Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy amikor megszületünk, egy tiszta, fehér lappal indulunk a világba. A modern tudomány eredményei azonban egyre inkább árnyalják ezt a képet. Az, hogy kiből mi lesz, messze nem csak a puszta akaraterőn vagy a szerencsén múlik. Valójában mindannyian egy láthatatlan, nehéz hátizsákkal a hátunkon vágunk neki az életnek, amelyet a felmenőink pakoltak meg. De vajon mekkora a súlya ennek a csomagnak, és létezik-e belőle kiút? Ha összerakjuk a szociológia, a pszichológia és a biológiai kutatások eredményeit, egy árnyaltabb képet kapunk arról, hogy mennyit számít az, hogy honnan jöttünk.

A külső forgatókönyv
Ha a társadalom felől közelítünk, a képlet rideg és statisztikailag pontos. Huszár Ákos szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársának kutatásai rávilágítanak, hogy Magyarországon a társadalmi mobilitás korántsem független a származástól. Aki az alsóbb rétegekbe születik, annak életpályáját  a származása, a szülők iskolázottsága és a lakóhelye is jelentősen befolyásolja.

A szociológiai adatok szerint az oktatási rendszerünk nem minden esetben képes kiegyenlíteni a startvonalnál meglévő különbségeket, sőt bizonyos mechanizmusai akár újratermelhetik vagy erősíthetik is azokat.  Nem csupán az anyagiakról van szó: a családból hozott kapcsolati háló és a kulturális kódok, az otthonról hozott beszédstílus, a fellépés és a magabiztosság olyan láthatatlan ajtókat nyitnak meg a munkaerőpiacon, amelyekről a hátrányos helyzetből indulók még csak nem is hallottak. A származásunk tehát kijelöli azt a társadalmi és gazdasági keretrendszert, amelyben mozoghatunk.

A belső forgatókönyv

De mi történik akkor, ha valakinek mégis sikerül áttörnie ezeket a társadalmi korlátokat? A siker ekkor sem feltétlenül garantálja a belső békét. Itt lép be a képbe a pszichológia: Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus elmélete szerint a múltunk nem a születésünkkel kezdődik. Szüleink és nagyszüleink fel nem dolgozott traumái, elhallgatott családi történetei és titkai, vagy a család korábbi anyagi veszteségei tudattalan forgatókönyvként élnek tovább bennünk. 

Gyakran megesik, hogy egy sikeres „osztályváltó” – az a személy, aki elsőként szerez diplomát a családban – bűntudattal, szorongással vagy a saját sikereivel kapcsolatos belső konfliktusokkal  küzd. Ez a tudatalatti lojalitás a család felé: ha az ősök szenvedtek, a lélek mélyén bűnnek tűnhet boldognak vagy gazdagnak lenni. A hozott háttér tehát nemcsak a külső lehetőségeinket, hanem a belső, lelki szabadságunkat is alapjaiban korlátozza.

A biológiai pecsét
Sokáig úgy gondoltuk, hogy a társadalmi hátrány és a lelki trauma csupán elvont fogalmak. Az epigenetikai kutatások azonban arra utalnak, hogy a környezeti hatások és a tartós stressz bizonyos esetekben a génműködés szabályozásával is összefügghetnek., A DNS-ünk nem egy megváltoztathatatlan kőtábla, hanem egy dinamikus rendszer, ami reagál a környezetre.

Rachel Yehuda professzor, a New York-i Mount Sinai Kórház neurobiológusa holokauszt-túlélők leszármazottjait vizsgáló munkájával, valamint Connie Mulligan professzor a szíriai menekült családok körében végzett kutatásaival igazolta: az anyákat ért extrém stressz, a háború és az erőszak biológiai lenyomatot hagy az utódok génjein. A traumatizált ősök gyermekei egy biológiailag túlfeszített, állandó „túlélő-üzemmódra” kalibrált idegrendszerrel jennek a világra. Ez a molekuláris örökség felnőttkorban fokozott szorongásként, pánikra való hajlamként vagy akár fizikai megbetegedésként jelentkezhet.

Ha a három területet egymásra vetítjük, kirajzolódik a kép: az, hogy honnan jöttünk, a biológiai folyamatainktól  a társadalmi pozíciónkig számos tényezőn keresztül befolyásolhatja az életünket. A gazdasági korlátok, a pszichés minták és bizonyos biológiai sérülékenységek egymást erősítve láncolnak minket a múlthoz.

A tudomány legfontosabb üzenete mégsem a fatalizmus, hanem a remény. Az epigenetikai folyamatok dinamikusak és bizonyos körülmények között változhatnak, a családi minták tudatosítással felülírhatók, a társadalmi akadályok pedig támogató közösségekkel áttörhetők. A hozott hátizsákot nem mi választottuk, de a felnőtté válás igazi feladata éppen az, hogy belenézzünk, megértsük a tartalmát, és eldöntsük, mi az, amit tovább viszünk, és mi az, amit végleg kiveszünk belőle.

Források

• Huszár Ákos: Az osztály hosszú árnyéka (Társadalomtudományi Kutatóközpont)
• Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors (Kulcslyuk Kiadó)
• R. Yehuda és munkatársai: Holocaust exposure induced intergenerational effects on FKBP5 methylation (Biological Psychiatry)
• C. J. Mulligan és munkatársai: Epigenetic alterations associated with war trauma and violence among Syrian refugee families (American Journal of Biological Anthropology)

Képek: pixabay.com