Újévi koncert, hogy mindenki hazaérhessen

Nap mint nap hallhatunk különböző balesetekről szóló híreket, amik sokszor emberéletekbe kerülnek. Holott az esetek jó része elkerülhető lehetne egy kis odafigyeléssel. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság erre egy újévi koncert formájában próbálta felhívni a figyelmet, ahol a Hauber Zsolt újra játssza Band lépett fel.

Láttuk az ORFK-OBB újévi koncertjének első videóját. Mi ez a produkció, miért született meg?

A miértje igazából az ORFK-OBB-től, Berzai Zsolt r. alezredes úrtól származik, aki még 2021 december utolsó előtti hetében keresett meg. Szeretett volna nyitni a zenén keresztül is az emberek felé, hogy az üzenet minél többekhez elérjen. Szerinte a zene egy jó közvetítő közeg. Mi a zenekarral az ügy mellett álltunk az első perctől fogva, mivel maximálisan támogatjuk az emberek életét védő és jobbá tevő kezdeményezéseket. Ez tulajdonképpen egy hosszabb távú együttműködés, aminek az első lépcsője volt, hogy elkészítettük ezt a nyolcrészes újévi koncertet. A helyszín a rendőrség egyik telephelye volt, és ebben, mint díszletelemeket, különböző balesetmegelőzési eszközöket szerepeltettünk, így egy kicsit közelebb hozva az emberekhez a témát. A koncertfelvételek több részletben kerültek bemutatásra hetente, eddig nagyon jók a visszajelzések. Sokan vették az üzenetet szerencsére az én közönségem is, akik nagyon fanatikus és lelkes tábor. Azonnal értették az én kommunikációmban is sokat szereplő értékeket és célokat, amik egyúttal a balesetmegelőzésnek is céljai. Úgy gondolom, könnyű volt a közönséget az ügy mellé állítani, kicsit szélesebb körbe eljuttatni az üzenetet.

Hol lehet a videókat megtekinteni?

Sok helyen, elsősorban streaming formában látható az ORFK-OBB Facebook-oldalá , illetve az én YouTube-csatornámon és Facebook-oldalamon is, Hauber Zsolt címen. Legegyszerűbb a Hauber Zsolt vagy ORFK-OBB újévi koncert keresőszót használni, akár 4-5 oldalt is kiad, ahol meg lehet nézni.

Mi volt a koncert fő mondanivalója és célja?

A szlogenje a balesetmegelőzési bizottságnak az, „hogy mindenki hazaérjen”. E köré a gondolatiság köré épül a produkció is, hiszen körülbelül ez a fő mondanivalója az én dalaimnak és zeneiségemnek is. Mi csak pozitív üzenetet közvetítünk, a dalaim is pozitivitást hordoznak magukban. A lényeg az egész történetben is az, hogy vigyázzunk egymásra. Két éve, mikor a Covid felütötte a fejét, pontosan ebből a célból kezdtem el videó-sorozatot készíteni az embereknek Hauber Zsolt újra játssza címmel, akik otthon ragadtak, hogy egy kicsit feldobjam a napjaikat. Ez számos emberhez ért el pozitív üzenetként, véleményem szerint ez a projekt ennek az egyenes folytatása.

Élőben is meg lehetett nézni a koncertet, vagy kifejezetten felvételre készült?

Felvételre készült, mivel a videóban sok olyan bevágott jelenet is látható, ami nem ott készült, ezáltal klipes jelleget kapott. A balesetmegelőzés különböző helyszíneit mutatjuk be, ahol különösen javasolt odafigyelni a közlekedőknek. Élőben március 26-án lehet megtekinteni a Hauber Zsolt újra játtsza Band koncertjét az Akvárium Kishallban, ahol a zenekar az idei turnét indítja.

Mit gondolsz, lehetett a visszajelzésekből érzékelni, hogy sikerült akár több korosztályt is megszólítani?

Igen, reményeim szerint ez mindegyik generációhoz kapcsolódik, hiszen ez mindenkinek az ügye, egész pici gyerekektől kezdve az idősekig. Én is például a kisfiamat folyamatosan arra nevelem, hogy körül kell nézni mielőtt lelépünk az úttestre. A zenerajongó közönség jó lélekkel rendelkező emberekből áll, nekik fontos, hogy vigyázzanak egymásra és önmagukra. Szerintem jó ötlet az ügy és a zene összekapcsolása.

Ha ez a projekt lezárul, lehet számítani hasonló témájú klipekre tőletek a jövőben?

Igen, az a tervünk, hogy több ilyen hasonló, ha nem is koncert, de zenével párosított balesetmegelőzési üzenetet közvetítsünk. Van egy sorozat az ORFK-OBB oldalán „Pofátlan(TAN)ítás” címmel, ahová autósok küldenek be olyan videókat, amin szabálytalanul, esetleg veszélyesen közlekedő járművek szerepelnek. Most már azok alá is készítek zenéket, és egyéb balesetmegelőzési videókhoz, kampányokhoz is.

Hogyha az ORFK felajánlana mondjuk egy háromrészes sorozatot, akkor mik azok a témák, amikre szívesen felhívnád a figyelmet a zenéden keresztül?

Rengeteg dolog van, de ilyen példának okáért az autóban való szabálytalan telefonhasználat, amit véleményem szerint nagyon is vissza kéne fogni. A gyorshajtás szintén súlyos probléma és a biztonsági öv használatára is szükséges lenne odafigyelni. Ez az a három dolog, ami köré építenénk a kommunikációt, de természetesen még rengeteg minden idekapcsolódik. Amin mi dolgozunk most, hogy kicsit erősítsük a közlekedők figyelmét.

Korábbi együttesed, a Bonanza Banzai más dalait is hallhatjuk majd a későbbi felvételek során?

Igen, a Bonanza Banzai azon számait játszom a zenekarral, amiknek én vagyok a zeneszerzője, pl. Induljon a banzáj, 1984, Elmondatott, Valami véget ért, ezáltal elég sok szerzemény szerepel, és a közönségünk örömére ezeket a dalokat végre hallhatják az eredeti formájukban, eredeti hangszerelésükben.

Kik szerepelnek még ebben az akcióban, kikből állt össze a csapat?

A Hauber Zsolt újra játssza Band mellettem Párfalvy Attila énekesből, a Budapesti Operaház állandó tagjából és Lencsés Balázs gitárosból áll. A tavalyi évben léptünk először színpadra. Szerencsére sikerült olyan embereket találnom, akikkel szellemileg, érzelmileg és zeneileg is egy hullámhosszon vagyunk. Így nagyon könnyű a munka és jó hangulatú az egész produkció.

Lehet hallani, hogy tényleg a szíveden viseled ezt az egész balesetmegelőzési témát. Van esetleg személyes érintettséged vagy meggyőződésed ezzel kapcsolatban?

Szörnyű látni, mikor egy baleset helyszíne mellett megy el az ember. Én, mint négyfős családapa, kötelességemnek érzem, hogy vigyázzak a családomra. Viszont véleményem szerint ez 50 százalékban múlik rajtunk, 50 százalékban pedig a többi közlekedőn. Tehát, ha ezzel én tudok segíteni felhívni a figyelmet arra, milyen fontos, hogy figyeljünk egymásra az utakon, akkor nem csak saját magammal, de másokkal is jót teszek. Ezért is tetszik annyira a szlogen, „Hogy mindenki hazaérjen”, mert ez tényleg mindenkire kivétel nélkül vonatkozik.

(Hegyi Vivi, Bálint Boglárka)