A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Sapszon Ferencet 2021 óta a Nemzet Művészeként is számon tartjuk. Bár zongoristaként kezdte pályafutását, hamar édesapja nyomdokaiba lépett és karnagyként ismerte meg jobban a világ. A Magyar Művészeti Akadémia tagjával a múlt eseményeiről, jövőbeli céljairól és a zenéről való gondolkodásmódjáról beszélgettünk.
Édesapja, Sapszon Ferenc szintén karnagyi pozíciót töltött be. Mennyire voltak eltérő meglátásaik erről a szakmáról?
Édesapám sok amatőr kórust vezetett és a Magyar Rádió Énekkarát 25 évig. Egy különleges „kórusérzékkel” rendelkezett. Sokáig nem is foglalkoztam azzal, hogy mint karnagy mit és hogyan csinál. Csak később kezdtem megismerni a munkáját. Elmentem kisegíteni a kórusához, részt vettem a próbáin, hangversenyein. Amikor a különböző kórushangzásokkal, a hangszínekkel kezdtem el foglalkozni, tanulmányoztam a Rádiókórus szólamainak hangszíneit is. Elérkezett az idő, hogy ő is eljött a hangversenyeimre, kaphattam utána egy-egy észrevételt, bölcs tanácsot. Ezekből máig élek.
Mindig ezt az utat tartotta a sajátjának?
A zenei pályára viszonylag későn, a gimnázium első évében határoztam el magamat. Először zongorista akartam lenni. Ez a Gondviselés irányítása volt, így a kórushoz nem csak az éneklés felől, hanem hangszeres irányból is közelítek. Amikor az emberi sorsok kezdtek el érdekelni, az életek alakításának vágya egyre erősebbé vált bennem, és a kórus lett a területem. Édesapám utolsó szavai ezek voltak hozzám: „Sok sikert neked, fiam!” Vagyis haladj tovább azon az úton, amelyen én elindultam. Remélem, ott fönt meg van velem elégedve.
Milyen indíttatással alapította meg a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát?
A ’80-as években egy zenei általános iskolában tanítottam. Azt tapasztaltam, hogy tanártársaim nem tudják, mire, miért és hogyan neveljenek. Ilyen hiányokat vettem észre az oktatás területén is. A zenei nevelés a mai állapotoknál sokkal több lehetőséggel bírt, de sok volt benne a hiányosság. Ezekben az időkben ismertem meg az angol kórusiskolákat és páratlan énekkultúrájukat. 8-10 éves kisfiúk együtt nevelkednek, kiváló oktatást kapnak, magas színvonalon, természetességgel naponta éneklik a kórusirodalom legnehezebb műveit. Egyre nagyobb kényszerítő erővel jelentkezett az igény, hogy egy új iskolatípust hozzak létre.
Vannak még olyan elképzelései, amiket a jövőben szeretne megvalósítani?
Szeretném megírni a Kórusiskola nevelési rendszerét, azokat a fontos alapelveket, melyek jellemzik a Kórusiskolát és lehetővé teszik, hogy ilyen iskolák jöhessenek létre.
A mai fiatalok kevés százalékáról mondható el az, hogy érdekli őket a klasszikus műfaj.
Csak azt szerethetem, amit ismerek. Fontos, hogy legyenek olyan tanárok, akik kialakítják a kapcsolatot a „vitamindús” zene és az emberi szív között, segítsék őket, hogy képesek legyenek ilyen zenék megszólaltatására, megnyissák őket e zenék embert felemelő üzenetére.
Mennyire szükséges, hogy jártasok legyünk a klasszikus zene világában?
Ahogyan fontos a mindennapi testnevelés, legalább annyira fontos a napi léleknevelés is. Az értékes zenékkel való napi alkotó találkozás segít abban, hogy teljes emberekké váljunk. A jövőnk miatt szükséges egy működő zenei nevelés, és több zenével nevelő iskola létrehozása.
(Lovász Evelin)
