Ahhoz képest, hogy a múlt héten szinte rekordmennyiségű új albumot és számot kaptunk, egyelőre úgy tűnik, ez csak a kezdeti lelkesedésnek volt köszönhető. Igaz, ez a hét sem volt eseménytelen, hiszen Drake is visszatért, mellette pedig több említésre méltó zene is érkezett. Nézzük, mivel gazdagodtunk a 14. héten!
Ha csak az első napot nézzük, elmondhatjuk, hogy az április ott folytatódott, ahol a március befejeződött. Többen is lusták voltak várni péntekig, már bolondok napján publikálták legújabb zenéjüket.
Alan Walker, Rubennel közösen kiadta a Heading Home-ot, és az ehhez tartozó demo-t. A zene premierje viszont már 4 évvel korábban, 2016 februárjában megtörtént, amikor Walker az X Games oslo-i állomásán adta elő. Sokak bánatára, a mostani szám azonban sok elemében eltér az elődjétől.
Személy szerint már nagyon várom Bazzinak a következő albumát, így kifejezetten örültem annak, hogy a héten kiadott még egy tracket róla. A Renee’s Song, ahogy a nevében is benne van, Renee Herbertnek, az előadó barátnőjének készült, pontosan a pár két éves évfordulójára. Jelenleg még csak egy kislemezen kapott helyet, ahol a Young & Alive–val csücsül együtt. Az viszont már ebből a két számból is leszűrhető, hogy az új album már kicsit el fog rugaszkodni Bazzi klasszikus stílusától. Míg a Renee’s Song a lassabb, szövegcentrikusabb oldalt, addig a Young & Alive Bazzi eredeti arculatát képviseli és minden meg van benne, hogy az album vezető slágere legyen.
Drake ezúttal táncos énjét helyezte előtérbe a Toosie Slide zenéjében. Miután a szám egy részlete elterjedt a TikTokon, ahol Toosie, egy atlantai koreográfus készített hozzá egy táncot, Drake maga is kapott az alkalmon és nem tétovázva, pénteken az egészet megjelentette. A címet egy az egyben átvette a Toosie Slide elnevezésről, sőt még gyorsan egy klip is készült az előadó 100 millió dolláros torontói villájában. A szám sikerének talán Lil Baby örül a legkevésbé, hiszen egy hónapja Drake megkérte, hogy szerepeljen rajta, de ő nemes egyszerűséggel elfelejtette a verzét visszaküldeni, így végül egyedül Drake neve került a szám mellé.
Érdemes megemlíteni még Marshmello, Been Thru This Before című trackjét, hiszen jelentősen eltér a maszkos DJ megszokott, pörgősebb, EDM stílusától. Aki szereti a kicsit visszafogottabb Mellot, ezt a számot is biztos élvezni fogja.
Tyga is rákapott a TikTok adta lehetőségekre. Curtis Roach a nagy unatkozásban összedobott egy egyszerű, mégis aktuális, még csak teljes zenének sem nevezhető valamit, ami az egyik legnépszerűbb trend lett az appon. Erre Tyga válaszolt egy saját verzével, így született meg, a Bored In The House, immáron késznek mondható változata.
Albumok közül őszintén egyedül Steve Aoki, Neon Future IV című alkotását emelném ki. Több, mint egy évvel a bejelentés után érkezett meg, olyan előadókkal a fedélzetén, mint a korábban említett Alan Walker, Timmy Trumpet, a Backstreet Boys, vagy éppen will.i.am. A 27 szám közül szinte mindenki talál a kedvére valót, hiszen annak ellenére, hogy Aoki egy tipikus, elektronikus vonalon mozgó DJ, több, könnyedebb számmal is szórakoztat minket a hatodik stúdióalbumán .
A legértelmetlenebb megjelenés a héten egyértelműen Justin Bieber nevéhez fűződik, aki konkrétan kiadott egy kislemezt olyan zenékkel, amelyek már szerepelnek a legújabb korongján. Ezek után, meg úgy az összes megjelenés után őszintén kicsit jobban örültem volna, ha a múlthéten kiadott Dua Lipa album végül nem kerül egy héttel előbbre. Így amennyire szórakoztató volt a múlt hét, annyira csalódás volt a számomra április első hete.
(Lendvai Martin)
(Képek forrásai: https://w(ww.youtube.com/watch?v=xWggTb45brM, https://www.bazziofficial.com/)