Véget ér a 2025-ös esztendő, így illik értékelni azt, ami már elmúlóban van, és szólni arról, ami a reményeink szerint ránk vár az előttünk álló évben. Másként: érdemes beszélni a tényekről és a vágyakról.
Kezdjük a tényekkel.
Amit elterveztünk erre az évre, azt megvalósítottuk, ráadásul sokat mosolyogtunk év közben – ez utóbbi fontos, erre még visszatérünk. Régen voltak olyan sokan a nyári táborban, mint ebben az évben Balatonkenesén. Ráadásul nemcsak nagy létszámú volt, hanem jól is sikerült a Balaton melletti kilenc nap.
Persze semmi sem tökéletes, hiszen idén vállalta el utoljára a tábor vezetését Babcsány András, akinek köszönjük az elmúlt évek munkáját. Üde színfoltja volt sokunk kedvenc programjának, amelyet precízen, kiszámíthatóan és profin irányított. Nagy baj azonban nincs, hiszen a tudatos építkezésnek köszönhetően Bodor Júlia már át is vette a stafétabotot, és elkezdte a 2026-os tábor előkészítését – jó kezekben lesz az irányítás. Ő is tudja, hogy a tábor olyan, mint a biciklizés: tekerni kell, mert anélkül eldőlsz.
A sajtófesztiválból idén már a harminckettediket rendeztük meg, ezúttal is két napon át. Sokan voltunk, a programok változatosságára sem lehetett panasz. Mosolyogva – ez fontos! – vették át díjaikat a legtehetségesebb diákmédiások, és megmutatták tudásukat a nagy tesztek döntősei is. Ha már tesztek: megszámolni is nehéz, hogy az idei évben hány ilyen versenyt rendeztünk, de egyre népszerűbbek.
Ebben az esztendőben is volt téli túra – külön köszönet jár a szervezőknek, és gratuláció azoknak, akik mosolyogva (fontos!) teljesítették a kihívásokat. Ezen felül több olyan eseményt is élvezhettünk, amelyeket nem az egyesület vezetése, hanem a tagság egy aktív része szervezett – azok, akiknek fontos a közös ügyünk.
És talán az egésznek ez a lényege.
Azért lehetünk már 36 éve jelen a fiatalok életében, mert akik találkoznak velünk, azoknak a nagy többsége nem szakaszjegyet vesz, hanem bérletet – és ráadásul együtt mosolygunk. Az egész létünk lényege az a közösség, amely a DUE-ban és körülötte kialakult. Ez mutatja meg az egyesület erejét, és vázolja fel azt is, hogy nemcsak múltunk és jelenünk, hanem jövőnk is van.
Essék hát szó erről is: a jövőről, vagy ha úgy tetszik, a vágyakról.
Izgalmas időszakot élünk, és izgalmas hónapok várnak ránk. Nekünk azonban terveznünk kell, meg kell álmodnunk mindazt, amit a jövőben meg akarunk élni. Az a legkevesebb, hogy jó lenne mindent megismételni úgy, ahogy volt: sikeresen és mosolyogva. Ha azonban csak ez lenne a célunk minden év elején, akkor már rég csak múltunk lenne. A folyamatos megújulás, az újabb tervek készítése visz előre minket immár több mint három és fél évtizede.
A helyzet az, hogy 2025 végén, amikor a tervekről és a vágyakról beszélünk, a DUE-ban sok mindenben biztosak lehetünk. Először is abban, hogy jövőre július 4. és 12. között újra lesz nyári tábor. Aztán azt is tudjuk, hogy májusban megrendezzük a 33. Országos Sajtófesztivált, amelyen átadjuk a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat díjait. Az is biztos, hogy a hagyományos teszteket is megtartjuk, és 2026-ban is a téli túrával indul az év.
Sokan irigykedhetnek ránk, hogy ennyi mindenben biztosak lehetünk a jövő évvel kapcsolatban már 2025 végén.
Persze most az első a karácsony. Azt kívánom mindenkinek, hogy legyen együtt a szeretteivel, a családjával, a barátaival, és mosolyogjon sokat. Mert – ahogy Kalkuttai Szent Teréztől (Teréz anyától) tudjuk – „A béke egy mosollyal kezdődik.”
Áldott, mosolygós karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok a DUE vezetősége nevében mindenkinek!
Kecskés István
elnök




















