Noha ugyan a húsvét a feltámadás ünnepe – és szó se róla, a múlt hét után a zeneiparban is volt szükség a feltámadásra – ezen a héten ez nem jött el. Ugyan kaptunk kettő igencsak kellemes albumot, de sajnos ezek mellett a heti megjelenések nem kecsegtettek sok jóval. 15. heti összefoglaló:
Selena Gomez – Rare (Deluxe)
A január 10-i megjelenés után megérkezett a bővített verziója Selena Gomez Rare című korongjának. A 27 éves színész– és énekeső 4 új számot pakolt rá az eredetileg teljesen átlagos hosszúságú albumra. Így a teljes meghallgatása most már 54 percet igényel.
A legérdekesebb dal az újak közül egyértelműen a Souvenir, amelyet Selena a The Weeknddel való kapcsolatának dedikált. Megjelenik benne több olyan elem is, amely a kapcsolatukra ad egy kis utalást. A legszembetűnőbb az a sor, ami kísértetiesen hasonlít The Weeknd Call Out My Name című slágerének ikonikus soraira:
„Calling your name, the only language I can speak”
Emellett megjelenik több olyan helyszín is, ahol a pár még megfordult, mikor még együtt voltak. Fun fact, hogy Weeknd az After Hours című albumában viszont nem említi Selena-t, sőt az egész igazából Bella Hadidhoz, az énekes volt barátnőjéhez szól, és azt üzeni, hogy mennyire megbánta a szakítást.
Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy az énekesnő ezzel az albummal segíti a koronavírus legyőzését is, hiszen minden egyes eladott korong után 1 dollárral támogatja az ellenszer kifejlesztésért indult kutatást.
The Strokes – The New Abnormal
Közel 7 év után ismét új albummal jelentkezett a The Strokes. Az amerikai rockbandáról már 2016-ban sokan azt gondolták, hogy szinte feloszlottak, miután több, mint három évre eltűntek. Akkor viszont egy meglepetés számmal eloszlatták ezeket a pletykákat. Azóta több fesztiválon is megfordultak, most pedig 3 évnyi munka után megérkezett a hatodik stúdió albumuk, a The New Abnormal.
A stílus nem változott, továbbra is a könnyed rock kedvelői lesznek a legboldogabbak a végighallgatás után, de érdemes mindenkinek akár csak egy-egy számra belehallgatni, mivel nagyon könnyen beszippanthatja a varázsa. Bevallom, eddig nem sokat tudtam a zenekarról, egyedül a Bad Decisions-t hallgattam meg párszor a februári megjelenése után, de őszinte leszek, ha meg lesz tartva az idei Sziget Fesztivál, elképzelhető, hogy ott leszek a koncertjükön valamelyik sorban.
Twenty One Pilots – Level of Concern
Azok közül, akik kint voltak a 2019-es Szigeten, ki ne emlékezne Tyler Joseph-re a Twenty One Pilots énekesére, aki a Car Radio című szám alatt fogta magát és nemes egyszerűséggel felmászott a színpad tetejére. Na, a Level of Concern-ben az ő gondolataival ismerkedhetünk meg a jelenlegi, pánikhelyzettel kapcsolatban. Tylernek ez az első száma, amit elektronikus gitáron írt, szerinte pedig egy egyszerű, de reményteli zenét sikerült csinálniuk.
Alesso és Liam Payne – Midnight
„Az egyik kedvenc dalom, amit valaha készítettem kint van!!!” – így köszöntötte a Midnight című legújabb trackjét a svéd producer, Alesso. Személy szerint ezzel vitatkoznék, hiszen van több olyan slágere is, amelyek ennél nagyobbat ütöttek. Bár igaz, hogy egy DJ által készített zenének viszonylag több idő kell, hogy befusson, mint egy popsztár legújabb slágerének, így az idő még rám tud cáfolni. Ebben pedig Liam Payne neve is segíthet, akinek ez a legújabb megjelenése a tavaly albuma óta. A zene egy klippel érkezett, amiben ugyan mindketten szerepelnek, de az otthonmaradás érdekében, csak a saját házukban vagy stúdiójukban. Ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az emberek maradjanak otthon.
Alec Benjamin – Six Feet Apart
Szerintem kezdhetünk beletörődni, hogy amíg nem járhatjuk újra az utcákat, addig a zenészek is csak ezzel kapcsolatban írják a legújabb dalaikat. Alec Benjamin is így volt ezzel, akinek lehet, hogy az új albumával való terveit is átszabhatja a vírus. A megjelenés jelenleg május vége, de lehet, hogy ez változni fog. A Six Feet Apart pedig egy olyan szám, amely eredetileg nem az albumra készült, mégis a jelenlegi helyzetben megszületett.
(Lendvai Martin)
(Képek forrásai: https://www.selenagomez.com/, https://www.stereogum.com/)