Amit összemuzsikálsz nyáron, azt raktározd el télre

Barista preparing latte at a coffee house

A nyári munka nem pusztán kereseti lehetőség, hanem az első komolyabb találkozás a pénzügyi önállósággal. A fiatalok ilyenkor tanulják meg, hogy hogyan kell célokat kitűzni, félretenni, tudatosan költeni, és miért kerülhet egy fesztivál vagy külföldi út többe, mint elsőre gondolnák. Dr. Zsolnai Alízzal, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetőjével beszélgettünk.

Érdemes előre pénzügyi célt kitűzni a nyári munkával kapcsolatban?

Igen, mert a nyár hosszú időszak, a diákoknak pedig rendszerint vannak terveik: hobbi, jogosítvány, nyelvtanfolyam, fesztiválozás, koncertek, utazás vagy pihenés. Ezek egy hagyományos családi költségvetésbe sokszor nem férnek bele. De a cél lehet a következő egyetemi félév költségeinek fedezése is. A lényeg, hogy a nyár ne csak elteljen, hanem tapasztalatszerzés és pénzügyi forrás is legyen.

Hogyan ossza be egy diák a nyári keresetét?

Nagyon vonzó, amikor hirtelen megjelenik egy kis pénz a számlán, és az ember azonnal elköltené. Sokszor fejben már a kétszerese is elfogyott. Érdemes mégis beosztani a rendelkezésre álló összeget: jusson élményekre, de maradjon tartalék későbbi tervekre vagy olyan időszakokra, amikor a diák már nem tud munkát vállalni. A pénzügyi tudatosság nem lemondás, hanem előre gondolkodás.

Milyen adózási szabályok vonatkoznak a diákmunkára?

Alapvetően ugyanazok a szabályok érvényesek, mint más munkavállalásnál, de a 25 év alatti fiatalok SZJA kedvezményének értelmében a 15 százalékos személyi jövedelemadót nem kell megfizetniük. Külön lépésre általában nincs szükség, a munkáltató látja az életkort.

Diákszövetkezeten keresztül még kedvezőbb lehet a helyzet. Ők segítenek eligazodni a munkahelyek között, átvállalják az adminisztráció egy részét, és ilyen formában a társadalombiztosítási járulékot sem kell megfizetni. Ez nem jelenti az egészségügyi ellátás elvesztését, azt a tanulói vagy hallgatói jogviszony biztosítja. Egy rövidebb nyári munkánál minden megtartott forint számít.

Hogyan lehet előre megtervezni például egy fesztivál költségvetését?

Nem elég a belépőjegy árát megnézni. A fesztiválok többnaposak, gyakran nem a lakóhelyünk közelében rendezik őket, ezért számolni kell az utazással, a szállással, az étkezéssel és az italfogyasztással is. Szükség lehet olyan eszközökre is, amelyek pillanatnyilag nem állnak rendelkezésünkre, de a fesztiválozáshoz szükségesek, például sátor. Sok rendezvényre folyadékot sem lehet bevinni, a helyszíni árak pedig magasabbak. Nyáron különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel, és az is előfordulhat, hogy valami elveszik, tönkremegy, vagy megbetegszünk. Sokszor nem lehet egyszerűen hazaszaladni, tehát a belépő, szállás és fogyasztás mellé mindig kell egy kisebb biztonsági tartalék is.

Mire figyeljenek a diákok külföldi utazás előtt?

A legtöbb utazásnál a szállás és bizonyos étkezések ára már indulás előtt rendezett, de a helyszíni költségekkel is számolni kell: belépők, vásárlások, apróbb programok, helyi utazás. A legtöbb országban lehet bankkártyával fizetni, ezért nem érdemes nagy mennyiségű készpénzt váltani. A valuta drágább és kockázatosabb. Indulás előtt érdemes megnézni, hogy a bankszámlánkon milyen költségek merülhetnek fel a devizaváltáskor. Sokszor elég egy beállítás az applikációban, máskor csak számlaváltás segíthet. A legfontosabb extra költség a külföldi ATM-es készpénzfelvétel: ez drága, és az itthoni ingyenes készpénzfelvétel szabályai külföldön nem érvényesek.

Miért fontos az utasbiztosítás rövidebb utaknál is?

Bármi történhet: megsérülhetünk, kár érheti a csomagunkat, orvosi ellátásra szorulhatunk. Az utasbiztosítás viszonylag kis összegért nagy segítséget adhat, nemcsak anyagilag, hanem szervezésben is. A telefonos asszisztencia segít eligazodni, orvost, segítséget találni. Ez a kényelem pénzben nehezen mérhető. Biztosítás választásakor azt kell végiggondolni, hogy hová megyünk, és hogy ott mit fogunk csinálni. Ha autóval utazunk, végig nálunk lesznek a csomagok, ha nem tervezünk extrém sportolni, egy kisebb csomag is elég lehet, mint egy repülős vagy Európán kívüli útnál. Ha nagy értékű eszközt viszünk, vagy kockázatosabb programokra készülünk, szélesebb fedezetre lehet szükség. Nem mindig a legolcsóbb biztosítás a leghasznosabb.

Mi lehet a nyár legfontosabb pénzügyi tanulsága?

Az, hogy hosszabb távon is kell gondolkodni. A diákmunkások bére nem mindig magas, de a sok kicsi sokra megy. Lehet félretenni új laptopra, vagy más későbbi tervekre, miközben marad idő és pénz pihenésre és élményekre is. A költségeknél is érdemes megfigyelni, hogy hol lehet apránként visszafogni a kiadásokat. Ebben segítenek a banki applikációk, amelyek megmutatják, mire ment el a pénzünk. Aki szeretné, vezethet Excel-táblát vagy használhat költségkövető alkalmazást is. A cél a visszajelzés: látni, hogy hol lehet dönteni, mit lehet kiváltani, és mikor elég például egy vízzel megtöltött kulacs egy újabb kiadás elkerüléséhez.

 

(Hacsek Anikó, Reisinger Márk)