Milyen szinten érdemes megtanulni egy nyelvet? Elsőre furcsának tűnhet ez a kérdés. Anyukám szerint például olyan szintet biztosan kell hozni, hogy ne tudjanak eladni az adott nyelven. Oké, tehát a vásárlás témakör A2-es szint, B1-es szinten már akár egyszerű múltban is tudok alkudozni, tehát utána jöhet a következő nyelv. És mi a helyzet akkor, ha az ember egy olyan kicsi országba téved, mint Magyarország, aminek a nyelve semelyik más nyelvhez nem hasonló? Három külföldi véleményét hallgattam meg ezzel kapcsolatban.
Kenneth Ryan Quiter a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium anyanyelvi lektora 2016 szeptembere óta. Amerikából jött, és ugyan állítása szerint mindig is Európában akart élni, a költözésre hirtelen jött a lehetőség. „A nővérem katona, és a pápai NATO-állomásra küldték szolgálatra. Félt, én pedig nem akartam egyedül hagyni őt. Akkor az életemnek egy olyan pontján voltam, hogy nem tudtam, mit akarok kezdeni a jövőmmel, mert utáltam az akkori munkám.” Kenny elkezdett a környéken munkát keresni, és a petőfis kéttannyelvűs diákok legnagyobb örömére, talált is. Ráadásul mivel nyelvészetet tanult, ez viszonylag közel állt a tanulmányaihoz is. Win-win helyzet, ahogy az angol mondaná.
Julia Salamero Sesé 2017 szeptembere óta dolgozik Magyarországon, ő a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem spanyol anyanyelvi lektora. Hispanisztika alapdiplomája van, de itt nem állt meg. „Két mesterdiplomát szereztem, az egyik tanári, a másik kutatói, ami elég volt ahhoz, hogy itt is alkalmazzanak”. Még otthon, Spanyolországban az egyetemén talált egy hirdetést a BME lektori posztjára, és az egyik itteni tanárnő segített neki megpályázni az állást.
Erik Pérez López 2018 novemberében érkezett Budapestre. „Puszta szerencse volt. Hívtak és jöttem.” Eredetileg fél évre szólt a szerződése abba a villamosgyárba, ahol jelenleg is gépészmérnökként dolgozik, de kérésére meghosszabbították azt, így jelenleg is a fővárosban él.
„Semmi baj, semmi baj”
Kennynek és Juliának nincs egyszerű dolga, hiszen olykor olyan diákoknak kell elmagyarázniuk valamit, akik nulla nyelvtudással rendelkeznek. Abban mindketten egyetértenek, hogy eleinte sokkal nehezebbnek bizonyult ez a feladat, most már azonban kidolgozott stratégiáik vannak erre. Viszont mivel munkájuk során saját anyanyelvükkel foglalkoznak, többet használják azt napi szinten. Na de mit tesznek akkor, ha segítségre van szükségük, de az illető mégsem érti őket? Kenny nevetve válaszolja, hogy „Mutogatni? Már nem nagyon szoktam. Viszont az emberek izgatottak lesznek, ha megtudják, hogy külföldi vagyok. Pápán az idősebb korosztály nem nagyon beszél angolul, és sokszor előfordul, hogy németül kezdenek el magyarázni, de hiába mondom nekik, hogy nem értem.” Julia nem spanyolul szólítja meg az embereket az utcán, ha segítségre van szüksége, hanem megkérdezi őket, hogy „Beszélsz angolul?”, amire általában azt a választ kapja, hogy csak kicsit (ezt is magyarul mondja nekem, és közben két ujját résnyire nyitja). De állítása szerint az a kicsi neki bőven elég. Ha valakivel mégsem értik egymást, akkor legyintve annyit mond magyarul: „Semmi baj, semmi baj”. Erik nem tudott nekem példát mondani, mert a hétköznapokon nemigen keveredik olyan helyre vagy helyzetbe, ahol ne boldogulna el magyar nélkül, és a munkahelyén is csak angolul beszél.
Hármuk közül egyedül Kenny tartja kifejezetten fontosnak, hogy megtanuljon magyarul. „Sok olyan külföldit ismerek, akik már évek óta itt élnek, de azt sem tudják, hogy mondják magyarul, hogy köszönöm. Nekem azért is van rá szükségem, hogy megtanuljak magyarul, mert állampolgárságot szeretnék. De ha nem szeretnék, akkor sem tudnám elképzelni egy napomat sem anélkül, hogy ne beszélném a nyelvet. Nehéz, egyszerűen nehéz idegen nyelvűnek lenni Pápán.” Akkor határozta el, hogy megtanul magyarul, amikor elkezdett tanítani. „Nem tudtam úgy kapcsolatot létesíteni a diákjaimmal, ahogy szerettem volna. Először csak szavak voltak, aztán vettem egy szótárt, később meg jött a nyelvtan. Most pedig ott tartok, hogy nagyon rosszul beszélek magyarul.” Kenny természetesen túloz, nagyon jól beszél magyarul. A nyelvi különbségekkel kapcsolatban azt a példát hozta fel, hogy hiába kérdezte meg tanár kollégáit, mi a különbség kérdezni valakitől és kérdezni valakit között (igen, magyarul), ők sem tudták a választ. Csak megrántották a vállukat, és azt felelték, ez így van és kész. „Ez az, amit próbálok elkerülni lektorként. Igyekszem mindig választ találni.”
Mielőtt továbbmegyünk, kanyarodjunk vissza egy kicsit a spanyol ajkú beszélgetőpartnereimhez. Az már az elején is kiderült, hogy Julia és Erik nem együtt érkeztek Magyarországra, de ha nem jönnek ide, talán soha nem is találkoztak volna egymással. Ugyan Spanyolországnak nem két ellentétes csücskéből származnak, mindennapjaikat mégis egymástól távol élték. Mennyi esély lett volna rá, hogy többmillió spanyol közül pont egymást szúrják ki? Budapesten legalább nincsenek többmillióan. Julia így mesél a közösségükről és a találkozásról: „Az itteni spanyolok összetartanak. Sokszor összejárunk, és van egy zenekarunk is, amiben a barátnőim is játszanak és Erik is. Így ismertem meg őt, nagyjából másfél évvel ezelőtt”. Arról azonban külön döntöttek, hogy az eredetileg megbeszélteknél tovább maradnak. Azért döntöttek így, mert találkoztak egymással, vagy esetleg mert tetszik nekik itt az élet? „Mindkettő” – hangzik Julia válasza, Erik pedig mosolyogva helyesel mellette.
¡Comida! és a Walmart
Természetesen, ha az ember külföldre költözik, egy idő után a családján és a barátain kívül egyéb dolgok is hiányozni fognak neki. Kíváncsi voltam, Julia és Erik mit hiányol a legjobban, mire egyszerre vágták rá, hogy a kaját (spanyolul: comida). Miután mindannyian jót mulattunk ezen, Erik hozzátette, hogy neki a spanyol zene is nagyon hiányzik, amit a bárokban játszanak, Juliának pedig a spanyol könyvek és olykor-olykor a spanyol nyelvű újságok és tévéadások. A magyar konyha lelkes rajongójaként, hogy megnyugtassam a lelkem, muszáj volt megkérdeznem, van-e azért valami specialitásunk, amit ők is szeretnek, mire Julia felsorolt egypárat, és a lángosról ódákat zengett. (Megnyugodott a lelkem.)
És hogy mi hiányozhat a legjobban Amerikából? Naná, hogy a kaja! De Kenny nemrég költözött új lakásba, és azt mondja, otthon vannak olyan áruházak, ahova bemegy az ember és mindent, de tényleg mindent megvehet egy helyen. Itt pedig volt, hogy egészen Győrig el kellett utaznia egy-két dologért, mert még online sem tudta megrendelni. „A Walmart csodálatos dolog. Össze sem lehet hasonlítani a Tescóval”.
„Ha nem tudod a szabályokat, játszani sem tudsz”
Mielőtt elbúcsúznék riportalanyaimtól, gyorsan megkérdezem őket, tudnának-e tanácsot adni a hatékony nyelvtanulásra. „Fontos, hogy örömmel csináld. Jó, ha van kivel beszélgetni, érdemes anyanyelvi barátokat gyűjteni, vagy spanyol nyelvterületre utazni és ott gyakorolni. És persze szorgalmasan kell tanulni” – mondja Julia, akinek teljesen igaza van. És az ő óráin tényleg örömmel tanul az ember.
Kenny elgondolkodtató hasonlattal áll elő: „Én úgy tekintek a nyelvekre, mintha egy társasjáték lenne. Amíg nem érted a szabályokat, nem tudsz játszani. Nektek, magyaroknak viszont rengeteg szabályotok van”. Valóban, és a magyar C2-es táblán sem sok magyar érne célba, ha kihúzná a Magyarázd el, mi a különbség kérdezni valakitől és kérdezni valakit között! kártyát. Kenny még hozzáteszi, szerinte érdemes igazi motivációt keresni, mert az átlagember, hacsak nincs szükséghelyzetben, nem elég szorgalmas ahhoz, hogy tisztességesen megtanuljon egy nyelvet. Ezenkívül ő is az utazást javasolja.
Kenny tehát úgy tervezi, hogy letelepedik Magyarországon. Lehet, hogy új kihívásokat is keres és nem marad örökké Pápán, de a közelben biztosan, hiszen a legtöbb barátja ott van. Julia 2021 augusztusáig még garantáltan erősíti a Műegyetem Idegen Nyelvi Központjának tanári gárdáját, Erik pedig 2020 novemberéig marad biztosan. Ők egyébként nem zárkóznak el annak lehetőségétől, hogy egy másik országban is szerencsét próbáljanak, de Spanyolországba is szívesen visszatérnének. Vagány, fiatal és kalandvágyó felnőttek, akik nem féltek belevágni valami újba és ismeretlenbe, amit olyannyira megszerettek, hogy végül évekkel hosszabbították meg tartózkodásukat. Tőlük biztosan érdemes tanulni – akár nyelvet, akár életvitelt.
