Nemrég elindult a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. újabb közlekedésbiztonsági kampánya, amely országszerte számos forgalmas útszakaszon, többek között autópályák mellett hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. Erről kérdeztük Lázár Lászlót, a HUMDA Zrt. kommunikációs igazgatóját.
Mivel foglalkoznak a HUMDA-nál?
Az autó-motorsport versenyzők utánpótlásának elősegítése, hazai sportesemények és rendezvények szervezése és a zöld mobilitás népszerűsítése mellett, már a HUMDA megalakulása óta a közlekedésbiztonság az egyik kiemelt terület a működésünk során. Nem titkolt célunk, ez egyébként megegyezik az EU által is megfogalmazott célokkal, hogy 2030-ra felére csökkenjen a közlekedési balesetek száma, 2050-re pedig nullára redukálódjon.
Milyen eszközökkel próbálják meg elérni ezeket a célokat?
A közlekedésbiztonsági célok élérése érdekében meghatároztunk egy három pillérre épülő stratégiát. A pillér első lábát a vezetéstechnikai képzéseink jelentik. Ide tartoznak a vezetéstechnikai tréningsorozataink; a Moto Safety a motorosoknak, a Drive Safety az autósoknak és a Truck Safety a kamionosoknak szól. Ezeket az ingyenes képzéseket mindig a social media felületeinken hirdetjük meg és online lehet jelentkezni.
A második láb az edukáció. Ennek érdekében hoztuk létre a Road Safety vándorsorozatunkat is, alsó tagozatos diákok és óvodások számára. A program minden héten új helyszínre látogat, ahol felépítünk egy „mini” KRESZ-pályát. Ide a helyi és környékbeli iskolákból szervezetten jönnek a gyerekek. A diákok kapnak egy elméleti képzést a közlekedésbiztonságról, majd elektromos kisbiciklire, rollerre és kisautókra pattanva gyakorolhatják az elméleti tudást. Ebben a programban eddig már több mint ötvenezer diák vett részt.
A harmadik rész pedig a szemléletformálás. A tavalyi „Maradj ember a volán mögött is!” szemléletformáló kampányunk volt az első, amely a teljes médiamixet lefedte. A kampányt idén tavasszal folytattuk, itt nyolc közéleti szereplőt hívtunk segítségül és azt kértük tőlük, hogy fogalmazzanak meg egy olyan közlekedési problémát, ami zavarja őket a mindennapokban és adjanak tanácsot ezen problémák elkerülésére. Továbbá ide tartozik a júniusban elindult plakátkampányunk.
Hol találkozhatunk ezekkel a plakátokkal és mit érdemes tudni róluk?
Az országban számos helyen találkozhatunk ezekkel a plakátokkal, többek között autópályák mellett. Az eddig kampányaink inkább a humorosabb oldaláról próbálták megfogni a közlekedésbiztonság témakörét, most viszont úgy döntöttünk, hogy drasztikusabb figyelemfelhívó módot választunk. A felhasznált képek minden esetben valamilyen súlyos közlekedési baleset képei. Ezekre a fotókra raktunk fel olyan balesetek előtti elképzelt utolsó mondatokat és a mindenki által ismert, ám nem mindig megfogadott tanácsokat, mint az „Egy sör nem sör!” – „Ne vezess, ha alkoholt fogyasztottál!”
Bízunk benne, hogy ezek az üzenetek is hozzásegítenek ahhoz, hogy minél kevesebben haljanak meg az utakon és csökkenjen a közlekedési balesetek száma.
Magyarországon milyenek a baleseti statisztikák?
Tavaly csaknem 19 ezer személy serült meg több mint 14 ezer közúti közlekedési balesetben Magyarországon, összesen 544-en haltak meg ezekben a balesetekben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez nagyon sok! Fontos tudni, hogy a balesetek 92%-a emberi hibából keletkezik. Ide tartozik a biztonsági rendszerek mellőzése (biztonsági öv nem helyes használata vagy annak mellőzése) és a nem megfelelő sebesség megválasztása. Az utak mentén kihelyezett táblák nem ajánlások, hanem a szabályok. Ha ezeket mindenki betartaná, sokkal kevesebb baleset történne.
Milyen sikeressége van ezeknek a kampányoknak?
Azt látjuk, hogy milliós nagyságrendű számokat tudtunk elérni. Azonban nagyon nehéz levonni ebből a statisztikákból következtetéseket. 2020-ban a pandémia hatására drasztikusan lecsökkent a balesetek száma, akkor 460-an hunytak el közúti közlekedési balesetben. Nyilván azért, mert sokkal kevesebben ültek autóba vagy motorra. A pandémia után újra emelkedni kezdett ez a szám. De mihez képest emelkedett? A 2020-as évhez képest nőtt a belesetek száma tavaly, de az előtte lévő évek 600 feletti adataihoz képest csökkent. Bízunk benne, hogy ehhez az eredményhez a mi közlekedésbiztonsági kampányaink is hozzájárultak, de számos más társszervezet munkája is dolgozik a helyzet javításán.
Milyen szervezetekkel dolgoznak együtt?
Nem csak a HUMDA foglalkozik közlekedésbiztonsággal. Sokat dolgozik a területen az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága is, akikkel együttműködünk. De fontos megjegyezni, hogy nem vagyunk versenytársak, csak társak. Elég erős szinergiával dolgozunk együtt, vannak közös programjaink és céljaink. Rajtuk kívül több más szervezettel, például a Magyar Autóklubbal is együttműködünk. Mindenkinek az a célja, hogy mindenki biztonságban és épségben hazaérjen a nap végén.
A fiatalok mennyire fogékonyak az üzenetekre?
Erre a témára mindenki fogékony, azt lehet látni, hogy a fiatalokhoz a megfelelő csatornát kell megtalálni. Ezt a generációt kevésbé lehet elérni egy plakáttal vagy egy tévéreklámmal. A 17, 18 és 19 éves korosztályt ismert emberekkel, influenszerekkel lehet hatékonyan elérni. A korábbi kampányaink során éppen ezért dolgoztunk velük is, hiszen egy influenszer üzenetét sokkal közelebbnek érzik önmagukhoz. Ez a várakozásunk be is igazolódott, hiszen itt is milliós elérésünk volt.
Ha egy dolgot tanácsolhatna a fiataloknak, mi lenne az?
Aki már megszerezte a jogosítványát, az lehetőség szerint vegyen részt egy vezetéstechnikai tréningen. Ezeken rengeteg pluszt lehet tanulni, olyan szituációkat lehet begyakorolni, amelyek a hétköznapi közlekedés során életet menthetnek. A legfontosabb, hogy a jogosítványhoz szükséges tanfolyamon megszerzett gyakorlati tudást mindenki frissen tartsa és fejlessze. Így problémás szituációkban is mindenkinek meglesz az a technikai tudása, amellyel biztonságban tud vezetni egy gépjárművet.
(Hegyi Vivi, Reisinger Márk)