Zola: „Bevonzani a pozitív gondolatokat és eltemetni a negatívakat”

Magyarországon, ha elhangzik a New Level Empire neve, akkor mindenki tudja, hogy kikről van szó. A zenekar a magyar toplisták igazi éllovasa, évről évre olyan számokat hoznak ki, melyeket a közönség tárt karokkal fogad. A tavalyi év talán legnagyobb eredménye, hogy megjelent harmadik nagylemezük, és egy elképesztően izgalmas projektjük van készülőben. Erről a zenekar énekese, Ujvári Zoltán, Zola számolt be.

Nemrég jelent meg új klipetek a Te csak így vagy jó című számotokhoz. Mekkora volt az izgalom ezzel kapcsolatban?

Alapvetően nem is izgalom, hanem várakozás. Most egy teljesen új stábbal forgattunk. Egy olyan koncepcióba, olyan képi világba helyzetük a dolgainkat, amire eddig nem nagyon volt példa. Most két közreműködő is van a klipben, amire eddig még nem volt példa: Wolf Kati és Horváth Boldi. Izgalmas dolog volt velük dolgozni. Igazából Boldival már írtunk dalt együtt, Katival meg régóta szerettünk volna. Reméljük, hogy elnyeri majd a közönség tetszését.

Mikor volt az a pont a dalszerzésben, amikor biztosra tudtátok, hogy most jött el az idő és ez a tökéletes szám Wolf Katival való együttműködésre?

Ez érdekes kérdés, hogy kihez mi passzol. Megcsináltuk a dalt, kész lett a demó, amit én felénekeltem, kapott az egész egy keretet. Viszont, mikor elkezdtük Katinak a részét felvenni, rájöttünk, hogy mindenki énekeljen fel mindent, abból összehozunk valami izgalmasat. Annyi biztos, hogy Wolf Kati egy elképesztő énekes, csodálatos hanggal, amit nagyon jól lehet daloknál alkalmazni, nagyon nagy a játékossági amplitúdó. Jó egy olyan énekessel dolgozni, akinek azt tudod mondani, hogy azt énekelsz, amit akarsz, mert úgyis tökéletes lesz. Akivel a lehetőségek tárháza nem egy kis apartman, hanem egy százszobás ingatlan.

Miközben dolgoztok a dalon, vannak már elképzelések arról, hogy mi legyen benne a klipben? Vagy teljesen rábízzátok magatokat a rendezőre?

Nálunk ez rettentően egyszerűen működik. A zenekar vezetője, dobosa és alapító tagja, Nyújtó Sándor határozza meg, hogy egy dal milyen hangzást kapjon. Ő az, aki elmondja, hogy a klipet milyenre szeretné. Ez az elmúlt években tökéletesen bevált. De tavaly rájöttünk arra, hogy ha valakinek van valamilyen ötlet és az jó, akkor valósítsuk meg. Most is volt egy érdekes elképzelés Sanyi fejében és azt próbáltuk úgy megvalósítani, hogy az mindenkinek tetsszen.

Mondhatjuk akkor, hogy ebben a dalban sok tehetséges, ismert ember munkája van benne, Wolf Kati és Horváth Boldi, de vannak még különleges személyek, akik viszont valahogy máshogyan tesznek hozzá ehhez a dalhoz. Kik ők?

Először is, egy igen neves hazai színész, Rubold Ödön. Ő egy nagyon karakteres arcú színművész, akit mi kerestünk fel, ő pedig rettenetesen lelkesen elvállalta a szerepet, amiben egy fotóművészt kell alakítania. Roppant módon örültünk neki, hogy egy ilyen emberrel tudjuk gazdagítani ezt a videóklipet. Vele egy olyan képi világ jött létre, ami egyedülálló a New Level Empire történetében. Természetesen nagyszerűen hozta azt a vonalat, amit mi elképzeltünk. Ez a fotóművész egy régi típusú fényképezőgéppel készít portrékat különböző karakterekről, akiket a zenekar baráti köre „alakít”. Továbbá pedig édesanyám is feltűnik, akit fényképeznek és róla is elképesztően cuki fotók készültek.

Forrás: New Level Empire/Facebook

Szerettek videóklipeket forgatni?

Ezt igazából még soha senki nem kérdezte meg, pedig egy egyszerű felvetésen alapul. Én szeretek forgatni, mert egy jó móka, de ez attól függ, hogy milyen klipet forgatsz. Tehát van az a típusú dolog, amiben megtalálod a kreativitást, a szenvedélyt, de van a másik, a tömeggyártású. Amikor ki kell menni, le kell forgatni, mert egyszerűen kell valami. Szóval egyik oldal, a tömegtermék, másik pedig, amikor olyat csinálsz, amilyet még nem csinált senki. És most rábízom mindenkire, hogy kinek mi tetszik. Önmagában a forgatás, amikor valami olyat teszel, amit az év 364 napján nem, az egy tök jó dolog. Főleg akkor, mikor egy olyan szerepet kell eljátszani, ami nem szokványos. Kicsit színészkedésből áll, de te mégis megtalálod magadat benne. Ez egy haláli jó dolog!

A zenekar történetében azt figyelhetjük meg, hogy az első években még angol nyelven jelentek meg számaitok, majd volt egy váltás és magyar nyelven folytattátok. Mi volt az oka ennek?

Egészen 2013 őszétől 2016 elejéig angol nyelven csináltuk a dalokat. Viszont az első számunknak, ami a Son of the Sun, van egy magyar nyelvű raprésze Horváth Boldinak köszönhetően. Az első albumunkon is, a Homelightson mind a 8 szám angolul van. Majd 2016 elején jelent meg a Valahol teljes egészében magyarul. Amikor elindult a zenekar, akkor úgy voltunk vele, hogy a mi stílusunk, ez a fajta elektronikus popzene, csak angol nyelven tud megélni. Amikor pedig kijött a Valahol, sokan mondták, hogy azt hitték eddig, hogy külföldiek vagyunk. Nem tudták összetenni, hogy ez ugyanaz a New Level Empire, aki a The Last One-t is énekli. Igazából arra jöttünk rá, hogy a közönség igenis igényli a magyar nyelvű dalokat. Tehát jók ezek az angol számok a háttérben, csak nem tud vele mit kezdeni a magyar közönség. Hiába ért egy-két szót a szövegből, mégsem úgy figyel rá, mint egy anyanyelvű szövegre. Az emberek eljönnek a koncertre, éneklik a szöveget, de nem tudnak vele mit kezdeni. Ha egy magyar nyelvű dalt kapnak, akkor értik, van benne kedvenc soruk és jobban tudnak a zenekarral is azonosulni.

A New Level Empire története során megjelentek számok angolul, magyarul, volt, mikor fesztivál slágerrel jöttetek ki és több együttműködésre is volt már példa. Milyen különbségek vannak a dalszerzési folyamatban? 

A zenekarból hárman vagyunk benne ebben a folyamatban, Krajcár Peti, Nyújtó Sanyi meg én. Mi vagyunk a bázis és szoktunk behívni előadókat, akik megírják a saját részüket. Ugye ők csak rapperek, például Eckü, DENIZ, vagy Majka. Mindenki szerzi a saját részét. Viszont volt egy kivétel. A Republic-kal közös számunkban, a Valódi-ban, Boros Csabi is benne volt a folyamatban. Neki volt egy demója, amiből mi kiindultunk. Szóval ott abszolút közös munkáról volt szó. Fesztiváldaloknál viszont akkor ütközik ki, mikor meghatározzuk, hogy milyen típusú zenét akarunk csinálni. Eddig három számunk van, és mindegyiknél a fő cél az volt, hogy legyen dinamikus, pozitív, nyári sláger. Nekünk nem kellett nagyon kijönnünk ebből a New Level Empire hangzásból. Az ember bármennyire próbálkozik, hogy na most valami mást készítek, de a végén mindig hű marad önmagához és beleteszi azokat a dolgokat a számba, amik őt meghatározzák. A lényeg, hogy maga a formáció sem szeretné saját magát meghazudtolni.

Jelenleg fut a Nagy Diák Zenei Teszt, amiben a New Level Empire-ről is vannak kérdések. Többek között, hogy melyik együttes vezette a rádiós összesített toplistát 2019-ben. Nem kérdés, hogy ti voltatok. Mikor belefogtok egy új projektbe, akkor benne van az a fejetekben, hogy egy olyan dalt kell szereznetek, ami ismét a toplisták tetejére kell hogy kerüljön?

Igazából 7 év után, mikor hála a közönségnek, nagyon sok dalunk népszerű lett és felkerült valamelyik toplistára, akkor már nem lehet azt megkerülni, hogy ne gondoljon az ember erre. Ilyenkor már nem lehet úgy írni, hogy csináljunk olyat, ami nekünk tetszik és lesz valami.

Úgy futunk neki a dalnak, hogy van rajtunk egy stressz, hogy meg kell felelni.

Én ezt mindig érzem, mikor munkához látunk. Szokták mondani, hogy a határidő a legjobb múzsa, ami egy szép gondolat, csak rosszul is tud elsülni és veszélyes. Én pedig nem tudok így dolgozni, mert nem tudok teljesen kiteljesedni. De szerintem a pályán ez mindenkiben benne van.

Van-e valamilyen trükköd, amivel ki tudod zárni ezt a nyomást dalszerzés közben?

Meg kell tanulni kizárni a dolgokat és elsajátítani azt a hozzáállást, ami segít. Bevonzani a pozitív gondolatokat és eltemetni a negatívakat. Mindenegyes új projektnél ezt próbálom meg. Fókuszálni, bevonzani a pozitívat, amiben én nagyon hiszek. Mindig arra gondolok, hogy ha valami nem úgy sült el, ahogyan én terveztem, az is okkal történt. Szerencsére az elmúlt pár évben nagyon jól bevált ez a trükk és most már ösztönösen jön.

(Erdős Lilla)

Ha érdekel a magyar zenei világ és próbára tennéd tudásod, irány a www.nagydiaktesztek.hu!