Klímavédelmi sorozatunkban ezúttal Kajner Péterrel, a WWF Magyarország civil természetvédelmi szervezet munkatársával beszélgettünk a növénytermesztés, valamint állattenyésztés környezeti hatásairól, a fenntartható mezőgazdaságról, valamint erdeink védelméről.
Hogyan lehet egyszerűen elmagyarázni, hogy mi az az ökoszisztéma?
Az ökoszisztémának két meghatározása is lehetséges, attól függően, hogy a hazánkban elterjedt definíciót nézzük vagy a nemzetközit. A hazai ökológiai szaknyelvben az ökoszisztéma az ökológiai jelenségek értelmezése vagy kutatása céljából létrehozott rendszermodellt jelenti, nemzetközi szinten az egyes társulások, illetve az élőhelyeknek az együttesét.
Mi, emberek milyen szerepet töltünk be a földi ökoszisztéma rendszerében?
Az ember egy hosszú evolúciós folyamaton ment végig. Amikor még nem különültünk el a majmoktól, főemlősként vettünk részt az ökoszisztémában. A homo sapiens kialakulásával kezdett megváltozni a szerepünk a rendszerben, de az igazán markáns elkülönülést a mezőgazdaságra való áttérés jelentette, amikor a vadászó, gyűjtögető életmódról áttértünk a növénytermesztésre, illetve az állattenyésztésre. Ez a folyamat kb. tízezer éve indult. A mezőgazdaság lényege nagyon leegyszerűsítve az, hogy természetes ökoszisztémákat átalakítunk agroökoszisztémává és ott magunknak táplálékot, nyersanyagokat termelünk. Nem mindegy azonban, hogy ezt hogyan tesszük. Földet művelni, állatot tenyészteni lehet a természetes rendszerekkel együttműködvel és azokat károsítva is. A mezőgazdaság fejlődésével egyre nagyobb területet hódított el az ember a természetes ökoszisztémáktól, és míg korábban egy faj volt a sok közül, addig mára a földi ökoszisztéma működése szempontjából domináns fajjá vált.
A mezőgazdaság milyen módon károsítja a környezetet?
A mezőgazdálkodásnak számtalan módszere létezett a civilizáció története során, melyek közül számos a természettel együttműködve akár gyarapíthatta is a helyi ökoszisztémák változatosságát. Jelenünk szempontjából azonban meghatározó a XIX. században megjelent intenzív, iparosított mezőgazdaság, amelynek negatív környezeti hatása a második világháború után kezdett el robbanásszerűen növekedni. Az ezt megelőző időszakokból is találhatunk arra példát, hogy a mezőgazdaság károkat okozott lokálisan talajleromlást vagy a biodiverzitás csökkenését. Igazán komoly, világszintű változásokat azonban a fosszilis energiaforrásoknak az agrártermelésbe való bevonása hozott. Ezek felhasználásával, illetve a gépesítéssel, műtrágyák, vegyszerek alkalmazásával a környezet átalakítása óriási léptéket öltött globális szinten. A problémákat hosszan lehetne sorolni, ezért ezek közül hármat ragadnék ki: talajaink leromlását, a mezőgazdaság óriási vízigényét és a biodiverzitás csökkenését. A nehéz gépek a talaj szerkezetének romlását, a vegyszerek használata a talajélet csökkenését okozzák, ami víz-, illetve szélerózióhoz vezet. Az ember által használt vízmennyiség 70 százalékát a mezőgazdaság hasznosítja. A mezőgazdasági területek terjeszkedése, a monokultúrák alkalmazása, a problémás vegyszerek használata az élővilág sokszínűségét csökkentik, gondoljunk csak a méhek, beporzók számának csökkenésére. Mindezek az ember számára is katasztrófát jelenthetnek.
Hogyan lehetne a mezőgazdaságot fenntarthatóbbá tenni?
Az egész rendszert újra kellene gondolni. A táji adottságokhoz illeszkedő agroökoszisztémákra lenne szükség: a jövő útja az agrár-környezetgazdálkodás, biotermelés, tájgazdálkodás. Kulcskérdés a talajok pusztulásának megállítása, mert ha ilyen ütemben folyik a felélésük, akkor fél évszázadunk van hátra, és elfogy a termelésre alkalmas talaj. A talaj bolygatása nélküli művelésre kellene áttérni, ami a talajéletet gazdagítja, a humuszréteget növeli. A vízhasználat és a vízszennyezés csökkentése szintén kulcskérdés. A vizeket a tájból nem elvezetni kellene, hanem helyben hasznosítani. Több teret kellene adni a természetszerű élőhelyeknek, biotópoknak, és kisebb táblaméreteket kialakítani. A kockázatos vegyszereket haladéktalanul ki kellene vonni a forgalomból és összességében is csökkenteni a szerhasználatot. Azt viszont ki kell emelni, hogy a mezőgazdaságban használt módszerek átalakítása önmagában kevés a változáshoz, hiszen az, hogy mit fogyasztunk, nagymértékben meghatározza azt, hogy mit és milyen módon állítunk elő.
Sokat beszélnek mostanában arról, hogy ha áttérnénk az elsősorban növényi alapú táplálkozásra, illetve az alternatív tápanyagokra, azaz az állattenyésztést háttérbe szorítanánk, az milyen nagy hatással lenne környezetre. Ez valóban így van?
Ez egyértelműen sokat segítene. A táplálkozási szokásainkat is át kellene ahhoz alakítani, hogy a mezőgazdaság környezetterhelése csökkenjen. A mai szinthez képest kevesebb hús fogyasztásával jelentősen vissza lehetne fogni például a mezőgazdaság terület-, illetve vízigényét. Már heti egy húsmentes nap is nagy lépés lenne ezen az úton.
Az állattenyésztést nyilván nem megszüntetni kell, hanem fenntartható szintre korlátozni, illetve környezet- és állatbarát technológiákra lenne szükséges áttérni. Az állatok többségét hazánkban ma intenzív telepeken tartják, ahol az intenzív növénytermesztésből származó takarmánnyal etetik őket, ezzel szemben az extenzív (külterjes), legeltető állattartás háttérbe szorult. Utóbbinak a lényege, hogy arra alkalmas területen arra alkalmas fajokat tartsanak, a táji adottságokhoz illeszkedő módszerekkel. A külterjes állattartás ökológiai szempontból sokkal jobb hatású lehet, mint az ipari rendszerű. Megfelelő állatlétszám mellett segíthet például a gyepek fenntartásában, növelheti a biodiverzitást.
Az ipari állattenyésztéssel a környezetkárosító hatása a legnagyobb probléma, vagy az állatokkal való bánásmód ugyanekkora gond?
Mindkettő. Az intenzív állattartásnál a cél, hogy egységnyi területen minél nagyobb profitot állítsanak elő, ezért sok állatot kis helyre zsúfolnak össze, és nagy energiatartalmú takarmányokkal etetik őket, például gabonafélékkel, hogy gyorsabban hízzanak. Környezeti szempontból vizsgálni kell azt is, hogy honnan szállítják be és milyen módszerekkel állítják elő azt a takarmányt, amit az állatoknak adnak. Azáltal, hogy ilyen ipari módszereket alkalmaznak, felgyorsítják az állatok életciklusát, a zsúfoltság miatt az állatok idegesebbek, a betegségek is könnyebben terjedhetnek köztük. Szűk istállókban, ketrecekben élik rövid kis életüket.
A másik jelentős szempont az intenzív telepek esetében, hogy az egyszerűbb tartás érdekében gyakran ún. hígtrágyás rendszerekben tartják az állatokat, vagyis vízöblítéssel mossák ki a trágyát alóluk. Ha ezt a nagy mennyiségű trágyát nem kezelik megfelelően, talaj-, illetve vízszennyezést okozhat. Ma már a trágyakezelés nagyrészt szigorú környezeti előírások mellett zajlik. A trágya mégis inkább gond, mint erőforrás, mivel szerves trágya helyett a növénytermesztésben jellemzően műtrágyát használnak.
A mezőgazdaság hozzájárul az erdőirtáshoz?
A mezőgazdasági területek terjeszkedése érdekében az erdőirtás ma Magyarországon nem jellemző, mert a természetes erdőink nagy részét már évszázadokkal ezelőtt kiirtottuk. Azt lehet mondani, hogy a statisztikailag nyilvántartott erdőterületek inkább növekedőben vannak Európában. Az Amazonas mentén, Brazíliában jellemző ma, hogy szántó- és legelőterületekért erdőket égetnek fel, de ami ott zajlik, az nálunk pár száz évvel ezelőtt már végbement. Hazánkban ennél nagyobb gond, hogy erdeink jelentős része csak papíron erdő, valójában csak fajszegény faültetvény, például nemesnyaras. Dominál a vágásos üzemmód még a természetszerű, védett erdeinkben is, azaz ha egy erdőrészlet vágásérett lesz, gyakorlatilag tarra vágják, majd újratelepítik. Ez erdeink biodiverzitására nagyon káros hatással van. Ehelyett inkább a szálaló technológiára kellene áttérni, ami folyamatos erdőborítást biztosít.
Egyéni szinten mivel okozunk kárt erdeinknek?
Fontos figyelembe venni, hogy akkor is, ha egy panellakásban élünk, valahonnan beszerezzük az erőforrásainkat. Fából készült bútorokat, papírt használunk, illetve fogyasztunk élelmiszereket. Az, hogy milyen hatással vagyunk a környezetre, nem csak attól függ, hogy az erdőben, kirándulás közben szemetelünk-e, letörünk-e ágakat vagy egy eldobott csikk tüzet okoz-e, hanem attól is függ, hogy milyen ütemben használjuk el az erőforrásainkat. Ha például újrahasznosított papírt használunk, azzal is védhetjük az erdőket. Vásárláskor kereshetünk olyan erdőgazdálkodókat, akik felelősen gazdálkodva állítják elő a faanyagot. Kulcsfontosságú, hogy a fából készült termékekből csak annyit használjunk, ami feltétlenül szükséges és lehetőség szerint minél tovább használjuk őket, hogy a fogyasztásunkat ésszerűsíteni tudjuk. A túlfogyasztás, habár láthatatlanul, de kárt okoz az erdőkben.
Hogyan csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat?
Egyéni szinten nagy szerepe van annak, hogy fogyasztásunkat ésszerű mértékre csökkentsük. A fogyasztói társadalomban nap mint nap arra próbálnak minket rávenni, hogy minél többet, minél gyorsabban fogyasszunk, dobjuk el, amink van, vegyünk újat. Fel kell tennünk a kérdést egy-egy beszerzés előtt: kell ez nekem, vagy csak rá akarnak venni valamire? Ha kevesebbet, de ésszel fogyasztunk, akkor életünk is jobbá válhat és a környezetet is kevésbé terheljük. Étrendünk alakításával, húsmentes napokkal vagy az olyan távoli tájakról származó élvezeti cikkek, mint a csokoládé vagy a kávé fogyasztásának visszafogásával is csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat. Ha pedig már fogyasztjuk őket, érdemes odafigyelni, milyen forrásból származnak ezek a termékek. Lehetőség szerint bio- vagy méltányos (fair) gazdálkodásból, illetve olyan termelőktől érdemes vásárolnunk, akikről tudjuk, hogy emberségesen bánnak az állatokkal, környezetkímélő gazdálkodást folytatnak.
Ha a saját életünkben már megtettük az első lépéseket, érdemes ezen az úton továbbmenni és olyan szervezetek munkájába bekapcsolódni, amelyek az ökológiai fenntarthatóságért dolgoznak. A WWF is számos ilyen lehetőséget kínál.
Bihari Bernadett Luca
A cikket az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja
