2020-as évértékelő

Bevallom őszintén nagyon nehéz volt nekiállni ennek a cikknek, sőt többször is végig kellett gondolnom, mit is szeretnék kihozni belőle. A tavalyi év minden embert, és a zeneipart is megváltoztatta, utóbbit talán gyökeresen. Viszont amellett, hogy a hátunk mögött hagytuk minden idők egyik legrosszabb esztendőjét, úgy döntöttem, hogy a heti zenés összefoglalók 2021 kezdetével is szünetelni fognak, elképzelhető, hogy végleg. A záró írásomban pedig szeretnék kitérni 2020 legjobb, legrosszabb, legmegosztóbb zenei alkotásaira, valamint végre van lehetőségem egy saját „díjkiosztót” is tartani. Ebből is következik, hogy az itt már sokkal rövidebben bemutatott darabok az én véleményem szerint vannak elosztva.

2020 volt az első olyan év, ahol – köszönhetően az online oktatásnak – az év minden napjában, szinte mindig tudtam zenét hallgatni és követtem hetente a friss megjelenéseket. Ennek az eredménye, hogy tavaly több, mint 80 új albumot sikerült meghallgatnom. Ezek mellett közel 1500 új dallal bővültek a lejátszási listáim, szóval mondhatni, hogy az év végére már kicsit elegem is lett úgy en bloc a zenékből, ezért is nem volt decemberben már az adott hetet összefoglaló cikk. Ennek ellenére kifejezetten sok nagyon király dolog érkezett az év utolsó havában, amik közül több ebben a cikkben is „díjazott” lesz. Ne is kerülgessük a forró kását, nézzük, melyik albumoknak és daloknak volt a legnagyobb hatásuk rám és a közvéleményre egyaránt 2020-ban.

Az Év Albuma(i)

Nem fogok hazudni, kifejezetten nehéz lett volna kiválasztani 1 albumot, mivel idén az erős verseny miatt semmi sem tudott a másik album fölé emelkedni. Mielőtt összeírtam volna a meghallgatott albumokat kettő volt, amelyekben biztos voltam, hogy itt meg fognak jelenni. Az egyik YUNGBLUD-tól a weird! című album, a másik grandson Death Of An Optimist-je. Ez az a két olyan alkotás, amelyikeknek az összes dalát a lehető legszívesebben hallgatom körülbelül bármikor. A weird! a tipikus, főleg a punk és a pop keverékét kedvelőknek szól, viszont nincs olyan, aki ne tudná élvezni ezt egy koncert keretében. Különösen kiemelném a lemez nyitódalát, a teresa-t, amely első hallgatására a libabőr futott végig az egész testemen.

A Death Of An Optimistről pedig hirtelen nem is tudok mit mondani. Egyszerűen zseniális, ha az alternatív rockot valakivel meg szeretné az ember szerettetni, ez az album talán a legjobb választás. Megnézve a listámat, idén nálam egyértelműen ez a stílus dominált, hiszen nagyon szerettem még, Machine Gun Kelly-től a Tickets to My Downfallt, Halsey-tól a Manic-et, Fiona Apple-től a Fetch the Bolt Cutterst és Tame Impala The Slow Rush albumát is. Ezek mellett a legjobbak között van Aminé Limbo című lemeze, ami az idei év legjobb hiphop albuma, valamint Logic visszavonulós projektje a No Pressure.

Az Év Csalódása(i)

Ezt a kategóriát szerencsére nem kell túlságosan elhúzni, nem tolonganak a jelöltek, de itt is voltak olyanok, akik tőlem ebben az évben nem távoznak egy jól megérdemelt ötössel. A sort kezdeném Drake-kel, akinek a Dark Lane Demo Tapes albumát talán még jobban is vártam, mint előtte a többit. Hiába, egyedül a még tavaly YouTube-on publikált War volt az, ami megmaradt bennem az év végére, annak ellenére, hogy kezdetben kifejezetten élveztem a többi dalt is. A következő az Internet Money kiadó B4 The Storm válogatáslemeze. Ebben az esetben nem is feltétlenül csalódott vagyok, egyszerűen az előre bejelentett nevekből sokkal, de sokkal jobbat ki lehetett volna hozni. A végére pedig azt hagytam, ami talán a legegyértelműbb ebben a kategóriában. Ariana Grande. Pontosabban Ariana Grande és a positions albuma. Sosem voltam az énekesnő kifejezetten nagy rajongója, viszont ez az album sem tett azzá. Sőt, ahogyan másokat is hallgattam, még a legelborultabb fanok is többnyire kritizálták, szóval nem csak nekem nem jött át.

Az Év Posztumusz Albuma(i)

Erre a címre már előzetesen megvolt az a két jelölt, aki biztos, hogy itt meg fog jelenni, ők pedig nem mások, mint Pop Smoke és Juice WRLD. Sokat gondolkodtam még Mac Miller Circles című albumán is, viszont sokkal, de sokkal kevesebbet hallgattam, mint az elő két előadó lemezét. Jared halálhíréről és arról, hogyan érintett már a Legends Never Die megjelenésekor írtam, így ezzel most nem rabolnám a karaktereket. Viszont július óra hosszú hónapok teltek el, viszont az album iránti lelkesedésem és csodálatom nem múlt el.

A tavalyi, sőt a korábbi évek egyik, ha nem legjobban összerakott posztumusz albuma. Mellette a másik „díjazott” nem más, mint Pop Smoke Shoot For The Stars Aim For The Moon lemeze. Sajnos neki tényleg a halála hozta meg azt a hírnevet, amelyet már életében el kellett volna érnie. Smoke a mostani generáció egyik legtehetségesebb előadója volt, a SFTSAFTM is azt megmutatja, mekkora potenciál is volt benne. Az albumról azóta már 5-6 zene is hatalmas siker lett, nem véletlenül, a Legends Never Die és ez az album nálam abszolút megérdemelten osztozik az Év Posztumusz Albuma díjon.

Az Év Előadója/Előadói

Nálam az idei évet teljesen egyértelműen két név uralta. Dua Lipa és The Weeknd. Hozzájuk talán csak a másodvirágzását élő Lady Gaga hasonlítható, viszont előbbi kettő előadó neve idén szinte minden emberhez elért. Ezt nagy részben a retro-pop hatalmas sikerének köszönhetik. Vagy fordítva is lehet nézni. A retro-pop is köszönheti ezt a fajta sikerét ennek a két előadónak. Dua Lipa Future Nostalgia albumával márciusban már bejelentkezett ezért a címért és habár sosem voltam hatalmas rajongója, volt, hogy nem tudtam leállítani. Ehhez még hozzá jön, hogy a kibővített lemez is nagyon jó lett, az új dalok pedig nekem még jobban is tetszettek, mint amelyek az eredetin is rajta voltak. The Weekndet már huzamosabb ideje, a Starboy albuma óta hallgatom, viszont az After Hours egy más szint. Hangszerelésileg, hangulatilag, mindenhogy minden idők legjobb pop albumjai között ott van nálam. Ezek mellett pedig érthetetlen és vicces is, hogy Abelt nem jelölték egy kategóriában sem a Grammy-díjra.

Az Év Felfedezettje(i)

Talán ez a lista a leghosszabb, mivel nagyobb részben szeretek új és újabb előadókat megismerni. Ennek pedig az a következménye, hogy sokuknak meg is tetszik a munkássága, zenéje. Ez tavaly is így volt, így összesen 5 előadót szedtem össze, akik berobbantak, vagy épp sokat fejlődtek a tavalyi évben.

iann dior az első, aki nekem már a kezdetek kezdete óta egyik kedvenc előadóm. Nem volt így meglepő sem, hogy idén őt hallgattam a legtöbbet Spotify-on. Mondjuk, miután csak a Sick and Tired volt, hogy napokig repeaten ment, nem is csodálkozom. diorra sokan használják azt a jelző, miszerint ő a rendszer szüleménye, viszont véleményem szerint sokkal több annál. Amikor kijött a 24kGoldnnel közös Mood című számok a nyáron nem is gondoltam, hogy ez fogja neki meghozni azt a hírnevet, amit érdemelne. Sőt, bevallom, talán jobb is lett volna ha ez nem így történik. Nagyon remélem, hogy nem ebbe a tömegzene irányba fog evezni, hanem megmarad annál, amilyen az első albuma volt.

A második The Kid LAROI, aki fiatal kora ellenére, főleg az év végére, hatalmas figyelmet kapott. F*CK LOVE albuma és annak deluxe, avagy SAVAGE kiadása pedig tarolt. Szerintem LAROI-ban hatalmas potenciál van és annak köszönhetően, hogy már 16 évesen nevesebbnél nevesebb előadókkal dolgozott a határ számára a csillagos ég is lehet. Emellé természetesen kell az is, hogy alázatos maradjon, ezt viszont csak az idő döntheti el.

Jack Harlow nevét valószínűleg sokan hallottátok már, hiszen amellett, hogy ő a legidősebb ebben a kategóriában, ő rendelkezik a legszélesebb diszkográfiával is. A 22 éves rapper 2016-ban adta ki első albumát, ami ugyan egy kifejezetten tetszetős projekt lett, a várt hírnévre tavalyig kellett várnia. Jack a WHATS POPPIN című dalával és ennek a remix verziójával pedig slágerlistákat hódított meg, sőt, még egy Grammy jelölést is magáénak tudhat. Ugyan az év végi albuma, a Thats What They All Say nem aratott akkora sikert, mint amekkora hype-ot kapott, szerintem megérdemelten került fel erre a listára.

Végül pedig egy olyan srácot tettem a listára, akit szerintem az olvasók közül senki sem ismer. Livingstonról van szó, aki egy 18 éves srác és a hálószobájában készíti a zenéit. Sokan csak a coverjeibe futottak bele YouTube-on, viszont véleményem szerint sokkal, de sokkal jobbak a saját dalai. Hiphop beatek, pár helyen megjelenő zongora és egy kicsi Jon Bellion vibe kíséri végig a dalait, amelyekre a kísértetiesen Tom Walkerre hasonlító hangja csak ráadás. Őszintén nagyon remélem, hogy a következő években csak többet hallhatunk majd róla.

Az Év Magyar Albuma(i)

Az első jelölt egyből nem is felel meg a követelményeknek, mivel Azariah I’m Worse című albuma ugyan egy magyar srác kezei alatt és hangjának köszönhetően született, a dalok angol szövegűek. Ez viszont engem nem zavart mivel a sokak által csak Paul Streetként ismert Ati tudatosan gyártja a dalait angolul. Ennek ellenére az I’m Worse egy olyan album lett, ami ugyan nem hibátlan, de teljes mértékben be tud szippantani és ha ez megtörténik, nem tudsz vele leállni. Emiatt is borzasztóan várom a következő lemezét, ami remélhetőleg még télen megjelenik.

Már több, mint 2 éve a magyar zene egyik meghatározó alakja Krúbi, akit mára a hazai tinédzserek közül szinte mindenki hallott már, valamilyen formában. A politikai és trágár dalaival hirtelen hatalmas népszerűségnek örvendő rapper 2018-as Nehézlábérzés albuma után tavaly megmutatta sokkal inkább művészi vénáját is. Az ÖSZTÖNLÉNY pedig zseniális. Sokkal kisebb a népszerűsége, legalábbis az én környezetemben. Ez 99%-ban annak tudható be, hogy a dallamosabb, fülbemászóbb beatek most nem kerültek rá, ehelyett a mondanivaló került a középpontba. Nem egy hétköznapi album az ÖSZTÖNLÉNY, az biztos, sőt, sok olyat is hallottam, hogy a rajongók csalódtak Krúbiban, hiszen nem nagyon fognak tudni egy-egy dalra hatalmasat bulizni. Ezzel együtt szerintem zeneileg és tartalmilag is az eddigi karrierje csúcsára ért el, ahonnan reméljük nem is esik vissza.

Végül pedig, következzen a friss Fonogram-díjas együttes, a Carson Coma albuma, a Lesz, ami lesz. A csapat népszerűsége tavaly szinte egy exponenciális függvényhez hasonlóan növelt felfele. Manapság már nagyon kevés egyetemista és tini van, aki nem hallgatott volna bele a Truman showba és emellett közel áll a művészethez. Ugyanis a srácok leginkább az altert kedvelők körében lettek hirtelen beszédtéma. Ha valaki megmutatja a Lesz, ami leszt a 3-4 évvel előtti énemnek, szerintem elküldöm melegebb éghajlatra, hogy hagyjon már ezzel a cuccal. Hál’ Istennek ez az album nem pár évvel ezelőtt jött ki, így teljes élvezettel tudtam beleélni magam és élvezni azt a könnyed és laza zenét, amit ezek a srácok csináltak. Szóval emiatt is várom, hogy a kocsmák és a szórakozóhelyek megnyissanak, hogy egy jó beszélgetés mellett lehessen élőben élvezni ezt a lemezt.

TOP 50

Nem utolsó sorban pedig, hogy ne csak albumokról legyen szó, immár második éve készítettem el az adott év, számomra legjobb és legtöbbet hallgatott dalainak listáját. Ide nem is fűznék sokkal több mondatot, garantáltan fog találni mindenki olyat, amelyet kedvelni fog. Úgyhogy beszéljenek helyettem a dalok, az első és valószínűleg egyetlen évadát a zenés ajánlóimnak itt lezárom, de albumajánlók még előfordulhatnak később.

(Lendvai Martin)

(Képek forrásai: https://www.officialcharts.com)