Amennyire erősen zártuk az idei nyarat, elsőre annyira indult szürkén az ősz. Noha az időjárás többé kevésbé még az előző évszakot idézi, az első szeptemberi megjelenések már korántsem azon a szinten vannak, mint pár hete. Annyira nincsenek, hogy két hét alatt is alig jöttek olyan albumok vagy számok, amelyek igazán nagy dobások lettek volna. Egyedül 6ix9ine új albuma az, ami kicsit az átlag felett van, mellette viszont nagyon kevés tetszetős dalt kaptunk. Ez történt az év 36-37. hetén:
6ix9ine – TattleTales
Szerintem egész sokan emlékezhetünk 2018 novemberére, amikor a nemzetközi zenei sajtó szinte egésze arról szólt, hogy 6ix9ine-nak börtönbe kell vonulnia. Akkor, a letartóztatása előtt adta ki első albumát, a DUMMY BOY-t, ennek a folytatása pedig, a szabadulása után most érkezett TattleTales. Ha hihetünk a pletykáknak, az album egy 10 millió dolláros szerződés első gyermeke, viszont azt is híresztelték, hogy egy angol és egy spanyol album fog érkezni. Ez mondjuk abban már megdőlhetett hogy a TattleTales harmadik, már előre kiadott dala, a YAYA spanyol nyelvű.
Megmondom őszintén sosem voltam 6ix9ine hatalmas rajongója, viszont ezen az albumon szerintem sokkal több hallgatható szám lett, mint a DUMMY BOY-on. Köszönhető ez annak is, hogy a kollaborációk száma leszűkült. Mondjuk, nem sok ember hírnevének tehet jót, ha Tekashival áll össze egy-egy dalra, főleg miután akkora utálatot kapott a rap meghatározó alakjaitól.
Marshmello, Demi Lovato – OK Not To Be OK
Egy nagyon fontos témára hívja fel a figyelmet Demi Lovato és Marshmello az legelső közös dalukban. Az OK Not To Be OK azokról az emberi érzésekről szól, amelyeket saját magunkkal szemben támasztunk és a kétségbeesésről, amellyel egyes helyzetekben találkozunk. Ugyan a dal már a nyár folyamán elkészült, viszont a megjelentetéssel egészen szeptemberig vártak, mivel ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet az öngyilkosság megelőzésére, aminek a hónapja a szeptember. A szám először egy sokkal lassabb verzióban került ki Demi Lovato kezei közül, viszont Marshmello hosszas munka után találta csak meg a végleges, ritmusosabb verziót.
Mr Eazi, Major Lazer, Nicki Minaj, K4MO – Oh My Gawd
Egyre közelebb és közelebb van a Major Lazer idei albumának megjelenési dátuma, amit az is mutat, hogy a múlt héten érkezett Oh My Gawd is a Laserism-en kap helyet. A dal igazi vegyes vágott, hiszen stílusok sokasága keveredik rajta, viszont szinte tökéletesen el lett találva, így nagyon élvezhető. Egyszerre érezni rajta egy kis raggaet, a tempója viszont sokkal inkább popra hajaz, egy kis latinnal megspékelve. Erre szórtak még egy kis, jelen esetben minőségi rapet, Nicki Minaj jóvoltából. Valahogy pedig így hangzik 2020 egyik legváltozatosabb dalának a receptje, amit nem lehet nem egyszer meghallgatni.
David Guetta, Sia – Let’s Love
Ismételten kaptunk egy dalt a David Guetta, Sia duótól, ezúttal viszont a francia DJ és az ausztrál énekesnő visszakalauzol minket a 80-as évekbe. Több alkalommal is említettem már, hogy másodvirágzásukat élik a 80-as évek diszkó stílusú dalai, erre a vonatra ült fel ez a páros is. Elmondták, hogy a számot Pat Benatar inspirálta és az első verzióban csak egy lassú ballada volt, amiből készített Guetta egy ritmusos táncolható zenét. A Let’s Love ennek köszönhetően szinte tökéletesen beleillene egy 80-as évekbeli diszkóba.
(Lendvai Martin)