Az anyukám, még amikor ennél is kisebb voltam, sokat mesélt egy rádiós tábor nevezetű dologról. Elmondta, hogy több héten át nem aludt, de cserébe nevetett, magnószalagokat hordott a kezén, és a beszámolójában a mustra szóhoz érve mindig kissé elbizonytalanodott. Ezt a mesét elraktároztam, majd 2015-ig egészen addig nem vettem elő, amíg én is részese lehettem ennek a tábornak. Már értem, milyen nem aludni, milyen éjfél után nevetni a lapszerkesztőségben, és milyen kábelt hordani a kezemen, és már értem anya vegyes érzelmeit a mustra szó hallatán. A DUE-tábor előtt Budapest és egy nógrádi kis falu között ingáztam, és mióta a Budapesti Metropolitan Egyetem kommunikáció és médiatudomány szak hallgatója vagyok, ez egy cseppet sem változott. Jelenleg az Ipoly televízió szerkesztő riporter gyakornokaként tevékenykedem, illetve a helyi rádióba is bedolgozom. Megfordultam már online borlapnál, magyar termékeket reklámozó blognál is. Gimnazistaként az iskolaújság szerkesztője voltam, majd többször a Nógrád Megyei Hírlapban publikáltam. Az igazai fejlődést és azt a döntést, hogy én a médiának valamelyik ágával szeretnék foglalkozni, csak a DUE-tábornak köszönhetem. 2016-tól folyamatosan írok a DUE Tallózóba kisebb-nagyobb cikkeket. A szakmai fejlődésen túl rengeteg barátot ismerőst szereztem a DUE-ban. Ha szabadidőm engedi, akkor a kis állatkáimmal foglalkozom, vagy általában valamerre épp utazom, egy nagy bödön kávéval, és azon mélázom, mennyit kell még aludni a következő táborig.
