Nem is gondolnánk, hogy időnként mennyire orrunknál fogva vezetnek minket a videójátékok fejlesztői. A játékon belüli vásárlások, lootboxok gyakran addiktív funkciókkal vannak összekapcsolva, így hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy kedvenc „ingyenes” játékunkban nem jutunk előrébb anélkül, hogy újra és újra pénzt költenénk. Dr. Ábrahám Edittel, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság osztályvezetőjével beszélgettünk.

Mi számít fogyasztóvédelmi szempontnak a videójátékok esetében?

Egy videójáték ugyanúgy árunak minősül, akár egy könyv. A különbséget a hagyományosabb fogyasztói szerződésekhez képest az áru sajátossága adja, hiszen digitális elemeket tartalmaz. A videójátékok világában fogyasztóvédelmi kérdésnek számít minden olyan helyzet, amelyben a vásárló, tehát egy játékos pénzt fizet valamilyen digitális tartalomért. Ennek során számos klasszikus fogyasztóvédelmi helyzettel találkozhatunk, például az árfeltüntetés megfelelőségével, a szerződési feltételek átláthatóságával. Felmerülhet az úgynevezett tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat is, amikor a vásárlót megtévesztik, például egy lényeges információ elhallgatásával. Problémás területek közé tartoznak a játékon belüli vásárlások, amelyek egy teljesen új típusú mikrotranzakciós rendszert jelentenek. Az elmúlt években a videójáték-ipar jelentős piaci növekedésen esett át, amivel párhuzamosan egyre nagyobb szerepet kap egy olyan újfajta üzleti modell, amelynek lényege, hogy ingyenesen hozzáférhető játékokat kínálnak a fejlesztők, amiken belül további extra – fizetős – tartalmakat érhetnek el a játékosok. Ez alapvetően nem jogellenes és nem kifogásolható. A probléma abból fakad, hogy ezek a vásárlások sokszor elengedhetetlenek a játékban való fejlődéshez. Gyakran addiktív funkciókat építenek be a játékokba, amiket összekapcsolnak a pénzköltéssel.

Mit jelent pontosan a játékon belüli vásárlás és miért lehet még veszélyes a fiatal játékosokra nézve?

A játékos valódi pénzért szerez virtuális tárgyakat vagy előnyöket a játékban. A veszélye abban rejlik, hogy gyakran pszichológiai trükkökkel, sötét mintázatokkal ösztönzik a költekezést a fejlesztők. A hamis időnyomás, vagy egyes játékokban a fejlődés szándékos lassítása készteti a játékosokat arra, hogy virtuális valutát vásároljanak.

Mi az a lootbox, és miért vitatják sokan, hogy ez szerencsejátéknak minősül-e?

A lootboxok – ún. zsákmánydoboz vagy szerencsedoboz – olyan digitális tartalmak egy játékban, amelyeket a fogyasztó általában játékon belül használható virtuális valutáért cserébe tud megvásárolni, és véletlenszerűen tartalmaz jutalmakat. A játékos csak az ellenérték megfizetése után tudja meg, hogy mit is vásárolt pontosan. Tehát fizet valamiért, aminek az értéke előre nem ismert – ez a szerkezet a szerencsejátékkal rokonítja a modellt, ezáltal speciális veszélyeket és kockázatokat is rejt magában. A konstrukció nem új keletű, az offline világban is léteznek lootboxok: évtizedek óta találkozhatunk gyűjthető kártyajátékokkal, tematikus kártyacsomagokkal. Az online térben viszont komoly problémát jelenthet, hogy az eleinte ingyenes játékok különböző manipulációs technikákkal utóbb minél több pénz költésére ösztönzik a sokszor kiskorú játékosokat. Épp ezért a lootboxok jogi megítélése éles vita tárgyává vált az utóbbi években – jelenleg a magyar szerencsejáték törvény alapján nem minősülnek automatikusan szerencsejátéknak, hisz ehhez három feltétel teljesülése szükséges. A fizetés ténye, a „nyeremény” pénzre vagy vagyoni értékű javakra való átválthatósága és a kizárólagos véletlen szerepe a nyerést illetően mind elengedhetetlen feltétel. Ez utóbbi a lootboxok esetében nem minden esetben teljesül, hiszen valamit mindig nyer a játékos, bár ezek értékében jelentős különbségek fordulhatnak elő. A vita nem elméleti: hazánkban jogszabály tiltja a 18 éven aluliak részvételét a szerencsejátékban, valamint az őket célzó szerencsejáték reklám is tilos. Ehhez képest a Steam nevű játékkereskedelmi platform 50 legnépszerűbb, lootboxot tartalmazó játékának 43%-a 12+-os korhatár-besorolású.

A jelzett fogyasztóvédelmi problémákra reagálva a fogyasztóvédelmi hatóság 2025-ben is vizsgálta több videójáték kapcsán a korhatár-besorolás meglétét, továbbá az esetleges tisztességtelen, manipulatív kereskedelmi gyakorlatnak minősülő elemeket. Nemrégiben került bejelentésre a fogyasztóvédelmi hatóság 7 pontos cselekvési terve, amelynek első pontja a gyermekvédelmi jellegű fogyasztóvédelmi vizsgálatok erősítése, tehát a jövő évben is aktív ellenőrzések várhatók.

Számtalan cikket olvashatunk a digitalizáció hátrányairól és előnyeiről, azonban arról már kevesebb diskurzus folyik, hogy mindez hogyan hat ki a kultúrafogyasztási szokásainkra. Pedig valójában jobban átformálódott az évek során, mint gondolnánk.

Mozi vs Netflix

Az 1800-as évek végi embernek forradalminak számított az első olyan alkotás, amit egy képernyőn keresztül tapasztalhatott meg. Gondoljunk csak az elhíresült A vonat érkezése című filmre, amiről fejvesztve futottak ki az emberek, ugyanis azt hitték, hogy veszélyben vannak egy tényleges gőzmozdony miatt. Ma már alapvetőnek vesszük, hogy a napunk nagy részét monitor előtt töltjük, sőt, a legtöbb információ, amit az agyunk befogad, szintén képernyőről érkezik.

A mozi tipikusan egy olyan médium, aminek közel 130 éve még mindig van létjogosultsága, továbbá a technikai újításoknak megfelelőn fejlődik. Azonban régen, amikor még nem volt televízió, azért jártak az emberek moziba, hogy hírekről tájékozódjanak. Mára ez átalakult, szórakozás céljából látogatjuk meg a filmszínházakat, teljesen más élményt nyújt, mintha otthon kapcsolnánk be egy filmet.

A 2020-ban berobbanó koronavírus-járvány viszont elhozta a streaming szolgáltatók felemelkedését: mivel az emberek nem járhattak moziba, rákényszerültek arra, hogy otthon nézzenek filmeket. Ezt a lehetőséget a Netflix aknázta ki a leginkább, rengeteg új műsorral bővítette ekkoriban a kínálatát. Ugyan a karanténnak már jó ideje vége van, ez az eltolódás azonban továbbra is veszélyezteti a mozikat: sokan rájöttek arra, hogy egy-egy streaming szolgáltató havidíja nagyjából egy mozijegy árának felel meg, így inkább a kanapéjuk kényelméből élvezik kedvenc műsoraikat.

Olvasás vs TikTok

Rengeteg szülő küzd azzal, hogy gyermeke nem szeret olvasni, vagy egyszerűen csak nem köti le ez a fajta elmélyült tevékenység. A TikTok hirtelen népszerűvé válása óta ez a probléma még inkább aggasztóvá kezd válni. Hiszen amikor a TikTokot görgetjük, olyankor az agyunk másodpercenként újabb és újabb információkat fogad be, ezáltal hozzászokik az ingergazdag környezethez. Emiatt egy könyv olvasása nehézkessé válik, mivel nem köti le eléggé az olyan egyént, aki a folyamatos impulzusokhoz van hozzászokva.

Ez a jelenség nemcsak a mai kisgyerekeket érinti (akiket képernyő-generációnak is szokás hívni), hanem a Z generációt is. Sajnos ide is szorosan kapcsolódik a Covid-19, ugyanis ezekben az időkben sokan a telefonunkhoz nyúltunk unaloműzés céljából, és ezt leghatékonyabban a TikTok tudta teljesíteni.

Koncertek vs Spotify

A digitalizáció természetesen a zenehallgatási szokásainkat is befolyásolja, ami kihat az élő zenei élményekre is. A bakelit lemezen történő zenehallgatás tulajdonképpen egy rituális folyamat volt: az ember leült a lejátszó mellé, és az elejétől a végéig meghallgatott egy adott albumot. Amióta hordozható médiumokon fogyasztjuk a zenét lehetőségünk van a számok között keresgélni, bármennyit átugrani; szelektálni. A rituális zenehallgatás megszűnt, sőt, egyre kevesebbet hallgatunk zenét az otthonunkban, sokkal inkább utazás, edzés, vezetés közben. Ezáltal nem figyelünk annyira a részletekre, illetve hajlamosabbak vagyunk egy-egy előadónak csupán a legnépszerűbb számait meghallgatni.

A Spotify ugyanis elsősorban ezeket ajánlja fel: mivel jóformán végtelen a választék, kiválogatja a mások által leghallgatottabb trackeket, ezáltal is megnehezítve a saját ízlésed formálását. Alapvetően a Spotify algoritmusa kifejezetten arra specializálódott, hogy az ízlésedet követve ajánl neked zenéket, azonban én azt tapasztaltam, hogy hiába illik bele egy adott zeneszám az ízlésvilágomba, attól az adott előadótól a legnépszerűbb számokat dobta be újra és újra.

Annyi erőfeszítést pedig nem teszek bele a zenehallgatásba (a ritualitás haldoklása miatt), hogy a többi számnak is utánanézzek. Ez pedig kihat a koncertekre járásokra is, mivel nem ismerjük meg az előadót annyira, hogy költsünk is arra, hogy lássuk élőben előadni. A Netflixhez hasonlóan itt is elmondható, hogy a kényelem nagy úr.

Egy kisebb kezdő zenekar, vagy bármiféle underground formáció a Spotify-on például emiatt nehezen tudja magát szélesebb közönséggel megismertetni. Létezik egy niche közönségük, akik lelkesen járnak a koncertekre, viszont azok a rajongók, akik újonnan csatlakoznak be, nem valószínű, hogy a Spotify-ról ismerik az adott előadót; sokkal inkább ismerősök által.

Mi a helyzet a színházakkal?

A színház az egyetlen olyan kulturális képződmény, aminek az élményét a digitalizáció nem próbálja meg helyettesíteni. A karantén ideje alatt ugyan vetítettek online előadásokat, de meg se közelítik azt, amikor a néző a helyszínről látja a történetet, illetve a színészek játékát. Éppen amiatt kevesen is nézték ezeket. Sajnos egyre kisebb réteg jár színházba – és leginkább az idősebb korosztály –, ami viszont betudható az elektronikus alteratívák széles kínálatának. Digitális vetélytársa tehát nem akad, ellenben a népszerűségének nem tesz jót a hirtelen felbukkanó rengeteg más kikapcsolódási lehetőség.

Vitathatatlan, hogy a körülöttünk körvonalazódó változások a kultúrafogyasztási szokásaink kapcsán kihatnak a hagyományosan ismert opciókra, azonban mindezt fordíthatjuk az előnyünkre is. Minden médiumnak és platformnak megvan a maga sajátos tulajdonsága, melyeket semmi sem tud maximálisan pótolni, így a kihalás sem veszélyezteti ezeket; csupán átalakulnak.

(Oláh Zsanett, Hallgató Magazin, Budapest)