Már sok van mögötte, de lát még előre is. Egyéniben világbajnoknak, csapatban olimpiai ezüst- és bronzérmesnek, világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát. Bántja még, hogy nem nyerték meg a döntőt Párizsban, de most egy hosszabb szünet után újult erővel edz és készül újra. Szatmári András kardvívóval beszélgettünk.
Novemberben választották be a MOB sportolói bizottságába. Miért fontos ez, és pontosan mit takar ez a feladatkör?
Alapvetően én nagyon szerettem volna bekerülni. Pályáztam egyébként már Tokió után is, mert szeretnék valami mással is foglalkozni a sportpályafutásomon túl. Úgy gondoltam, hogy itt mást kapok motivációban, lehetőségben, mint élsportolóként, és mellette mégis van köze a sporthoz. Szerintem egy nagyon jó csapat alakult ki, Péterváry-Molnár Bendegúz lett az elnök, aki nagyon szeretne tenni a magyar sportért, és én is ezt szeretném. Visszaadni a sportnak azt, amit én kaptam tőle.
Nagyjából egy évvel ezelőtt szenvedett bokasérülést, amiből végül az olimpiára felépült. Amikor ez történt, volt reális esélye annak, hogy ezen elúszik a párizsi szereplés?
Sajnos igen, de ezt így utólag látom be. Akkor nem gondoltam semmi ilyesmire. Egy bokacsont-letörésem volt egy szalagsérüléssel kombinálva, amire azt mondták, hogy durvább, mintha csak eltört volna a bokám vagy mintha csak elszakadt volna a szalagom. Ma azért úgy látom, hogy felépülni egy ilyen sérülésből két és fél hónap alatt azért nagyon necces volt.
A teljesítményét ez befolyásolta?
Nem tudom. Én úgy gondolom, hogy nem; és nem azon múlt, hogy a bokám akkor milyen állapotban volt. De ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor nem is a bokám állapota, de innen nézve a versenyek hiánya talán igen, hiszen amíg felépültem, a többiek Világkupákon és Eb-n vettek részt.
Eltelt már fél év Párizs óta. Most hogy értékeli az olimpiai szereplést?
Összességében pozitívan értékelem, végül is egy ezüstéremmel tértünk haza. Természetesen belül azért fáj egy kicsit, hogy nem arany lett belőle. A döntőbe jutva már természetes, hogy az ember aranyat akar nyerni. De értékelve mindent, az előzményeket – és azért sok minden történt az olimpia előtt –, nagy eredménynek tartom az ezüstérmünket. Az egyéni versenyt sajnálom, az olimpia után néztem vissza az asszómat és gondolkodtam többet rajta. Voltak bírói tévedések, de ilyen a sportágunk.
Azért is kérdezem, mert az olimpia után nyilatkozott úgy is, hogy sosem fogja tudni megemészteni, hogy csak ezüst. De egy olimpiai döntőbe jutás, a világ második legjobb kardcsapatának lenni óriási dolog, nem?
Igen, nagy sikernek tartom ezt. De mi az aranyéremért mentünk. Világbajnoki címvédőként nem is mehettünk máshogyan. Nagyon szerettünk volna nyerni és ott voltunk a kapujában. Ettől függetlenül egy szépen csillogó ezüstöt hoztunk haza, ami baromi nagy eredmény. De nem tudom, hogy nekem lesz-e még ilyen lehetőségem a pályafutásom során. Emiatt lehet, hogy egy fájó pont marad az életemben. Lassan azért sportolóként kevesebb van előttem, mint mögöttem. Nyilván Los Angeles a következő cél és addig tervezek.
Szilágyi Áron nyilatkozta nemrég, hogy sokat gondolkodott rajta, de folytatja a pályafutását. Ön Párizs után hosszabb pihenőt tartott. Most azt mondja, hogy Los Angelesig tervez. Merült fel más forgatókönyv az olimpia után?
Megmondom őszintén, hogy merült fel. Én sem vagyok már fiatal, annyira idős sem, de gondolkodtam én is, hogy hogy vagyok, mint leszek, nyilván egy csomó más dolog is érdekel. Mi, élsportolók főleg olimpiai ciklusokban tudunk gondolkodni, vagy esetleg szezonokban. Nyilván járunk Világkupákra minden évben és az aktuális világversenyre, de azért látni kell, hogy ez egy mókuskerék és tud nagyon monoton lenni. Az, hogy nem folytatom, nem merült fel igazán, mert még látok magamban potenciált.
Hogy látta magát például gyerekként? A víváson belül például csak a kard jött szóba vagy más fegyvernem is?
Édesapám vívott, kardozó volt, így ez adta magát. Viszont nem volt feltétlen egyértelmű minden abból a szempontból, hogy több sportágat is kipróbáltam, karatézni jártam, teniszeztem és úsztam is. Aztán levittek a Vasas vívótermébe, így kerültem oda a bátyámmal együtt.
Mikortól törekedett specifikusan az élsport irányába?
Kadét korosztálytól talán. Ott volt először, hogy nemzetközi verseny volt és jó eredményt értem el. Utána lett ez tudatos.
Ez időben mikorra tehető?
Akkor már 6-7 éve vívtam. Én sosem voltam magántanuló gyerekként. Ugyanúgy órára jártam, mint bárki más, gimnáziumban és általános iskolában is. Persze volt edzés délelőtt és délután is.
Most mi a következő cél? Milyen versenyre készül?
Legközelebb március 6-9. között lesz egyéni és csapat megmérettetés is, nyáron pedig Európa-bajnokságot és világbajnokságot is rendeznek majd.
