Lezárult a DUE Médiahálózat és a Pénzügyminisztérium közös pénzügyi játéka, a Nagy Diák Pénzügyes Teszt 6. Az országos edukatív játék első fordulójában több mint 21 000 fiatal tette próbára tudását. A játék május 22-én a középdöntővel folytatódott, majd a döntővel zárult.
A Pénzügyes Teszt azzal a céllal jött létre, hogy a résztvevők játékos formában bővítsék pénzügyi ismereteiket, magabiztosabban mozogjanak a pénzügyek világában, tudatosabban tervezzék meg pénzügyeiket, és a megfelelő tájékozódás után hozzák meg számukra a legjobb döntéseket.
Az online teszt kitöltői közül a legjobb eredményt elérő 1000 játékos e-mailben kapott meghívást a személyes részvételű középdöntőre, amelyet május 22-én Budapesten, az újpesti UP Rendezvénytérben rendeztünk meg.
Ezen a napon zajlott az országos játék döntője is, ahová a középdöntőből a legjobb eredményt elérő 10 játékos – Tóth Bence László, Molnár Emese, Károlyi Krisztián, Macha Jeremiás, Nyerges Viktória, Fábián Veronika, Szabó Míra, Tóth Tamás Bálint, Nagy Martin Tamás és Szabó Nikoletta – jutott be. Ők Petur András játékmester vezetésével, egy izgalmas TV-kvíz keretében döntötték el, kik vihetik haza a fődíjakat.

A döntő félidejére már csak az 5 legjobb játékos – Tóth Bence László, Tóth Tamás Bálint, Károlyi Krisztián, Szabó Nikoletta és Molnár Emese – maradt versenyben. Szoros küzdelemben Tóth Bence László szerezte meg az első helyet, és egy görög tengerparti nyaralással gazdagodott. A díjat Dr. Zsolnai Alíz, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, valamint Dr. Szayly József, a DUE alelnöke adta át.
A második helyezett Tóth Tamás Bálint lett, aki egy Macbookot nyert, amelyet Dr. Svecz Mária, a MABISZ gépjármű-biztosítási bizottságának vezetője adta át.
A harmadik helyen Károlyi Krisztián végzett, aki egy elektromos rollerrel lett gazdagabb. A díjat Dr. Zsolnai Alíz, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője adta át.
Nemcsak a dobogósok térhettek haza értékes ajándékokkal: az Államadósság Kezelő Központ Zrt. a döntő további résztvevőit is díjazta. A 4–10. helyezettek egyenként 50 000 forint értékű MediaMarkt-vásárlási utalványt kaptak, amelyet Dr. Kolozsi Pál Péter általános vezérigazgató-helyettes adott át.
Labancz Attila, a Magyar Államkincstár szolgáltatásokért felelős elnökhelyettese egy 100 000 forint értékű, kincstári Start-számlán Babakötvénybe fektethető utalványt adott át a középdöntő legfiatalabb résztvevőjének, Molnár Enikőnek.
A Pénziránytű Alapítvány a döntő „Teszt” kérdéscsoportjában legeredményesebben szereplő játékost díjazta. Tóth Tamás egy iPaddel is gazdagodott, amelyet Dr. Balogh László, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke adott át.
Vigh Krisztina, a Magyar Bankszövetség szakmai titkára a középdöntő számolós kérdésében, valamint a bankos kérdésekben legjobban teljesítő játékosokat díjazta. Miklós Csenge Zoé és Szabó Gergő egyenként 100 000 forint értékű értékű MediaMarkt-vásárlási utalványt nyert.
A Pénzügyes Tesztben nemcsak a diákok, hanem az iskolák is nyerhettek. Az az iskola kapta a különdíjat, ahonnan a legtöbb játékos töltötte ki az első forduló kérdéssorát május 3-ig. Végül a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium végzett az első helyen; az intézmény egy 100 000 forintos támogatást vehetett át, amelyet osztálykirándulásra használhatnak fel. A díjat Dr. Zsolnai Alíz, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője és Dr. Szayly József, a DUE alelnöke adta át.
Mivel a pénzügyi tudatosság minden korosztály számára kiemelten fontos, a Nagy Diák Pénzügyes Teszt nemcsak a fiatalokat, hanem az idősebb korosztályt is versenybe hívta. Az első fordulót kitöltő legszerencsésebb, 40 év feletti játékosa, Tarjánné Nagy Róza egy belföldi, kétszemélyes wellnesshétvégét nyert. A díjat Dr. Zsolnai Alíz, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője és Dr. Szayly József, a DUE alelnöke adta át.
A Nagy Diák Pénzügyes Teszt a Pénzügyminisztérium, a Pénziránytű – Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért, az Államadósság Kezelő Központ Zrt., a Magyar Biztosítók Szövetsége, a Magyar Államkincstár, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a Magyar Export-Import Bank Zrt. és az MNB-EduLab Non-profit Kft. és a Pénzmúzeum támogatásával valósult meg.
Gratulálunk minden résztvevőnek!




















