A Kaczián-díj idei nyertese a számomra egyik legkedvesebb magyar városból származik – ez az információ persze nem sokat segít, maximum engem emlékeztet a fiatal éveimre. Ha elárulnám, hogy melyik csapat meccseire jártam ott rendszeresen, akkor más közelebb lennénk a megoldáshoz, de ennyire talán nem kell kapkodni.
Szinte gyerek volt még az idei díjazott, amikor megismertük, ami nem csoda, hiszen már egészen fiatalon a legtehetségesebbek közé tartozott. Nem egyedül érkezett a közösségünkbe, hanem néhány barátjával, akik közül van olyan, aki még mindig aktív tagja a DUE-családnak.
Balatonszárszón csatlakozott hozzánk és egyből felhívta magára a figyelmet. Talán csak a fotósok nem kedvelték igazán, mert nem tudtak róla olyan képet készíteni, amin tetőtől talpig látszott. Erről persze nem ő tehetett, hiszen ő maga volt ebben az esetben a hozott anyag.
Azért kedvelem, mert szakterületének nemcsak a legújabb trendjeivel van tisztában, hanem ismeri a szakmája múltját és használni is tudja a régi fogásokat a modern környezetben is.
Nyugodt, vidám személyisége a körülötte dolgozókra is jó hatással van. Sosem ideges, ha mégis feszült valami miatt, akkor is nyugodtan oldja meg a helyzetet.
Rádiósként a keverőpult és a mikrofon mögött is otthonosan mozog. Könnyű neki, hiszen amolyan drónként felülről rálát mindenre. A tehetségét minden évben bizonyítja, leginkább azzal, hogy folyamatosan megújul. Nem nehéz, hiszen tele van jobbnál jobb ötletekkel.
Az idei Kaczián-díjas az az ember, akinek csodás módon nem havas a teteje, annak ellenére is kedveljük, hogy sokunknál magasabban hordja az orrát, az idei nyertes: Bodonyi Dániel.
(Kecskés István)
