Garamvölgyi Glória: Szavakkal nem is leírható, amit ez iránt a nyelv iránt érzek

Garamvölgyi Glória Bella idén kezdte meg egyetemi tanulmányait Franciaországban. Mindig is érdekelte a nyelvtanulás, már gimnáziumban is többet foglalkozott ezekkel a tantárgyakkal, mint társai, melynek meg is lett a várt eredménye.

„Biztos, hogy van valami velem született affinitásom a nyelvtanulásra, mert emlékszem, hogy mindig az aktuálisan tanult nyelv volt a kedvencem” – mondja Glória. A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium egykori tanulója már a középiskolában is többször megcsillogtatta tehetségét, például idén tavasszal megnyerte az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt francia nyelvből. A franciát gyönyörűnek és különlegesnek gondolja, bár azt nem teljesen tudná megmagyarázni, hogy miért. Elmondása szerint, talán mert kitűnő tanárai voltak, ami rendkívül motiváló számára, és mind a mai napig hálás is nekik ezért. „Számomra az, hogy valaki ennyire szeressen egy nyelvet tanulni, teljesen hihetetlen. Ha nem velem történne, el sem hinném. Ez furcsán hangozhat, de nem is teljesen szavakkal leírható, amit ez iránt a nyelv iránt érzek.”

Jelenleg a Sciences Po hallgatója Dijonban, és bár már korábban találkozott az iskolával, a végső döntést Károlyi Györggyel, a magyar francia nagykövettel való találkozása pecsételte meg, aki szintén ott tanult. Példaképének tekinti, hatalmas kitüntetésnek érezte, amikor személyesen is megismerhette egy születésnapja alkalmából szervezett meglepetés jóvoltából. Azóta többször is találkoztak konferenciákon és a Budapesti Francia Intézetben, ahol volt alkalmuk beszélgetni. „Ezek a találkozások nagyon sokat jelentettek nekem, mert megbizonyosodhattam róla, hogy Károlyi Györgytől nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon sokat tanulhatok!” Glória egyik nagy álma, hogy egy nap Magyarország francia nagykövete legyen. Az motiválja, hogy mindenképpen szeretne majd a munkája során ezzel a nyelvvel és kultúrával foglalkozni, emellett egyik célja, hogy változtasson hazánk nemzetközi megítélésén is. Fontosnak tartja az ország képviseletét Franciaországban, és természetesen a két ország jó kapcsolatát is. Nagyon szeret emberekkel vitázni, beszélgetni, meggyőzni őket, vonzza a diplomácia világa. Szerinte egy jó diplomata legfőbb tulajdonsága, hogy minden érdekli, mindenre kíváncsi, és úgy véli, rá ez teljes mértékben igaz „Ha egy nap én lehetnék Magyarország franciaországi nagykövete, az hatalmas megtiszteltetés lenne, és biztos, hogy a lehető legnagyobb elhivatottsággal végezném ezt a munkát” – mondta.

Gimnáziumi évei alatt latin nyelvet is tanult kötelező tantárgyként. Azonban, miután hivatalosan már nem kellett volna folytatnia, mégis versenyekről versenyekre járt, mert ez is kiemelkedően jól ment neki. Később különórák keretében is foglalkozott vele, így tizedikben középszinten, majd tizenegyedikben emelt szinten is érettségit szerzett belőle. „Kis túlzással mondhatom, hogy véletlenül tanultam meg latinul.” Úgy véli, a mindennapokban is előnyére válik a latin, hiszen mindennek ez az alapja, sajnálja, hogy egyre több helyen törlik el az oktatását, azért, mert holt nyelv.

Az egyetemen belekezdett az orosz nyelv tanulásába, bár meglehetősen nehéz volt választania, mert a lengyel is érdekelte. Szeretne még németül, olaszul, spanyolul és kínaiul is megtanulni, de más nyelveket sem zár ki. „Teljesült az álmom, amire három éve vártam. Ez csodálatos érzés. De természetesen, mint gondolom, mindenkinek, mivel most egy teljesen új életet kezdtem egy idegen országban, hozzá kell szoknom még ehhez.”

(Fáber Fruzsina)

A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete „DUE Tallózó ismeretterjesztő ifjúsági magazin – tehetségsegítő és -fejlesztő program diákmédiásokkal” címmel, NTP-LAP-22-0003 kódszámon 2022.07.01. és 2023.06.30. között tehetséggondozó programot valósít meg a Nemzeti Tehetség Program, Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az Emberi Erőforráskezelő 2.000.000 Ft-os támogatásával.