2022 augusztus 8-án tartotta meg a TV2 a Dancing with the Stars című táncos műsoruk harmadik évadjának exkluzív sajtótájékoztatóját a budapesti Aranybástya étteremben. Az eseményen bemutatták a műsorvezetőket, a zsűriket és a versenyzőket is, valamint egy sztárvendégről is lerántották a leplet. Az egyik táncossal, a paralimpikon úszó Iván Bencével is beszélgettünk.
A Dancing with the Stars-nál immár harmadik éve ugyanaz a rendszer – minden híresség kap maga mellé egy profi táncpartnert, aki évek óta jártas a szakmában, számos táncversenyen helyt állt már, és akivel hétről hétre küzdhet a végső győzelemért. Idén tíz páros veti össze erejét.
Kulcsár Edina magyar szépségkirálynő párja Bonyhádi Ferenc András lesz, Vavra Bence énekes, zeneszerző Lissák Laurával táncol majd, Pap Dorkát, az Exatlon Hungary második évadának és az Exatlon Hungary All Star évadának szereplőjét pedig Sebesi Hunor egészíti ki. A párosok között találjuk még Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózót és birkózóedzőt Szőke Zsuzsannával, Zimány Lindát Bődi Dénes oldalán, valamint Iván Bence paralimpikon úszót is, aki Stana Alexandrával alkothat egy párt a műsor ideje alatt. Versenybe száll még a győzelemért Rubint Réka is, akit célja elérésében a tavalyi győztes Andrei Mangra segít majd. A szintén az Exatlon Hungaryből ismert Somhegyi Krisztián műugró Tóth Katica párjaként lép majd a táncparkettre, de a versenyzők között lesz még Csobot Adél is, akit Hegyes Bertalan segít majd a műsor során.
A tizedik szereplő Kökény Attila énekes lesz, aki bár a sajtótájékoztatón nem tudott jelen lenni családi nyaralása miatt, de egy videóüzenetben lerántotta magáról a leplet. Táncpartnere – aki vele ellentétben viszont ott volt az eseményen – Mikes Anna.
A műsorvezetők személyében a megszokott módon Lékai-Kiss Ramónát és Stohl Andrást tisztelhetjük majd, Gelencsér Tímea, az első évad győztese pedig az online kísérőműsor, a Dirty Dancing Live riporteri feladatait látja el.
A zsűri pultnál azonban történtek változások: Ördög Nóra „öreg motorosként” idén is pontozni fogja a versenyzőket, ahogyan Bereczki Zoli is. Azonban új feladat lesz ez Szente Vajk és Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész és koreográfus számára.
Meglepetés vendégként érkezik még a Dancing with the Stars-ba a Vad angyal című 1998-as szappanopera sztárja, Facundo Arana argentin színész is. Az ő szerepét azonban még nem hozta nyilvánosságra a TV2, ahogy egyelőre még az sem ismert, mikor láthatják majd a televíziónézők az első epizódot adásban.
Az viszont elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a próbák megkezdődtek, így jól ismert hírességeink is elfoglaltabbak, mint eddig bármikor. Szerencsénkre Iván Bence paralimpikon úszónak mégis volt ideje egy rövid beszélgetésre. Elsőként arra adott választ, hogy hogyan lett a Dancing with the Stars idei évadának versenyzője.
„Korábban, a nyár elején készültünk a világbajnokságra, Kaposváron voltunk edzőtáborban. Ott kaptam egy telefonhívást, hogy a TV2-től keresnek engem, de azt még akkor nem mondták el a telefonba, hogy miért. Egy személyes beszélgetésre invitáltak. Két edzés között egyszer ellátogattak hozzám, és ott mondták, hogy szerepelnem kéne a Dancing with the Stars harmadik évadában.”
Bence, bár az első évadot még nem, de a másodikat végigkövette, így tudta, hogy miket kell csinálni, és hogy kik szerepeltek korábban a műsorban. Úgy érezte, hogy egy ilyen megkeresésre nem lehet nemet mondani, szóval nem is habozott. „Nekünk az úszásban ősszel nincs sok verseny, nincs világkupa, úgyhogy itt csak „uszikálni” szoktunk. Én úgy gondoltam, hogy ez most egy jó lehetőség, hogy kikapcsoljak a medencéből, és egy jó alkalom arra, hogy feltöltődjek pozitív energiákkal és pozitív élményekkel.”
A feltöltődés és az uszodából való kiszakadás azonban hátrányt is jelenthet a felkészülésben, de Bence ezt nem látja akadálynak ahhoz, hogy a 2023 július-augusztusi világbajnokságon jó teljesítményt tudjon majd nyújtani.
A sportoló táncpartnere Stana Alexandra háromszoros show-tánc világbajnok, országos bajnok és mesterdiplomás táncpedagógus lesz, aki annak ellenére, hogy Bencéhez elmondása szerint semennyire sem áll közel a tánc – maximum a bulikban szokott párat lépni –, segíteni fogja a szembejövő nehézségekben. Szandi úgy találja ki a koreókat, hogy kivitelezhető legyen, el tudják táncolni.
„Azt azért nem mondanám, hogy meg szeretném nyerni ezt a műsort. Próbáljuk majd hétről hétre a maximumot nyújtani és a legjobb táncunkat előadni, aztán majd meglátjuk, hogy mennyi szavazatot fogunk kapni. Bízom benne, hogy minél tovább tudunk majd jutni, és szépen fogunk szerepelni.”
(Naár Barbara)
képek: TV2