A tizenöt éves Demeter Villő élete első castingja után került a „Véletlenül írtam egy könyvet” című idén bemutatott film főszerepébe. A megható és humoros családi filmben Nina, a tizenkét éves lány édesanyja elvesztését saját írói ambícióinak kibontakoztatásán keresztül dolgozza fel. A történetben a bohém írónő, a lelkes bűvész öcs, illetve az animációsfilm-rendező apa és annak új szerelme is fontos szerepet kap. Lakos Nóra rendezésében a film érzékenyen mesél az önkifejezés és a gyász feldolgozásáról, és az új családtag befogadásának rögös útjáról.
Hogyan csöppentél bele a filmes világba és a színészkedésbe, azon belül is a Véletlenül írtam egy könyvet című filmbe?
Hatodik osztályban részt vettem egy vers- és prózamondó versenyen, melyen MTVA-különdíjat kaptam. Ezt követően Szentendrei Adrienn, az M2 Gyerekcsatorna szerkesztője, akivel így a Rímerdő verssorozat egyik epizódjának forgatásán dolgoztunk együtt, beajánlott engem egy castingra, ahol sok más gyereket is meghallgattak több fordulón keresztül, de végül a film rendezője, Lakos Nóra engem választott ki a főszerepre. Őszintén szólva nem számítottam rá. Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek.
Nehéz volt azonosulni Nina karakterével?
Nekem szerencsére sosem kellett átélnem azt, hogy egy ilyen közeli hozzátartozóm elveszítem, így talán ez némi nehézséget okozott. Viszont Ninával hasonló hobbijaink vannak, mint például az olvasás és a sport is. Illetve hasonló korúak vagyunk. Ezek pedig segítettek az azonosulásban.
Hogyan látod Nina fejlődését a film során? Milyen változásokat látsz a karakterében a történet végére?
Nina egyre könnyebben tudta megengedni magának a boldogságot, az írás és édesanyja emlékeinek keresése mind nyitottabbá tették őt az emberek iránt a sok nehézség ellenére is.
A film során több ismert színésszel is együtt dolgoztál, például Mátray Lászlóval és Zsurzs Katival. Milyen hatással voltak ők rád?
Mátray Lászlóval régebbről is ismerjük egymást, így vele volt a legbizalmasabb a kapcsolatom a közös munka során, száz százalékban biztonságban éreztem magam mellette, hiába volt új a helyzet számomra. A film forgatása előtt többször elmentünk mindannyian Nórához, a rendezőnőhöz, és beszélgettünk, társasoztunk, csapattá épültünk. Ennek köszönhetően hamar megismertük egymást, és a kamerák elé már összeszokottan tudtunk állni.
A filmnek fontos mondanivalója van, de érdekelne, hogy számodra milyen jelentéssel bír?
A film története jól elmeséli a tinédzserré válás folyamatát, és bemutatja ezeknek a nehézségeit. Nyíltan beszél tabutémákról is, ezzel a néző könnyen tud hozzá kapcsolódni személyesen is. Nagyon jó ötlet az, nagy segítség lehet egy tinédzsernek, hogy ha úgy érezzük, nincs kivel megosztani érzéseinket, akkor írjunk akár naplót, akár „véletlenül” egy könyvet. Ez jó lehetőség arra, hogy kiadjuk, ami bennünk van és egy kicsit szabaduljunk a nyomasztó érzésektől.
Mit gondolsz, mi az, amit a fiatal nézők leginkább magunkénak érezhetnek a filmben és a történetben?
Hogy igenis vannak olyan pillanatok, mikor magunk alatt vagyunk, főleg kamaszkorban. Ezt nagyon jól mutatja a „magam alatt vagyok” jelenet, mikor csak az ágyon fekszem. Amit még a fiatalok kiragadhatnak a filmből, az Nina és az édesapja kapcsolata, hiszen az példaértékű volt az egész film során.
Mi volt a személyes kedvenc jeleneted?
Egyértelműen az, amikor esőben gátat futok. A való életben is sportolok, viszont nem versenyszerűen. Az említett jelenetben minden benne van, minden fájdalom és mély érzés. Sokáig tanultam a forgatás előtt gátat futni és ténylegesen mindent beleadtam. A másik nagy kedvenc jelenetem a Balatonos volt, amikor a tóban lebegek, ez az elfogadás és megvilágosodás jelenete. A jelenetnek a látványa is nagyon szép volt.
És merre tovább? Mennyire találtad meg magad a filmezésben? Vagy esetleg más terveid vannak a jövőre nézve?
Érdekel a filmes világ és a szereplés, igen, de szeretem új dolgokban kipróbálni magam, és sok minden érdekel. Ilyen például a pszichológia. Ugyanakkor nagyon szeretek utazni is. A film magyarországi premierje előtt is több filmfesztiválon vettünk részt, ahonnan szép díjakkal tértünk haza. Az első utunk Amszterdamba vezetett, amit nagyon szerettem, és szeretnék majd még számos helyre eljutni.
Mit tudhatunk még rólad, hogy telnek a hétköznapjaid?
Igen nagy családom van, négyen vagyunk testvérek, és van egy kutyusunk is. Az édesapám neuropszichológus, az édesanyám klinikai logopédus. Egy nagyon erős iskolában, a budapesti ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban vagyok kilencedik osztályos. Van pár nagyon jó barátnőm, akikkel sok mindent megbeszélek. Nyitott vagyok a kalandokra és minden jó lehetőségre.
(Kövecses Sára)
