jól tesszük tehát, ha a mindennapok során odafigyelünk a körülöttünk lévő mesterséges vegyi anyagokra, és igyekszünk elkerülni a velük való érintkezést.

Milyen potenciálisan veszélyes vegyszerek találhatók egy átlagos háztartásban?

Mérgező, környezetszennyező vegyi anyagok otthonunk szinte bármely szegletében előfordulhatnak. Nem megfelelő tárolás vagy felhasználás esetén súlyos és akár életveszélyes egészségügyi problémákat okozhatnak. Sok esetben a folyamatos kitettség, kisdózisú, de állandó jelenlétük vezet felhalmozódás okozta krónikus tünetekhez.

Vegyszerek a fürdőszobában

Mosószerek

Ezek a termékek gyakran enzimeket tartalmaznak (ezt a címkén „kationos”, „anionos” vagy „nem ionos” megnevezéssel találjuk) a foltok és a szennyeződések eltávolítása érdekében. A kationos (pozitív ionokat tartalmazó) tisztítószerek a legmérgezőbbek: lenyelés után émelygést, hányást, sokkot, görcsöket okozhatnak. A „nem ionos” tisztítószerek kevésbé mérgezőek, de irritálhatják a bőrt és a szemet. Különösen a babaholmik és a gyerekruhák mosásánál legyünk körültekintőek.

Mosószerek helyett próbáljuk ki a mosódiót, az illatmentes mosószappanforgácsot, illetve a mosószódát. Sok esetben pusztán a forró vizes mosás (legalább 60 Celsius-fok) is elegendő lehet, mindenféle adalékanyag nélkül.

Textilöblítő

Az öblítők kationos felületaktív anyagok és víz emulziójából állnak, de tartalmaznak még optikai fehérítőt, fixálót, illatanyagokat, színezékeket is. A textilöblítőket, vízlágyítókat is érdemes elhagyni: a mesterséges illatanyagok cseppet sem hasznosak, csak a reklámok sulykolják belénk, hogy ez kellemes és friss érzés.

Textilöblítő helyett használjunk a mosógépben fél deci víz, fél deci 10%-os ecet keverékét, esetleg illatosítsa pár csepp illóolajjal. Ha lehet, teregessünk napsütésben. Sokkal frissebb illata lesz így a ruháknak, sőt a napsugárzás természetes fertőtlenítő hatású is.

Fogkrém

A fogrémek nagy része Na-fluoridot tartalmaz. Ez a vegyi anyag nagy mennyiségben irritáló hatású, elképzelhető, hogy mérgező, károsítja az ideg- és az emésztőrendszert.

Keressünk alacsony Na-fluorid tartalmú, triklozánmentes fogkrémeket!

Általános tisztítószerek

Számos „univerzális” tisztítószer létezik a piacon, ezek a legnépszerűbb vegyszerek a háztartásban. Általában felületaktív anyagokat, zsíroldót és  fertőtlenítőszereket tartalmaznak. Számos más vegyi anyag is lehet bennük, például lehet ammóniavegyületek, glikol-éterek, nátrium-hipoklorit (hipó), esetleg trinátrium-foszfát (trisó), illetve illatanyagok, ftalátok is..A felhasznált összetevőktől függően az univerzális tisztítószerek irritálhatják a bőrt, a szemet, az orrot és a torkot.

Ha univerzális tisztítószerrel dolgozunk, mindig viseljünk gumikesztyűt a bőr védelme érdekében. Ezenkívül érdemes szellőztetni is.  Általános tisztítószer helyett érdemes kipróbálni egyéb környezetbarát anyagokat, mint a szódabikarbóna, a mosószóda vagy az ecetsav.

Ablak- és üvegtisztítók

Az ablaktisztító, üvegtisztító készítmények alapvető összetevői az ammónia és az izopropanol. Jó mosóhatású felületaktív anyagot, az üveg száradását gyorsító komponenst (pl. izo-propilalkoholt) és vizet tartalmaznak. Ezek a termékek irritálhatják a szemet, a bőrt, az orrot és a torkot. Lenyelés esetén álmosságot, eszméletvesztést vagy halált okozhatnak.

Nagymamáink módszere ma is jól működik, egy kis ecetes, mosószódás vízzel ragyogó fényesre lehet tisztítani minden üveget. Használjunk gumis lehúzót és mikroszálas, nem szöszölő tisztítókendőt, de az újságpapír vagy selyempapír is kiváló erre a célra.

Vécétisztítók

A vécétisztító szerek vízkőoldásra és fertőtlenítésre  nátrium-hipokloritot vagy sósavat vagy fehérítőt tartalmaznak. Erősen mérgező formaldehidet, fenolt, krezolt stb. is találunk az összetevők között, valamint színező és illatanyagokat. A legtöbb vécétisztító maró hatású, nagyon irritálja a szemet és a bőrt.

Vegyszerek a konyhában

Mosogatószerek

A gépi és a kézi mosogatószerek a leggyakoribb háztartási vegyszerek közé tartoznak. Összetevőik többek közt a vízlágyító foszfátok, a felületaktív anyagok (tenzidek), és adnak hozzájuk illatanyagokat is. A gépi mosogatószerekről tudjuk, hogy bőrirritációt okoznak, és lenyelve mérgezőek lehetnek. Ha hozzájuk érünk, mindig mossunk kezet.

Léteznek „kézkímélő” mosogatószerek, ám legyünk őszinték: ha azt várjuk, hogy a zsíros edényt csillogóra elmosogassa a vegyszer, akkor a kezünk bőrének természetes zsírrétegére is hatással van.

Mosogatószerek helyett mosószóda, citromlé, szódabikarbóna használható.

Lefolyótisztítók, dugulásoldó vegyszerek

Fő alkotóelemük a kénsav, mely marási sérüléseket okozhat a bőrön és a szemen. Ezek a vegyszerek, gélek, kristályok veszélyes gőzöket, gázokat fejlesztenek, így soha ne hajoljunk föléjük, gumikesztyűben dolgozzunk, és mindig alaposan szellőztessünk.

Természetes alternatíva: először is előzzük meg a dugulást, ez a legolcsóbb! Minden lefolyóban legyen üríthető, tisztítható szűrőkosár. Soha ne öntsünk olajos, zsíros, darabos anyagot a csatornába, még a vécébe sem. Ha bekövetkezik a baj, legyen otthon mechanikai eszköz, pumpa, illetve kézi csőspirál. Néha segít a nagynyomású vizes mosó, illetve egy nagy fazék zubogóan forró ecetes víz lefolyóba öntése is.

Vegyszerek a nappaliban

Szőnyeg- és kárpittisztítók

Ezek a tisztítószerek tartalmazhatnak perklór-etilént (vegytisztításban használhatók), naftalint, ammónium-hidroxidot és ftalátokat is. Az ezekből a termékekből származó kipárolgás  májkárosodást, szédülést, álmosságot, émelygést, étvágytalanságot és tudati zavart okozhatnak.

A vegytisztítás alternatívája: A „kizárólag vegyileg tisztítható” felirattal ellátott szőnyegeket, függönyöket, takarókat és ruhákat kémiai oldószerek helyett vízbázisú technológiát használó tisztítóba vigyük.

Bútorfények

A bútorápolók  tartalmazhatnak hígítószereket és cédrusolajat. A bútorfény jellemzően a következő anyagok közül egyet vagy többet tartalmaz: ammónia, benzin, nitrobenzol, fenol. Ezek a vegyszerek irritálhatják a bőrt, a szemet, a torkot, a tüdőt és a légcsövet.

Keressünk természetes olajokat, viaszokat tartalmazó, folyékony vagy paszta állagú szereket, és mindenképpen kerüljük az aeroszolos termékeket.

Légfrissítők, szobaillatosítók

A légfrissítők formaldehidet, kőolaj-desztillátumokat, p-diklór-benzolt és aeroszol-hajtóanyagokat, mesterséges illóanyagokat és ftalátot is tartalmaznak. cseppet sem környezetbarát megoldások, használatuk felesleges és káros. A ftalátok egészségügyi kockázatot jelentenek: endokrin-mirigyműködési zavarokat is okozhatnak, sőt a termékenységet is negatívan befolyásolhatják.

Természetes megoldás az eredeti növényi illóolajok párologtatása, illetve a rendszeres és alapos szellőztetés.

Szobanövények

A vágott virágok nagy részét üvegházakban termesztik, igen sok növényvédő szer felhasználásával. A növényről könnyen a kezünkre kerülhetnek az egészségkárosító permetszerek.

A vágott virágok megfogása után mossunk kezet! Saját szaporítású cserepes növényeket ajándékozzunk! Egyes szobanövények kedvező hatásúak a szoba levegőjére, hiszen képesek a szervezetre káros szerves illékony anyagokat megkötni.

Kisállataink bolha- és kullancs elleni szerei

A kutyák és cicák számára készült  bolhacseppek közül sok olyan van, amely növényvédő szereket tartalmaz: imidakloprid, fipronil, piretrinek, permetrin és metoprén vegyületeket. Ezek a vegyi anyagok mérgek, így nagyobb mennyiségben fejfájást, szédülést, görcsöket és émelygést okozhatnak.

Biztonsági tippek: Ha ezeket a cseppenthető termékeket kutyánkra vagy macskánkra használjuk, ügyeljünk arra, hogy ne simogassuk őket legalább 24 órán keresztül. Ha mégis megsimogattuk – illetve a felvitel után – bő szappanos vízzel mossunk kezet.

A felsorolt vegyszerek nem csupán károsak lehetnek szervezetünkre, de rengeteg hulladékkal is járnak, ugyanis nem gyűjthetők szelektíven, így csomagolásuk sem újrahasznosítható.

De van egy jó hír! Már vegyszerementesen, házilag is elkészítheted saját tisztítószereidet, amivel nem csak környezeted, hanem egészségedet is óvhatod,ráadásul mindezt hulladékmentesen.

 

Bihari Bernadett Luca

A cikk a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatásával jött létre!