Az ARC kiállítás egy plakátkiállítás a Bikás Parkban. Már 21 éve létezik, azóta a leglátogatottabb köztéri kiállítás lett Magyarországon, és jelentősége abban is megjelenik, hogy az emberek többször hivatkoznak rá. Miért ilyen népszerű? Mert az alkotók kifejezhetik véleményüket, kritikáikat egy óriásplakáton és senki sem szedeti azt le velük. Rebeka Környéről származik, ez egy kisebb falu Tatabánya mellett. A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola mellett a METU-n is tanult fotó szakon és fotóriporteri specifikáción. Idén ő lett az ARC kiállítás pályázatának II. helyezettje, alkotói pályájáról, gondolatairól, képének hátteréről kérdeztük.
Elmondanád pár szóban, hogy mivel foglalkozol?
Mindig is sajtóban dolgoztam, most képszerkesztőként dolgozom a 24.hu-nál. Egy kicsit kibővült a munkaköröm, mert képszerkesztőként cikkeknek a képelésével foglalkozom, vizuális megjelenítésük tartozik a munkám alá, de amikor itt elkezdtem dolgozni, akkor a 24-nél pont nem volt grafikus. Viszont nagyon kellett volna valaki, aki pár illusztrációt vagy digitális montázsokat készít a cikkekhez. Emiatt elkezdtem képezni magamat és már illusztrációkat és grafikákat is készítek. Így már úgy éreztem, hogy van egy alapom és bátrabban tudok jelentkezni a kiállításra.
Milyen képszerkesztőként dolgozni a 24.hu-nál?
A képelés mellett a cikkekhez covereket készítek, több mindenbe belefolyok. Számomra ez egy nagy élmény, lehetőség, tanulási forrás, hálás, kreatív munka. Van lehetőségem emellett saját munkákat is készíteni. Ezek az illusztrációk sok olvasónkhoz elérnek, ezért van egy nyomás, hogy jól teljesítsek, de örömteli is, hogy ennyi emberhez eljut.
Hogy kezdtél el illusztráció készítéssel foglalkozni?
Megvolt az alapom, mert a középiskolai éveimet egy képzőművészetiben töltöttem. Ami nem digitális volt, azt már mind kipróbáltam, minden nyomdai formát meg festészeti dolgokat. Amikor idekerültem a szerkesztőségbe, több, mint két éve, akkor már nem volt elég az a fotó és képi világ, amivel mi dolgoztunk. Elkezdtem nézni, hogy miket használnak a külföldi hírportálok, milyen megjelenéssel bírnak, én ebből mit tudok megvalósítani. Milyen montázsokat tudok összerakni, próbáltam kialakítani az egyedi világomat ebben is. Idővel kaptam egy rajztáblát és elkezdhettem illusztrációkat, digitális rajzokat készíteni.
Olvastam egy bemutató írásodat a Baltazár Színházról. Mesélnél arról, hogy kapcsolódik ez hozzád?
Én a diplomamunkámban fotóztam őket és másfél évig voltam velük. Ez fogyatékossággal élő embereknek a színháza. Volt egy egyetemi feladatunk egy tágabb témakörben, csoportokat kellett találnunk és őket fotóznunk. Teljesen véletlenül találtam rájuk az interneten, párszor ellátogattam hozzájuk, készítettem róluk egy fotóriportot, ami meg is jelent a zoom.hu-n. Itt dolgoztam akkor, a diplomaszerzésem előtt. Ez a hírportál azóta megszűnt. Teljesen megfogott a Baltazár Színház közössége, végig nyíltak voltak, befogadóak és úgy alakult, hogy egészen másfél évig élvezhették a társaságomat, meg én is az övéket. Utána meg mielőtt lediplomáztam volna, elkerültem a 24.hu-hoz és ott publikáltak is.
Most térjünk át magára az ARC kiállításra, ahol idén 2. helyezett lettél. Mi indított arra, hogy pályázz?
Őszintén, nyilván nagyon régóta követem az ARC-ot, mióta felkerültem Budapestre, én is kijárok a kiállításokra. Nem gondoltam volna, hogy jelentkezni fogok, de mióta elkezdtem grafikai dolgokkal foglalkozni, idén úgy éreztem, most már szeretném kipróbálni, hogy mennyire állok helyt a grafikusok mellett, ez volt a fő motiváció. Megtetszett ez a téma is, hogy buborék. Szeretem, ha valamilyen téma meg van adva, amiből ki tudsz indulni. Teljesen szabadon is be lehet adni plakátokat, szóval jó iskolás módjára készítettem négy plakátot és ebből kettő ki is lett állítva és egy díjazott lett. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam, hogy kiírták a nevemet, hogy szerepelni fogok a kiállításon.
Mondtad, hogy már nagyon régóta követed az ARC-ot, ha össze kéne foglalnod röviden, akkor szerinted miről szól a kiállítás?
Szerintem az ARC-on emberek véleményét lehet megnézni plakátokon, mások világszemléletét, kritikáját, meglátásait láthatod tömbösítve egy helyen.
Te mit képzelsz az Élünk, mint hal a vízben című alkotásod mögé? Milyen céllal készítetted, mi a története?
A többi pályamunkámat eléggé politikai jellegűre készítettem el, viszont pont július vége felé volt a határideje az ARC-nak és ez volt az a hónap, amikor elárasztották az internetet a különböző kiszáradásokkal kapcsolatos képek. Például a Vekeri-tó medrének a kiszáradása, a Velencei-tó problémája. Az aszályhelyzet miatt kiszáradt termőföldek, mozaikosra száradt föld-képek. Ezek mind felgyülemlettek, engem is aggasztottak, és úgy éreztem, hogy nem teljesen csak politikával kéne foglalkozni a plakátoknál – bár azért az enyémben is megjelenik – hanem a klímaváltozás, aszály problémájára is felhívni a figyelmet. Úgy gondoltam, valahogy érzékeltetni kéne azt a sokat elhangzott mondatot: “Majd úgyis az unokáink problémája lesz!” – Miközben nem. Ez eléggé szorosan itt van mellettünk, ezért gondoltam, hogy illusztrálom a felnőtteket, akiknek nem látni az arcukat, csak a lábukat, amik statikusan egyhelyben vannak. Nem látod, hogy ők most valóban érzik-e a körülöttük lévő problémát, a futkosó kislány az úszógumival, teljesen felhőtlenül kihasználja a terepet, gyanútlanul. Ő nem fogja megérteni, hogy ez miért probléma.
Rebeka két munkája és a kiállítás szeptember 9. és október 9. között volt látogatható a Bikás Parkban.
(Saád Anna)
