Szemét egy téma! – újrahasznosítás kezdőknek

Processed with VSCO with kp1 preset

Környezetszennyezés, klímaváltozás, erdőírtás …. Szavak, melyekkel gyakran találkozhatunk, de nem tulajdonítunk számukra különösebb jelentőséget. Hiszen az életemet nem befolyásolja a dél-amerikai esőerdők eltűnése. Vagy mégis? Tehetek én is valamit a világ megmentéséért?

Ahhoz, hogy a kérdésekre választ kapjunk, előbb nézzünk szét a közvetlen környezetünkbe, például hogy mi mennyi szemetet termelünk.  Egy uniós felmérés szerint Magyarországon évente 385 kg hulladék keletkezik fejenként! Vagyis te, én, a szomszéd néni ennyi mindent dobunk ki a kukába, fölöslegesen. Ebből mindössze 25%-a  kárba vész, ellenben értékes energiaforrásként szolgálhatna.

Nem vész el, csak átalakul- írja fizika tankönyv. Ez persze igaz a szemétre is.  De akkor hová lesz?

A papír, a műanyag, a fém, a textil, sőt a az almacsutka is felhasználható, hogy valami új és hasznos készüljön belőle!

Kétszer használt füzet…

A papír köztudottan fából készül. A fa oxigént termel. Az összefüggés a kettő között pedig nagyon egyszerű. Minél több papírt használunk, annál több fát kell kivágni, és ha még újra is ültetjük őket, ahhoz, hogy megfelelő méretűre nőjenek évtizedek kellenek. Azonban ha a papírt szelektíven gyűjtenénk, nem kellene újabb és újabb erdőnek eltűnnie, hogy iskolakezdéskor nekünk elég füzetünk legyen. Tehát a már teleírt és nem használt füzeteket, rég olvasott újságokat, egy parfüm papírdobozát, vagy bármelyik megvásárolt termék papírból készült csomagolását érdemes összegyűjteni és a legközelebbi iskolai papírgyűjtésen leadni.

Remek dolog, ha a Recycled- újrahasznosított felirattal ellátott termékeket keresnünk, és mint tudatos fogyasztók ezzel arra ösztönözzük a gyártókat, hogy áttérjenek a környezetbarát gyártásmódra.

Mire jó még?!

A papír azonkívül, hogy írunk rá, remek bútoralapanyag! Bizony. A kartonbútor egyre népszerűbb, hiszen könnyű, mégis strapabíró, de ami a legfontosabb környezetbarát! Egy magyar formatervező, Terbe János úgy gondolta, a bútorgyártás remek formája az újrahasznosításnak, s ezzel a nem hétköznapi ötletével számos díjat nyert. A Terbe Design Company célja, hogy környezettudatosságra sarkalja vásárlóit. A cég lakás-, gyermek-, irodabútorokat gyárt elérhető áron.

Biztonsági övből menő táska?

A divatipar előszeretettel használja a „szemetet” mint alapanyagot. Így tett a svéd H&M divatcég is, amely egy kampány keretében visszaveszi vásárlóitól a megunt ruhadarabokat, hogy újabbakat kreáljanak belőle,  mivel a textil 95%-a újra felhasználható.

Ami még érdekesebb, amikor olyan használati tárgyak születnek szemétből, mondjuk egy táska formájában, amiről álmunkba sem gondoltuk volna, hogy az még „jó lesz valamire”. Burai Péter tervező mert álmodni, és autóroncsokból kiszedett biztonsági övekből kreálta meg táskakollekciója, amely a Reborn, vagyis Újjászületés nevet kapta. A termék szinte minden eleme kacat volt, például a zárására felhasznált elemeket elektronikai szaküzletek által kidobott alkatrészekből készítette. A táskák amellett, hogy környezetbarátok, még elegánsak is! 

Reborn táska kollekció- Reborn bag hivatalos Facebook oldala

Kólás dobozból útjelzőtábla

A fém végtelen ideig feldolgozható, ezáltal az egyik legjobban újrahasznosítható hulladék. Magyarországon évente több mint 1 millió tonna fémhulladék kerül begyűjtésre és újra felhasználásra. A begyűjtött anyagból tekercsek készülnek, melyek autóalkatrészként vagy útjelzőtáblaként születnek újjá. Azt tudtad, hogy 670 alumínium üdítős doboz anyagából akár egy kerékpár is készülhet, 19000 konzerves doboz anyagából már egy autó is kijön?!

MŰ-VÉSZET, avagy az elveszett műanyagok nyomában

Az internetet bejárják azok a művészek által készített figyelemfelhívó (gyakran erős) képsorok, ahol elpusztult halak, madarak és egyéb vízi élőlények szerepelnek, amelyek a műanyaggal való vízszennyezés áldozatai lettek. A kommenteknél gyakran olvastam, szellemesnek nem mondható – „Talán én vittem oda azt a szemetet?”, „Mostanában nem is jártam csak a Balaton közelébe” megjegyzéseket.

Valóban, egyenként senki nem tehető felelőssé a környezetszennyezésért, de együttesen a föld lakóiként már igen. Ha a teknősök haláláért közvetlenül, itt Magyarországon nem is mi felelünk, de azért a tényért biztosan, hogy a műanyagot, felelőtlenül eldobáljuk, aminek a lebomlási ideje hosszadalmas (pl. egy reklám szatyornak 200-tól 1000 év).

A másik probléma, hogy a műanyag kőolaj származék,  ami beszivárogva a talajba és a vizekbe igen mérgező az élővilágra, ennélfogva ránk nézve is!

Néhány példa ezekből:

  • a környezetben rendkívül lassan, vagy egyáltalán nem bomlik le,
  • égetésekor adalékanyagaiból rákkeltő anyagok keletkeznek (légúti betegségeket okozhatva) ,
  • mérgező melléktermékek keletkeznek a gyártásuk során,
  • a vadon élő állatok gyakran ételnek nézik, amely a pusztulásukat okozza.

A szelektív gyűjtése mellett fontos a megelőzés. Ha bevásárolni mész, vigyél magaddal textil szatyrot, ezzel még spórolsz is. A különböző divatcégek menőbbnél menőbb vészontáskákat dobnak a piacra, szóval nem csupán hasznos bevásárlókellék, de szuper kiegészítő is!

Mi történik a helyesen kidobott műanyaggal?

A begyűjtött PET palackokat („üdítős üvegeket”) és szatyrokat szín szerint szétválogatják, majd ezeket bálákba rendezik. Ezeket ledarálják vagy granulátummá alakítják, és felhasználásukkal kerti bútorokat, virágtartókat, de lehet az „edzésre vivős” kulacsod is így készült.

Az üveget se feledd!

Ha már a műanyag palackokról szóltunk az előbbiekben, nem akarunk megfeledkezni az üvegről sem, mely hasonlóan nem bomlik le emberi lépték alatt. Azontúl, hogy szennyezi a környezetet, egy felelőtlenül eldobott üveg szilánkja is okozhat erdőtüzet. Meg persze te sem örülnél, ha kirándulás közben a kutyád belelépne. Szóval ügyeljünk arra, hogy a megfelelő helyre kerüljön, a szelektív konténerbe!

Az így hasznosított üvegbe pedig ismételten üdítőt töltenek, vagy bezúzzák és cementtel összekeverve útépítés során használják fel.

Most akkor a csokispapírt hova?

Papír a neve, de mégsem az. Csillog és szürke, de mégse fém. Akkor most micsoda?

A csoki csomagolása, vagy a chipes zacskó valójában fémgőzölt műanyag, amelynek az újrahasznosítását még nem sikerült megoldani. Elvileg! Vagy mégis?

Szeméttel jótékonykodni

A Chio termékek gyártója, az Intersnack Magyarország Kft. segítségével a TerraCycle Európában elsőként Magyarországon indította el a sós snackek csomagolásainak gyűjtését és újrahasznosítását.

A new york-i központú TerraCycle-t, a magyar származású Tom Szaky alapította, amely a hagyományos módon nem vagy nehezen újrahasznosítható hulladékok gyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozik. A cég több mint 30 világmárkával dolgozik együtt világszerte, olyan használt csomagolóanyagok és termékek gyűjtésében (chipses zacskó, édességcsomagolás, italos zacskó, írószer, fogkefe, stb.), amelyek máskülönben a hulladék-lerakóhelyekre kerülnének.

terracycle.com

A sós ropogtatnivalók csomagolásai ezentúl nem a szemét-lerakóhelyekre kerülnek, hanem újrahasznosulnak, pl. tolltartóként vagy éppen „upcycled” hátizsákként születnek újjá. A gyűjtőprogram nem csak a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet, hanem lehetőséget nyújt a jótékonykodásra is!

A programban résztvevők minden visszaküldött csomagolóanyag után egy bizonyos összeget kapnak, amelyről szabadon rendelkezhetnek, hogy mely jótékony szervezetnek, alapítványnak ajánlják fel.

Így tárold a szemetet!

A szelektív gyűjtés otthonodban kezdődik, de akkor sem kell megijedned, ha nincs négy darab kukád, elég, ha egy, már nem használt reklámszatyrokba tárolod a különböző anyagokat. Fontos, hogy ezekbe ne maradjon ételmaradék, ne dobj bele használt zsebkendőt vagy szalvétát, a PET palackokat Taposd Laposra! , ahogyan a konténereken áll. A színes és fehér üvegeket külön-külön kell gyűjteni, a fedőt, gyűrűt, és a kupakot el kell róluk távolítani.

A szelektív hulladékgyűjtők a legtöbb utcában fellelhetők, de egyes cégek vállalják, hogy házhoz mennek, így ha az utcában többen összefogtok, jobban megéri! Ha erre sincs lehetőség, minden városban megtalálható a hulladékudvar, ahol bármikor ingyen leadható.

Az iskolákba szintén remek kezdeményezés, mivel nem kerül semmibe, és még az is lehet, hogy a Halloween-i jelmezed alapanyagául szolgál a szemétbe szánt anyag. Rendezzetek versenyt a legjobb újrahasznosított anyagból készült jelmezeknek! Vigyázz, kész, rajt!

 

Bihari Bernadett Luca

A rovatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatja

Innovációs és Technológiai Minisztérium - Munkavédelem - Foglalkoztatás-felügyelet :.