A helyszínről figyelte dr. Botos Barbara, az Innovációs és Technológiai Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára a Nagy Diák Klímateszt döntőjét még 2021. szeptember 30-án az Akvárium Klubban, és lenyűgözte a versenyzők tudása. Azonban tudja, hogy a rendkívüli teljesítményű diákok nem reprezentálják a magyar fiatalok felkészültségét a klímavédelmi témákban. Viszont hisz a közösség erejében, és nem érzi, hogy elrettentő, tragikus lépéseket kellene tenni azért, hogy mindenki szem előtt tartsa környezetünk védelmét. A lehetőségeket keresi.
Mikor lett önnek annyira fontos a klímavédelem, hogy hivatásként válassza? Miben változtatta meg az életét a környezettudatos gondolkodás?
Tizenhat éves voltam, amikor először úgy gondoltam, hogy nekem részt kell vennem az ilyen típusú akciókban. Elmentem egy környezetvédelmi projekttel kapcsolatos nemzetközi diákülésre, ahol elmondtam Magyarország nevében az érveimet, hogy miért gondolom, hogy az adott beruházás káros a biodiverzitásra. Felnőttként kezeltek. Mondták, hogy „rendben, köszönjük, melyek ezek a rendkívül megalapozott érvek?” Megosztottam az érveimet, és akkor rádöbbentem arra is, hogy az igazi környezetvédelem, klímapolitika csak felkészülten vihető sikerre. Szakmailag felkészültnek kell lenni, mert meg kell győzni a többi érdekelt felet is az álláspontomról. Azóta veszem ezt a hivatást nagyon komolyan, környezet- és klímavédelemért, illetve arra is figyelek, hogy mindig felkészült legyek. Számomra fontos, hogy ne érzelmekkel és indulattal fogjak meg egy kérdést, hanem a diplomácia legmagasabb eszközével.
Az American Psychological Association felmérése szerint az amerikai fiatalok 70%-ánál alakult ki a globális felmelegedés következményeitől tartva félelem, szorongás. Ön szerint Magyarországon ez a szám mekkora lehet, és fontos-e, hogy magas legyen?
Nem örülök annak, hogy emiatt szoronganak az emberek, nem jó ez a tendencia. Minél alacsonyabb ez a szám, annál jobb. Azért mondom ezt, mert a szorongás csökkenti az ember cselekvőképességét. Általában, akik pánikolnak és szoronganak, bezárkóznak, és nem aktívak. Megbénítja őket az, amitől félnek, például az éghajlatváltozás, és annak az életünkre gyakorolt minden káros hatása. Viszont, ha nem szorongunk, hanem látjuk a problémát, és aktív részese akarunk lenni a megoldásának, lépéseket teszünk majd, hogy orvosoljuk a helyzetet. Pszichológusok is mondják, hogy egy szorongó embert mindig ki kell hozni a tehetetlenségnek a csapdájából, és vezérelni kell őket egy aktív, „én is tehetek ezért” típusú állapotba, hogy mind a saját életében, mind a környezetében megtegye azokat a lépéseket, amelyek a probléma megoldására irányulnak.
Tehát a felmérés eredménye jelentheti azt, hogy az USA-ban nem elég felelősen kezelik a klímavédelemmel kapcsolatos kérdéseket? Hogy a fiatalok nem tudnak egy világos útmutatás után menni?
Nem hiszem, hogy összefüggés van a szakpolitika és a témával kapcsolatos lelkiállapot között. Az biztos, hogy egy nehezebb időszakban megnőhet a szorongók száma, de fontos ilyenkor az, hogy egy ország vezetése is enyhítse ezt a rossz tendenciát, akár jó példát mutatva, ami magával ragadja azokat a fiatalokat, akik tenni szeretnének ezért az ügyért.
Az apokalipszis-filmekben a világvége elleni harcot sokkal ádázabbnak ábrázolják, így talán azt érezhetjük, hogy nagyobb téttel is bír. Tényleg a világ vége ellen küzdünk, amikor a környezetünket védjük? Ha igen, akkor miért nem hasonlít ez az egész arra, amit a filmekben látunk?
Világvége, apokalipszis, „ez a nap a hátralévő életem első napja”… Én mindig is nagyon nehezen értettem meg ezt a katasztrófa-politikát, mert nem lehetőségorientált. Nem vagyok optimista, mert látom, hogy nagy teher a bioszférára az éghajlatváltozás, amit mi, emberek okozunk, de nem is vagyok pesszimista, és nem vagyok apokalipszis-hívő. Hanem – bár nincs ilyen szó, de – „lehetőségista” vagyok. A lehetőségeket látom meg, azokat keresem az éghajlatváltozással szembeni küzdelemben.
Azt szokás mondani, hogy egy átlagember az életmódjának a megváltoztatásával tehet legtöbbet a környezetért. De mi a helyzet a tenni akaró, de nem átlagos környezetvédővel, akinek akár nagyobb tőkéje van?
Van, aki a szófáról akarja megváltani a világot egy távirányítóval a kezében, és van, aki részt vesz egy közösség munkájában, és aktívan tesz az ügyért, felszólal. Akinek több mozgatható tőkéje van, keresse a zöld lehetőségeket, pályázzon, fektessen be zöld energiába, irányítsa figyelmét a természetes megoldások felé, amelyek a fenntartható jövőt jelentik. Az ilyen típusú zöld befektetéseknek a megtérülési ideje egyre rövidebb, egyre hamarabb visszakapja az ember a pénzét a megspórolt költségeken az energiaszámlákban. Van mit tenni, de nagyon fontos, hogy ennek adjunk is hangot.
A Nagy Diák Klímatesztnek ön is ott volt a döntőjén. Sok fiatalt rávett már a teszt arra, hogy legalább elgondolkozzon a klímavédelmen. Ön szerint mekkora a különbség a döntőben helyt álló versenyzők ismerete, és egy átlag magyar fiatal tudása között?
Meglepően jól tájékozottak voltak a döntősök. 30 000-ren vettek részt a Nagy Diák Klímateszten, nagyon örültem, hogy ennyi fiatalt megmozgatott, érdekelt ez a téma. Jómagam az első tizenkettő döntős versenyzését láttam. Nagyon nehéz, szerteágazó kérdéseket kaptak, amelyek közül néhányra én se tudtam volna pontos választ adni, nagyon sokszor kellett például értékeket becsülni. Ők mégis jól helyt álltak. Összességében átlag feletti tudásszinttel találkoztunk, és le a kalappal mindenki előtt, aki ezen a teszten megmérettette magát, és akár csak elindult.
A teszt értékes nyereményein kívül mivel lehet még motiválni azokat a fiatalokat a környezettudatos életmódra, akik most még ezt kevésbé tartják szem előtt?
Mindennapjaink része lett ez a kérdés, amelyet kezelnünk kell, nem lehet mellette elmenni behunyt szemmel. El kell érni, hogy nyitott szemmel járjanak a fiatalok, de emellett fel kell hívni a többiek figyelmét is arra, hogy mi a helyes magatartás, mind az egyéni életben, mind a közösségi életben. Miért érdemes zöld életmódot választani a közlekedésünkben, az étkezésünkben, akár csak azzal, hogy energiatakarékosak vagyunk.
Elképzelhető, hogy a fiataloknak ez kényelmetlenebb, nehezebb szituációkat okoz az életükben. Nem lehet, hogy éppen az elrettentés kéne ahhoz, hogy nekik is felnyíljon a szemük?
Kérdés, hogy működik-e az elrettentés pedagógiája. Bízom abban, hogy a közösségnek van ereje, és egy idő után megszólják azt, aki nem tartja be az alapvető környezetvédelemmel kapcsolatos morális szabályokat. Mondom mindezt természetesen azon meg nem született generációk nevében és védelmében is, akiknek még lehetősége sincs beleszólni a jelen generációk életvitelébe és döntéseibe. Felelősek vagyunk értük is!
(Velek Domonkos)
