A felnőtté válás küszöbén egyre inkább foglalkoztat a kérdés: és vajon belőlem mi lesz? Mert persze lesz diplomám, nyelvvizsgáim, egyéb papírjaim, de ezek mennyit érnek a való életben? Úgy vélem, hiányzik a tapasztalatom, és nem tudom, ezeket honnan tudom gyorsan mind megszerezni ahhoz, hogy tényleg elmondhassam: felnőtt vagyok, és annak is érzem magam.
A legalapvetőbb különbség talán a mai fiatalok és az előző korosztályok közt, hogy alapvetően kényelembe születtünk. Persze ezt nem lehet általánosan kijelenteni: de ha az átlagos egyetemistákat vizsgáljuk, észrevehető a különbség. Míg szüleink ismerték a nélkülözést és a ház körüli munkát, mi ezeknek töredékével szembesülünk csupán. Őket viszont ez motiválta: szerettek volna olyan életet kialakítani családjuknak, aminek alapja a gazdasági biztonság. Ennek érdekében képezték magukat a minél jobb pozíciókért, hogy megteremthessék azt, amire ők maguk gyermekként vágytak.
A felfele törekvés érdekében sok mindent hajlandóak (voltak) elviselni, gyakran háttérbe szorultak a kapcsolatok, hiszen féltek: ha nem alkalmazkodnak, elbocsátják őket.
Na és aztán itt vagyunk mi, Y vagy Z generációsok – attól függ, ki hogyan értelmezi a határokat – kicsit úgy érzem, elveszetten. Ez szemben áll azzal, hogy szüleink egész életünkben azért küzdöttek, hogy mi szabadon dönthessünk a jövőnkről — ugyanakkor az elmúlt évtizedekben jelentős változások mentek végbe, főleg az információs kornak köszönhetően, amik miatt állandó kihívásokkal nézünk szembe, ráadásul mivel úgy érezzük, mi választhatjuk meg, mit szeretnénk csinálni, nem vagyunk hajlandóak olyan helyzetekbe beletörődni, mint szüleink.
Magasabbak az elvárások a munkaerő-kiválasztásnál is: mivel egyre több fiatal jön ki azonos végzettséggel, nagy a verseny. Mindenkinek meg kell tanulnia eladni önmagát, hogy a munkaadó azt gondolja: „Ő kell nekünk!” Ez egyfajta izolációhoz vezethet társainktól, hiszen mindenki saját céljai felé törekszik, hogy karriert építsen, ne pedig a mekiben kelljen hamburgert felszolgálnia.
Amellett azonban, hogy a különféle élethelyzetek erős határozottságot követelnek, egyre nagyobb az igény a biztonságot nyújtó kapcsolatokra. A munkahelyen átélt hajszoltság érzése ugyanis lelki ürességet eredményez, amit jó, ha fel tudunk oldani – ehhez pedig fontosak a társas interakciók. Egyre nagyobb körben látom azonban, hogy ez nem olyan egyszerű – a fogyasztói társadalom trendjei ugyanis nem csak különféle termékekre vonatkoznak, hanem magánéletünkre is. Hajlamosak vagyunk mindent eldobni magunktól, ami nem tetszik – legyen szó egy hajszárítóról, munkahelyről vagy barátságról – anélkül, hogy komolyabb erőfeszítést fektettünk volna a megjavításába. Tari Annamária pszichológus szerint az önismeret a kulcsa mindennek, ez viszont csak akkor alakulhat ki, ha az ember nem menekül állandóan a nehézségek elől.
Mi viszont hajlamosak vagyunk menekülni. Ez néhány esetben tényleg szükséges, de előtte alaposan fel kell mérni a terepet. Nem egyszerű, mert folyamatosan változik. Azonban nem értek egyet azzal, hogy nekünk könnyebb, vagy nehezebb lenne, ezt elég nehéz felmérni. Más, persze, de mi vagyunk felelősek a jövőnkért, és nekünk kell megtenni mindent, hogy olyan legyen, amilyenre vágyunk.
(Szobonya Katalin, Közgazdász, Budapesti Corvinus Egyetem)
