Véget ért a Nagy Diák Sportteszt első fordulója

Véget ért az első alkalommal meghirdetett Nagy Diák Sportteszt első, online fordulója. Úgy tűnik, a sport szeretete benneteket is megmozgatott: több mint 15 ezren töltöttétek ki edukatív játékunkat! Most indul a regisztráció a középdöntőre, hogy május 23-án kiderülhessen, kik nyerik a fődíjakat.

A DUE Médiahálózat, a Sportoló Nemzet, a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet azzal a céllal indította el a Nagy Diák Sporttesztet, hogy a résztvevők játékos formában ismerkedjenek meg a különböző sportágakkal, azok történetével és jelentőségével. A játék során kiemelt figyelmet kaptak a tömegsportok, amelyek mindenki számára elérhetők – függetlenül az egyéni sportolói képességektől.

Az első forduló kérdéssorát március 5. és május 8. között bárki kitölthette a nagydiaktesztek.hu-n vagy a Nagy Diák Tesztek applikáción keresztül. Itt 15 kérdésre kellett helyesen válaszolni a lehető legrövidebb idő alatt, hiszen nemcsak a helyes válaszok száma számított, hanem a kitöltésre fordított idő is. A korábbi tesztjeinkhez hasonlóan, a Sporttesztet is többször ki lehetett tölteni.

Az online teszt kitöltői közül a legjobb eredményt elérő 1.000 játékos jut be a személyes részvételű középdöntőbe, amelyet május 23-án Budapesten, az újpesti UP Rendezvénytérben rendezünk meg.

A középdöntőből továbbjutó 10 legjobb játékos mérheti össze tudását a döntőben, egy izgalmas, tévés kvíz keretében. Itt kerülnek átadásra a játék fődíjai: egy görögországi tengerparti utazás, egy szuper MTB kerékpár és egy értékes sportszercsomag.

A játék fő támogatója a Sportoló Nemzet, a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet. Médiatámogatónk az MTVA.

Gratulálunk minden résztvevőnek!