Az elmúlt évek eseményei, különösen a világjárvány és az azt követő társadalmi változások alapjaiban formálták át azt, ahogyan a fiatalok a lelki egészségükről gondolkodnak. Míg korábban a pszichológushoz járás sokak számára tabu volt, ma egyre több diák meri kimondani: „segítségre van szükségem”. Vajon tényleg ennyire megváltozott a helyzet? Erről beszélgettem Dr. Juhász Ágnes pszichológussal, aki évek óta dolgozik fiatalokkal, és jól látja a generációs különbségeket, félelmeket és lehetőségeket.
Az elmúlt években tapasztalt változást abban, hogy mennyi fiatal kéri pszichológus segítségét?
Egyértelműen igen. A világjárvány alatt és az azt követő időszakban drámaian megnőtt azoknak a száma, akik pszichológushoz fordulnak. A bezártság, a bizonytalanság és a társas kapcsolatok hiánya sokaknál hozott felszínre szorongást, depresszív tüneteket vagy önértékelési problémákat. A jó hír viszont az, hogy a fiatalok egyre inkább felismerik: a mentális egészség ugyanolyan fontos, mint a testi.
Leggyakrabban milyen problémákkal találkozik a fiatalok körében?
A legtöbb diák szorongásos vagy depressziós tünetekkel érkezik, gyakran a teljesítménykényszer, a társadalmi elvárások vagy az izoláció, azaz az elszigeteltség következtében. A szociális szorongás, a magányérzet, illetve a betegségektől való félelem szintén gyakori. A pandémia idején sok fiatal elvesztette a biztonságérzetét, és ezt máig nem szerezték vissza. Van, aki azóta is nehezebben illeszkedik be új közösségekbe.
Mennyire elfogadott a pszichológushoz járás a diákok körében?
Nagyon vegyes a kép. Nyugat-Európában már szinte természetes, míg Magyarországon még mindig elítélő a társadalom a terápiát látogatókkal szemben. Sok fiatal fél attól, hogy „gyengének” tartják, ha segítséget kér. Pedig ez épp az erő jele. A generációs nyitottság viszont érzékelhető, a fiatalabbak már nem titkolják annyira, ha pszichológushoz járnak.
Mi áll a meglévő félelem vagy ellenállás mögött?
Az információhiány. Sokaknak egyszerűen nincs pontos képük arról, mit is csinál egy pszichológus. Ezért rendkívül fontos az iskolapszichológus szerepe, ha van egy arc, egy ember, akit a diák ismer, akiben bízik, akkor sokkal könnyebben kér segítséget. Az empátia és a jelenlét a kulcs.
Ön szerint hasznos lenne, ha a pszichológia mint tantárgy megjelenne a gimnáziumokban?
Mindenképpen. Egyre több iskolában már van lehetőség pszichológia tanulására, de szerintem ennél többre van szükség. Az önismeret, a mentálhigiéné, az empátia fejlesztése mind olyan témák, amelyeknek van helyük a tananyagban. Ha a fiatalok már iskolás korban megtanulnák felismerni a saját érzéseiket, és megérteni másokét, az nemcsak a lelki egészségüknek, hanem a közösségeknek is jót tenne. Ráadásul azoknak, akik pszichológia szakra készülnek, ez komoly előnyt is jelenthet.
Hogyan lehet a diákokat még érzékenyebbé tenni a mentális egészség iránt?
A lelki egészségről nem elég csak elméleti szinten beszélni, a mindennapokban is teret kell adnunk neki. Az iskolákban például nagy szükség lenne olyan programokra, ahol a diákok megtanulhatják, hogyan kezeljék a stresszt, hogyan ismerjék meg önmagukat, és hogyan figyeljenek jobban egymásra. Jó példa erre a Sulinyugi program, amely játékos, interaktív formában tanítja meg a gyerekeknek a stresszkezelés és az érzelemszabályozás alapjait, vagy a Lelki Egészség Óra, ahol beszélgetéseken, gyakorlatokon keresztül tapasztalhatják meg, mit jelent odafigyelni magukra és másokra.
Érez különbséget a generációk között, például a Z generáció és a szüleik hozzáállásában?
Abszolút. A fiatalok sokkal nyitottabbak és tudatosabbak. Olvasnak a témáról, követnek pszichológiai tartalmakat a közösségi médiában, és kevésbé félnek beszélni az érzéseikről. A szülők generációja viszont gyakran még abban a hitben nőtt fel, hogy a problémákat „nem illik kiteregetni”. Ők nehezebben engedik el a régi mintákat, pedig sokszor ők is ugyanúgy szenvednek tőlük.
Mit tanácsolna azoknak, akik nehezen nyílnak meg vagy nem mernek segítséget kérni?
Sosem baj megpróbálni. Nem kell rögtön mindent megosztani, elég az első lépés. Meg kell találni azt a szakembert, akiben megbízol, akinek el tudod mondani, ami benned van. A pszichológus nem ítélkezik, hanem segít. Néha már az is óriási megkönnyebbülés, ha valaki végre meghallgat. A segítségkérés nem gyengeség, hanem bátorság.
(Kövecses Sára)
