Vajon miért indul el valaki egy aprócska ormánsági település felé, amikor a mai világban már ismertnél ismertebb turistacélpontok közül lehet választani? Erre a választ nem tudom, de számomra az Ormánság nem csak egy hely a térképen. Nekem ez az otthonom, és egyre jobban foglalkoztat a kérdés: miért is látok az utcán sétálva egyre több idegent? Manapság sok turista fordul meg az Ormánság egyik központjában, Sellyén, de vajon miért? A kisváros első pillantásra talán nem kínál annyi látványosságot, mint egy felkapott turistacélpont, mégis akadnak itt olyan értékek, amelyekkel a környéken kevés helyen találkozhatunk. Ennek előnye szerintem éppen az, hogy az ilyen helyeken a legkönnyebb kilépni a megszokott komfortzónából.
Számomra különösen emlékezetes a Draskovich-kastély (a kiemelt képen), amelynek oka a gazdag növénytakaró jelenléte, ami a nyár közeledtével a legszebb. Közel 700 növényfaj található meg, köztük 20 védett. Ugyanitt megemlíthetném a dombot, ahol futóversenyeket rendeztünk, vagy ha éppen volt hó, akkor szánkóztunk. Ez a hely minden évszakban, sőt, minden hónapban megmutatja egy másik arcát. Bár a kastély statikailag már meggyengült – volt, hogy a területet omlásveszély miatt lezárták – a története és szépsége megmaradt. Különösen örömömre szolgál, hogy a mai napig sok látogatója van, ilyenkor mintha mosolyognának a virágok.
A kastély mellett van még más látnivaló az ide érkezők számára, például a Sellye Városi Termálfürdő. A strand az elmúlt évek során sok újításon esett át, ami mind a gyermekeknek, mind az idősebb korosztálynak kedvező lehet. Biztonságosabb játékok, felújított medencék és kellemesebb közvetlen környezet várja az idelátogatót. Üzemel a tanuló-, az úszó- és a gyerekmedence mellett egy termálmedence is, így véleményem szerint mindenki talál kedvére valót, úgy, ahogy ételek terén is. A fürdőben két büfé is működik, amelyek kellemesen megférnek egymás mellett, ezt belsős információkból tudom, hisz az egyik büfét a családom tartja fenn. A szezon során sok közeli, akár pécsi tábor étkezőhelyévé válik a büfénk, melyet egy hűsítő strandolással kötnek össze. Emellett az év minden szakaszában a vendégek is kihasználják a strand kibérelhető épületeit. A strand csak nyáron üzemel, de a lassan már tíz éve nyitva tartó büfénk télen is nyitva tart.

Sellyét sem jellemzi a falusi nyugodtság és a csend, ugyanakkor kellemes érzést nyújthat, ha valaki kissé elvonulna, de nem akar elzárkózni teljesen a világtól. Számos és sokféle ember megfordul erre, talán pont ezért. A turizmus mértéke ugyanakkor változó, amelynek oka a strand nyitvatartása, az időjárás és egyéb tényezők. Így számunkra mindig meglepetés, hogy éppen milyen nap várható, de pont ezt szeretjük. Ha éppen nincs nagy forgalom, az ott dolgozók akkor is teljes fordulatszámmal pörögnek, hisz mindig van mit csinálni. Az áru és a különböző anyagok beszerzése sem egyszerű a település elhelyezkedéséből adódóan. A legtöbb beszállító cég a pécsi székhelyéről segíti a munkát, de mi is rendszeresen indulunk útnak a tőlünk körülbelül 50 kilométerre található Pécsre, hogy valamennyi szükséges terméket beszerezzünk.
Nyáron a strand és az egyéb programok által több a turista, de télen sem maradunk egymagunkban, hisz az év elején a Böllérfesztivál kerül megrendezésre, ahol a hagyományok és ízek választéka kerül előtérbe. A résztvevők – vagy éppen versenyzők – általában helyiek, de sok kivételt láttunk már. Összességében elmondható, hogy nyáron, iskolaszünetben több látogató érkezik az Ormánságba.
A településen magánszálláshelyek, vendégházak és apartmanok is vannak, a térség nagyságához mérve sok szállás található. Vannak olyan esetek is, amikor a Drávamentén megszálló vendégek érkeznek Sellyére kirándulás céljából, hisz nem csak autóval, de biciklivel is könnyen bejárhatóak a térség falui.

A város belterületén van egy egész nagy focipálya, két műfüves pályával karöltve, ahol a környező falvak és kisvárosok mérkőzéseit sokszor megszervezik, mivel itt tevékenykedik egy sportegyesület is. A város szinte minden hónapban nagy szórakozásnak örvend, hiszen a Tamás Bátya Kunyhója a fiatalok számára is gyakran szervez bulikat. Ezeknek a tematikája is változó, az itallap és a zene pedig minden ízt és stílust felkínál. Ám ez sem csak a fiatalok számára élvezhető, minden korosztály megfordul itt is, és az ő nyitvatartásuk is rugalmas, ami különösen dicséretre méltó, hisz a TBK (Tamás Bátya Kunyhója) tulajdonosa üzemelteti nyári szezonban a Termál Teraszt. Szinte már elmondható, hogy családi vállalkozás ez számukra, ami szerintem egy különleges varázst ad a helynek.
A felsorolt létesítmények mellett sok egyéb falatozó és kocsma is jelen van a településen, amelyekben ugyanolyan jókedvvel és odafigyeléssel találkozhatunk. Elhelyezkedésüket tekintve pedig külön kiemelhető, hogy könnyen megközelíthetőek, ami nem meglepetés, mivel a település nem nagy..

Sellyén a méreténél nagyobb élet lakozik., A település környezetében található ormánsági falvak kisebbek, csendesebbek, kevesebb látogatóval. A környező falvakban jellemzőek a helyi közértek, kocsmák, esetleg kultúrházak, ahol a helyi érdekű eseményeket szervezik, ugyanakkor ezekben a falvakban is rejlik sok-sok érték, amit érdemes felfedezni, akár csak egy sétával, ha arra jut idő.
(Kiemelt kép: Wikipédia)





















