A szerelemnek az emberiség évezredein átívelő, kultúránként jellegzetes kifejezési eszköztára, szimbolikai rendszere, művészete alakult ki. Ez elsősorban az irodalomban érhető tetten. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk, azt vesszük észre, hogy ugyanazon nyelv költői, írói is több oldalról közelítik meg a szerelem fogalmát. A szerelemmel kapcsolatban alkotott vélemények és felfogások minden embernél és kapcsolatnál egyediek. Ez nem baj, sőt!
Csak hát, ha piros szívecskés rózsaszín plüssmackóval vagy szív alakú bonbonnal lepjük meg a kiválasztottunkat ezen, a fogyasztókat célzó reklámhadjáratok számára egyre nagyobb jelentőséggel bíró napon, nem biztos, hogy pont magunkat és a mi érzéseinket fejezzük ki az ajándékokkal. Ugyanis, ha pár ezer embernek pont ugyanaz a piros szívecskés rózsaszín plüssmackó és szív alakú bonbon kerülhet a kezei közé, mikor a beharangozott „nagy nap” előtti este, a nagy lökdösődés közepette próbál valami ajándékot vadászni szíve választottjának valamelyik boltban, akkor mindegyikük pont azt az egyedi és megismételhetetlen élményt nyírja ki egy laza mozdulattal, amelyről a szerelemnek szólnia kellene. Hisz elég kicsi az esélye annak, hogy ezek az emberek ugyanúgy szeressenek. Akkor miért ugyanazt az ajándékot választják kifejezési módnak?
A szerelem nem korlátozott február 14-ére. Így elgondolkodhatunk azon, hogy maga a nap és az abból eredő egyre erősebb társadalmi kényszer, vagy ténylegesen a mi motivációnk és érzésünk vezet-e a rózsacsokrokkal tarkított ünnepléshez, amelynek eredeti célja kifejezni, hogy mennyire szeretjük a másikat. Ezt az év bármely napján megtehetjük. Pont ebből fakadóan értelmetlen szerelmet vallani csak az ünnep miatt Valentin napján. A mi szerelmi vallomásunk tesz egy napot különlegessé, magasztossá, nem pedig fordítva.
De ha a mi szerelmi vallomásunkhoz kifejezőeszközként elengedhetetlenül szükségesnek érezzük az ember méretű piros szívecskés rózsaszín plüssmackót és az 5 kilós kiszerelésű bonbont, de feltétlenül díszcsomagolásban, akkor hajrá, hadd szóljon! Szeretnénk olyat adni választottunknak, amit addig még sosem, ezért versírásra vetemedünk? Úgy gondoljuk, hogy elérkezett az ideje annak, hogy kipróbáljuk magunkat a konyhában, és valami igazán finom étket készítsünk? Hosszú levelekben akarunk regélni meséket és mesélni regéket szerelmünknek?
Minden kérdésre a válaszunk az, hogy: IGEN.
Ha ezzel tudjuk magunkat kifejezni, akkor határozott igen. Ne tessék megijedni, nem csak Valentin napján van erre lehetőségünk. Hisz „AZT” a bizonyos pillanatot mi tesszük különlegessé.
(Tóth Tibor, 1367 EHÖK Magazin, Pécsi Tudományegyetem)
